homoszexualitás

Többfelé volt már téma mostanában, és a meleg felvonulás elleni ‘imahadjárat’ idején egy posztot is szenteltem neki. Most kicsit alaposabban beleástam magam a homoszexualitás témájába bibliailag, ugyanis több felekezetben is hallottam, hogy elfogadták a homoszexuálisok összeadását, vagy éppen beiktattak egy magas rangú egyházi vezetőt, aki történetesen vagy egy evangélikus svéd leszbikus püspöknő, vagy egy anglikán meleg püspök.

Az egyik oldalon tehát a teljesen elnéző, “úgy ahogy van” elfogadás szerepel, a másikon pedig az imahadjárat, hogy még a felvonulásukat is mossa el a vihar. Szerintem egyik megközelítés sem célravezető. Hogy én mit gondolok a kérdésről, és miért, azt itt lehet elolvasni. Próbáltam benne megfelelő alapvetésül először kitérni a hajlam és a gyakorlat közötti különbségekre, aztán néhány statisztikát, ill. pszichológiai okot megemlítve a társadalmi megítélésre rátérni. Ez azért fontos, mert az egyházi gondolkodás sokszor adoptálja a világi elképzeléseket. És a lényeg pedig azokon a szakaszokon van, amik konkrétan a homoszexualitás témájáról szólnak.

Közben eszembe jutott az, hogy hová is fordulhatna szegény megtért homoszexuális, vagy a kereszténységbe beleszületett és belenevelt hívő, aki felfedezi magában a másféle hajlamot. A keresztény vélekedés miatt nem sok esélye lenne, hogy bárkivel is értelmes párbeszédet folytasson anélkül, hogy vádolnák vagy elítélnék. Mi lennénk a felelősek azért, hogy olyan légkört teremtsünk, ill. olyan elfogadók legyünk, hogy egy ilyen problémával nyugodtan oda merjen jönni valaki hozzánk. Remélem sok helyen ez így, jól működik.

ézsaiás szerzősége

Teológiai körökben érdekes elképzelések keringenek Ézsaiás könyvével kapcsolatban, mely szerint a könyvnek nem egy, hanem egyesek szerint kettő, mások szerint három szerzője volt (nevezetesen: Ézsaiás, Deutero-Ézsaiás és Trito-Ézsaiás), akik különböző korban éltek, és írták meg a saját fejezeteiket. A legelterjedtebb nézet szerint Ézsaiás írta az 1-39. fejezeteket, míg Deutero Ézsaiás a 40-66. fejezeteket. Trito-Ézsaiásnak csak kisebb szakaszokat tulajdonítanak.

A kettős szerzőséget alapvetően a következőkre alapozzák: (1) lehetetlen jövőbeli eseményeket előre megprófétálni, (2) a könyv két részének eltérő a stílusa, ami több szerzőre utal.

Ami az első felvetést illeti, az hit kérdése. A Biblia tele van csodákkal és természetfölötti jelenségekkel. Aki ezeket tagadja, az Isten természetfeletti lényét vonja kétségbe. Ha elfogadjuk, hogy Isten egy természetfeletti lény (azaz a világunk törvényszerűségei felett létezik), akkor logikus, hogy természetfeletti módon fog cselekedni.

A második felvetésből valóban igaz annyi, hogy részben eltérő a két szakasz stílusa. Ennek oka az, hogy az első fejezetekben Ézsaiás a fogság ítéletével “fenyegetőzik”, míg a második részben bátorít a majdani fogságból való szabadulás ígéretével. Az eltérő tartalom és cél miatt természetes, hogy eltérő stílusban ír a szerző. A modern ember sincs másként: máshogy szólítja meg a gyerekét, amikor dicséri, és máshogy, amikor fegyelmezi.

Ugyanakkor érdemes megnézni, hogy vannak-e hasonló stílusjegyek a könyvben. Az “Izrael szentje” kifejezés 26-szor jelenik meg Ézsaiásnál, 13-szor az első, és 13-szor a második részben. Ezen kívül az Ószövetség többi helyein csupán 7 alkalommal. Tehát egy tipikusan Ézsaiásra jellemző szóhasználatról van szó, mely következetesen végigvonul a könyv 66 fejezetén.

A zsidó hagyomány is egy Ézsaiásról tudott, ezt erősíti meg a Septuaginta, Josephus Flavius, a holt-tengeri tekercsek és a rabbinikus hagyomány. Ezt kiegészíti az Újszövetség is, mely a könyvének mindkét felét Ézsaiásnak tulajdonítja. Ezzel szemben némely bibliafordítás (pl. a Káldi-Neovulgáta) és írásmagyarázati könyvek (pl. a Magyar Bibliatársulat kiadása) is a több szerzőséget képviselik, nem túl meggyőző érvekkel alátámasztva, vagy egyszerűen csak tényként elismerve mindennemű érvelés nélkül.

(Megj.: A hivatkozott szakaszok felsorolása és irodalomajánló a kommentben.)

yeats után szabadon

Aki látta az Equilibrium c. filmet, az talán emlékszik belőle William Butler Yeats versére. Ennek legalább két fordítása elterjedt magyarul, ez az, ami nekem tetszik:

Volna csak enyém az ég köntöse
Arannyal hímzett ezüstszínű fény
Az ég kék, sötét s szürke köntöse
Melyben az éj jár, s a hajnal, s a fény
Azt teríteném lábad elé
Mivel szegény vagyok, álmaim vannak csupán
Álmaimat lábad elé terítem
Finoman lépj, mert álmaimon jársz

Sokszor elolvastam és meghallgattam, és a szavak elkezdtek benne új életre kelni és átrendeződni. Nem igazán szoktam verseket írni a blogomon, de most mégis kivételt teszek. Íme, Yeats után szabadon Az ég köntösére vágyik:

Álmaim az ég szőttesébe öltöztetem
Mely néhol ezüstszínű égi fény
Máskor sötét és szürke fátylat borít rá az ég
De arannyal hímzi a hajnal, s az éj
Ebben a fényben, az éji fényben
Járok álmaim köntösében, s döbbenek rá
Hogy csak álom-köntösöm az enyém, és semmi más
Szegény vagyok, de álmom gazdagít
Lábam alá a szőttes fény lehull
S hogy el ne tévedjek, utamon világít
Hagyom, hogy álmaimon járj, hogy el ne tévedj
S ha köntösömbe öltözöl, mely szürkés, éji fény
Gazdag leszek, és soha többé nem szegény

aids

Csak néhány elgondolkodtató adat, idézet az AIDS-szel kapcsolatban:

“Ha semmit nem tesznek ellene, akkor a következő húsz évben közel kilencven millió afrikait fertőzhet meg a HIV — ez a kontinens népességének a tíz százaléka. (…) 2005-ben a HIV-fertőzött, illetve AIDS-es emberek száma világszerte 40,3 millió volt. A 2005-ben a frissen megfertőződöttek száma elérte a 4,9 milliót, és 3,17 millió ember halt bele az AIDS-be” (John Stott).

“Az óvszertől a szex nem lesz biztonságos, csak kevésbé kockázatos. Igazán biztonságos szexről csak akkor beszélhetünk, ha egyik fél sem fertőzött! Ez élethosszig tartó, hűséges kapcsolatot jelent két olyan ember között, akik házasságuk kezdetén szüzek voltak, és egész életükben hűségesek maradtak egymáshoz” (Dr. Patrick Dixon).

“Az AIDS terjedését erkölcsileg és orvosilag biztonságos módon csak úgy lehet megfékezni, ha az emberek a házasságon kívül absztinensek maradnak, azon belül pedig hűségesek, továbbá tartózkodnak az intravénás droghasználattól” (egy katolikus konferencia jegyzete).

a maga módján vallásos?!

A társadalomtudományi felmérésekben gyakran megjelenik a maga módján vallásos emberek kategóriája. Szociológiailag ők azok, akik egyetlen vallás vagy felekezet rendszerét sem tekintik sajátjuknak, és saját elképzelésük szerint gyakorolják a hitüket. Teológiailag azonban ők azok, akik a maguk képére és hasonlatosságára formálják Istent. Hisznek egy természetfölötti létezésében, de az istenük nagyban hasonlít saját magukhoz. Azt tartják fontosnak Istenből hangsúlyozni, ami nekik fontos. Így azonban nem a Biblia Istenében hisznek, hanem valami egészen ‘más Jézusban, más Lélekben’ (2Kor 11:4).

A Biblia azonban nem ismeri a maga módján vallásos ember kategóriáját. Vannak a hívők, akik az igazi Istent, igazi Jézust, igazi Szentlelket, igazi evangéliumot ismerik és követik. És vannak a hitetlenek, akik valószínűleg hisznek valamiben, de az igencsak távol áll az igazságtól. Úgy vélem, keresztény körökben is megjelenhet az utóbbi kategória egy burkoltabb változata. Hajlamosak lehetnek a keresztények is Istenről csupán féligazságokban gondolkodni, és elhanyagolni a személyiségének és akaratának olyan részeit, mely kellemetlen lehet számukra. Ezért tisztában kellene lenni azzal, hogy milyen is az igazi kereszténység.

A magam részéről nagyon szeretem Donald Miller, Philip Yancey és mások könyveit, akik egy vallásmentes, hiteles, friss, lendületes keresztény életről írnak. Ugyanakkor a történetnek van egy másik oldala is, aminek a 2000 (sőt, több) éves alapokon kell nyugodnia. Lehet, hogy nem leszek túl népszerű ezzel a bejegyzéssel — sebaj! –, de mégis össze kívánok foglalni néhány olyan szakaszt, ami a keresztény életről beszél — mégse nagyon emlegetjük manapság.

Jézus féltestvére, Jakab, a levele bevezetőjében Isten és Jézus “rabszolgájának” nevezi magát (Jk 1:1, Csia). Nem szállt el attól, hogy ő a Messiás kisöccse. Tudta, hogy milyen helyzetben van Isten előtt. Nem túl népszerű gondolat számunkra a rabszolgaság, Isten mégis ilyen engedelmességet vár el tőlünk. Régen ugyanis a bűn rabszolgái voltunk, a bűn uralma alatt éltünk. Amikor Jézus megszabadított bennünket, akkor bekerültünk Isten uralma alá, és az ő rabszolgái lettünk, akiket megvásárolt. A megtérés tehát tkp. uralkodóváltást jelent az életünkben. Megváltozik az engedelmességünk tárgya: eddig a test kívánsága volt, mostantól pedig Isten lesz (legalábbis ezen igyekszünk). Jézus egyik példázata végén még keményebben fogalmaz: “Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák [gr. rabszolgák] vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt” (Lk 17:10, MBT). Az ÚVF “semmirekellő rabszolgák”-nak fordítja a gr. düloi akhreioi kifejezést.

Nincs jogunk arra, hogy megkérdőjelezzük Isten parancsait, vagy válogassunk közöttük, hogy melyeket teljesítjük, és melyeket nem. Az Isten iránti szeretetünk fokmérője nem az, hogy ezt énekeljük-e neki dicsőítés alatt, vagy elmondjuk-e neki egyéni imáinkban. Jézus meghatározta, miből fogja tudni, hogy szeretjük őt: “Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat” (Jn 14:15, MBT).

Fontosnak tartom, hogy a Biblia tanításait, elveit, a kereszténységünket adoptáljuk a 21. század modern világára. Annál is inkább, hiszen ilyen megváltozott körülmények között kell megélnünk ugyanazokat az alapelveket, amik érvényesek voltak a kereszténység hajnalán is. Ugyanakkor az is fontos, hogy eközben ne sérüljön meg az a mód, ahogyan Isten elvárja, hogy felé viseltessünk. Sok címe van a Bibliában, pl. Mester, Segítő/Pártfogó, Barát, Atya stb. De ezek közül nem szabad azt sem elfelejteni, hogy ő Úr, aki engedelmességet vár. A többi címe mind kapcsolatban van az Úr voltával, ahogyan ezt Jézus egyértelműen elmondta: “Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek” (Jn 15:14, MBT).

releváns kereszténység

Norbs-szal beszélgettünk a napokban a keresztények egy bizonyos fajta ‘önmegnyugtató’ módszeréről. Eddig főleg fundamentalisták között tapasztaltam ezeket, és olyan’szekták’ esetében, akik komolyan igyekszenek megvédeni a saját teológiájukat és integritásukat. Ez azonban általában úgy történik, hogy ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, melyekre ugyanazokat a válaszokat határozzák meg. Ez az ismételt ‘önérvelés’ egyetlen haszna, hogy önmagát megnyugtatják a keresztények. De abban a pillanatban kudarcot vall, amikor nem a megszokott kérdésekkel találkoznak, vagy valaki egy kérdésre a megszokott választ nem fogadja el. Egy másik sajnálatos következménye az, hogy éppen ezért a keresztények egy része nem képes relevánsan képviselni a hitét a világban. A modern világ kérdéseire nem tud olyan választ adni, ami egyrészt teljesen a Bibliában gyökerezik, másrészt azonban valódi, megérthető, a kor kultúrájában értelmezhető feleletet jelent a kérdést felvetőnek.

Ezt a problémát felismerve John Stott jónéhány évvel ezelőtt megírta a Korunk égető kérdései (Issues Facing Christians Today) c. könyvét, ami most legutóbb az átdolgozott, aktualizált kiadásban jelent meg (Harmat, Bp. 2009). Ebben olyan aktuális kérdésekkel foglalkozik, amiben keresztényekként mindenképp állást kell foglalnunk. A keresztények politikai szerepvállalásának elveiről ír, az evangélium hirdetésének miértjéről egy plurális társadalomban, háborúról és pacifizmusról, környezetvédelemről, üzleti- és munkakapcsolatokról, a nők egyházban való szerepvállalásáról, házasságról és együttélésről, azonos neműek házasságáról, abortuszról, eutanáziáról, új biotechnológiáról.

Természetesen nem kell vele mindenben egyetérteni. Én is találtam benne olyan kérdéseket, amiben máshogy gondolkodom. Ettől függetlenül a könyve példaértékű, mivel olyan választ kíván adni benne a modern (sőt, posztmodern) korunkban felmerült kérdésekre, amelyek megalapozott, bibliai álláspontot tükröznek. A kettősség végigvonul a könyvön, ugyanis a biblikusság mellett a társadalmi relevanciát, aktivitást és szerepvállalást is hangsúlyozza.

“A ‘keresztyén értelem’ kifejezésen nem olyan gondolatvilágot értünk, amelyben kizárólag csak vallásos gondolatok férnek meg, hanem olyat, amely a leghétköznapibb és legvilágibb dolgokat is keresztyén módon közelíti meg. (…) Legyen szó politikai folyamatokról, amelyekről korábban már szóltunk, vagy szexualitásról, háborúról, vagy akár környezetvédelemről, a keresztyén nézőpontnak mindig sajátosnak kell lennie, viszonyulásmódjában pedig alázatosnak, és jellegét tekintve Istenre figyelőnek” (pp. 58, 68).

meghökkentő kegyelem

“‘A világ szinte bármit képes ugyanúgy vagy még jobban elvégezni, mint az egyház’ — mondja Gordon MacDonald. ‘Ahhoz, hogy az ember házat építsen, segítsen a szegényeken vagy gyógyítsa a betegeket, nem kell kereszténynek lennie. Egyetlen dolgot nem tud nyújtani a világ: kegyelmet.’ E szavak valóban az egyház legfontosabb küldetését ragadják meg: hiszen hova máshova is fordulhatna a világ, amikor kegyelemre van szüksége?

Ignazio Silone olasz író egyik regényében olvashatunk a forradalmárról, akit üldöz a rendőrség. Bajtársai bujtatják, papi reverendába öltöztetik, és valahol az Alpok lábánál lévő eldugott kis faluba irányítják. Érkezésének híre hamar elterjed, és ajtaja előtt csakhamar hosszú sorokban kígyóznak a falubeliek, hogy bűneikről és zátonyra futott életükről számot adjanak. A ‘plébános úr’ hiába tiltakozik, hiába küldené haza őket, nem visszakozhat: kénytelen végighallgatni a kegyelem után áhítozók élettörténetét.

Az a gyanúm, hogy ugyanez a vágy vezeti el az embert a templomba is: egyszerűen mindannyian kegyelemre szomjazunk. A Growing Up Fundamentalist (Fundamentalistának neveltek) című könyv egy japán misszióiskola diáktalálkozójának történetét beszéli el. ‘Egy-két kivételtől eltekintve mindenki elhagyta a hitét, majd később visszatért hozzá’ — meséli az egyik diák. ‘Bennünk, akik újra megtaláltuk a hitet, egyetlen közös volt: megismertük a kegyelmet.’” (Philip Yancey: Meghökkentő kegyelem, Harmat, Bp. 2008. p. 15.)

Philip Yancey az amerikai Wheaton College-ban, majd a Chicagoi Egyetemen szerzett diplomát. Hivatásos újságíróként számos magazinnak dolgozott; írásai többek között megjelentek a Saturday Evening Post, a National Wildlife és a Christianity Today oldalain. Jelenleg az utóbbi lap egyik főszerkesztője. Könyveit 25 nyelven, több mint 14 millió példányban adták el szerte a világon. Művei közül tizenkettő részesült rangos nemzetközi elismerésben.

háromság-tan

Megtérésem után számomra a legnehezebb a háromság-tan megértése és elfogadása volt. Idővel azonban összeállt a fejemben a kép arról, hogy mit is jelent ki a Biblia Isten lényéről (már amennyire ő megismerhető). Maga a háromság-tan, mint kifejezés természetesen nem szerepel a Bibliában, de az alapjai egyértelműen észrevehetők.

A Biblia szerint csak egyetlen Isten van, akit az Ószövetség általában JHVH (Jahve) néven említ (Ézs 43:10). Azonban az Atya, a Fiú és a Szentlélek egyaránt olyan tulajdonságokkal rendelkezik, melyekkel csak Isten rendelkezhet, és olyan tevékenységeket hajt végre, melyhez csak Istennek van joga vagy képessége. A Biblia mégsem három Istenről beszél (triteizmus), sem az egyetlen Személy három megjelenési formájáról (modalizmus), hanem a monoteista trinitás-tanról. Ez összefoglalva ezt mondja: csak egyetlen Isten van, ez az egy Isten azonban három személyben létezik; a három személy személyiségét tekintve különbözik egymástól, de természetét, istenségét tekintve azonos egymással.

Csak néhány azok közül a tulajdonságok és jellemzők közül, melyek csak Istenre vonatkozhatnak, mégis az Atya, a Fiú és a Szentlélek egyaránt bír vele: mindenhatóság, mindenütt jelenvalóság, mindentudás, teremtés, imádat elfogadása, imádságok meghallgatása, bűnök megbocsátása, üdvözítés, feltámasztás stb. Ezekre részletesen kitérnek a lenti ajánlott olvasmányok.

Nem igaz, hogy a kereszténység a háromság-tant a pogány vallások isten-triádainak mintájára találta ki, vagy a római-görög filozófia nyomán. A gyökerei ugyanis láthatók a Bibliában. A háromság-tan elvetése ezért számos írásmagyarázati problémát felvet (pl. egy teremtett lénynek joga van-e a bűnbe esett ember megváltására?). Másrészt azonban a Szentírás jelez bizonyos fajta alá-fölérendeltséget is az Istenségben. Úgy tűnik a Bibliából, hogy a fő forrás az Atya. Amit az Atya mond, az a Logosz (Ige, Jézus), amit pedig kilehel, az a Pneuma (Szentlélek). Ugyanígy a Fiú is rendelkezik ezzel az isteni Pneumával (Jn 20:22, ApCsel 16:7, Róm 8:9). Az Atya küldte el a Fiút a világba, és ő engedelmeskedett, ill. az Atya és a Fú küldte el a Szentlelket pünkösdkor. A Fiú mindig azt tette és tanította, amit az Atyától látott, a Szentlélek pedig Jézusról tesz bizonyságot. Érdekes észrevenni, hogy önmagában a Szentlélek imádatáról nincs szó a Bibliában, és hozzá intézett imádságot sem jegyeztek fel. Ez az isteni ‘hierarchia’ azonban nem azt jelzi, hogy egyik vagy másik személy kevésbé lenne isteni. Inkább a személyükben és szerepükben lévő különbségről van szó. Ahogy pl. a házasságban a férfié a főség, attól még mindketten (a nő is) ember a lénye teljességéből.

A legismertebb háromság-tagadók: krisztadelfiánusok, unitáriusok, Jehova Tanúi, Isten Egyházának Gyülekezetei, ill. az adventista teológiának is vannak érdekes vonásai (Jézus és Mihály arkangyal azonosítása).

További ajánlott olvasnivaló a témában (a részletes kifejtésért):
Szalai András: Háromságtani igék
Szabados Ádám: Küzdelem a Szentháromságért
A Szentháromság titka

teremtéstörténet

A teremtés oszlopai

A Genezis első néhány fejezete az emberiség őstörténetét beszéli el a teremtéstől egészen a nemzetek és nyelvek kialakulásáig (1-11 fejezet). Ebből az első három fejezet szól a világ és az ember teremtéséről. A Biblia nem készült tudományos ismeretterjesztő, sem hitvédelmi könyvnek. Rögtön az elején leszögezi az igazságot bizonyítást nem igényelve: “Kezdetben Isten megteremtette az eget és a földet” (1Móz 1:1). Hogy az ezt követő verseket milyen értelmezésben vizsgálják, az már nagyon szerteágazó. Az alábbiakban itt vannak a teremtéstörténet legismertebb értelmezései.

(1) Fiatal Föld elmélet — Ezen elmélet amennyire csak lehet, szó szerint veszi a Gen 1-3 beszámolóját. Isten hat szó szerinti nap alatt kb. 6,000 évvel ezelőtt megteremtette az egész fizikai és szellemi világot. Ezt megelőzően semmi nem létezett Istenen kívül. Úgy fogja fel a teremtéstörténetet, mint a világ keletkezésének tudományos és történelmi leírását. Általában a fundamentalista keresztények ezen a véleményen vannak. Jellemzője, hogy a tudomány megállapításait teljesen figyelmen kívül hagyja, és egy az egyben hamisnak tekinti.

Vannak az ún. idős Föld elméletek, amelyek nagyon különbözők lehetnek, de egy közös vonásuk mégis van: a Föld korát nem korlátozzák le kb. 6,000 évre; elképzelhetőnek tartják, hogy a világmindenség akár évmilliárdok óta is létezhet. Ezek a nézetek evangelikál és történelmi egyházak körében is megjelennek, úgy konzervatív (már amelyik), mint liberális vonalon. Másik jellemzőjük, hogy valahogyan a tudományt próbálják összhangba hozni a Bibliával.

(2) Hézagelmélet — Az alapfeltevése az, hogy az 1:1 és 1:2 versek között egy hézag (szakadék) van, mely akár több millió évet is jelenthet. Abban már különbség van a különböző fajtái között, hogy mi is történt ezalatt az időhézag alatt. Általában Sátán bukását helyezik ide, és emiatt a Föld elpusztulását (“kietlenné és pusztává lett“). Ezt követően töltötte Isten be újra élettel a bolygót. Vannak, akik szerint a szellemi lények éltek akkor a Földön, mások szerint egy Ádám előtti faj népesítette be a bolygót.

(3) Progresszív (folyamatos) teremtés — Isten az életet évmilliók alatt folyamatosan teremtette meg azáltal, hogy különböző természeti folyamatokat hozott létre és engedélyezett, mint pl. a génmutáció és a természetes kiválasztódás. Azonban aktívan részt vett ezekben a folyamatokban, a fontos állomásokkor szabályozta őket. Elvetik a makroevolúciós folyamatokat.

(4) Teista evolúció — Bár keresztény körökben is előforduló nézet, ennek van a legkevesebb köze a bibliaértelmezéshez. Ez ugyanis nem a szövegből indul ki (ami elsődleges hermeneutikai szempont), hanem a már létező evolucionizmust adoptálja a kereszténységbe. Így a teremtéstörténetet szimbolikusan értelmezi, és spiritualizálja azokat az elemeit, amelyek a szó szerinti értelmezés mellett ellentmondanak a teista evolúciónak. A nézet szerint Isten a már jól ismert evolúció folyamatát használta fel, hogy teremtsen. Nekem leginkább Madács egyik megjegyzése jut erről eszembe, melyet Isten mond Az ember tragédiájájában: “Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen. Évmilliókig eljár tengelyén, Mig egy kerékfogát ujítni kell”.

Megemlítenék még két nézetet, amelyek a korábbiakkal ellentétben nem próbálják a Bibliában felfedezni a tudományos elméleteket (pl. evolúció, geológiai kutatások stb.), sem megcáfolni azokat. Magából a szövegből indulnak ki, és azt próbálják értelmezni — a fő cél pedig a szöveg megértése.

(5) Allegorikus értelmezés — Nem veszi szó szerint a Genezis első fejezetét, hanem a szimbólumok mögötti jelentést próbálja felfedezni (feltételezve természetesen, hogy ott szimbólumokról van szó). Az egyes teremtési napokban a világtörténelem korszakait látja (de nem diszpenzacionalista). Többnyire minden egyes napot egy 1,000 éves korszaknak tekint, és a teremtési beszámolóban lévő dolgok (pl. fény és sötétség, tenger, állatok stb.) bibliai jelentését próbálja beazonosítani. Ahhoz az értelmezéshez hasonlít, mint amely a Jelenések könyvének hét gyülekezethez szóló levelét az egyház hét szakaszának tekinti.

(6) Műfaji értelmezés — Ez a nézet a bibliai szövegből indul ki, és nem is szélesíti ki a képet a tudományos teóriák felé. A teremtéstörténetet a Genezis 1-11 részének tekinti, mely egy sajátos és nemében páratlan irodalmi formával rendelkezik. Épp ezért a magyarázásának és értelmezésének is megvannak a sajátos szabályai. A szöveget figyeli meg, és az olyan, héber irodalomra jellemző formákat igyekszik felfedezni benne, mint a számszimbolika, hebraisztikus kifejezésformák, bölcsességirodalmi eszközök (ismétlődések, témaindító fejezetcímek), szójátékok stb. Ezeket szemlélve az olvasó könnyen felismerheti a teremtésbeszámoló és az őstörténet tudatosan szerkesztett formáját. (További források a hitvédelmi teaházban és az apologia.hu-n.)

Hozzám az utolsó elképzelés áll legközelebb. Bibliaolvasó emberekként figyelembe kell vennünk, hogy azt nem magyarul írták, és a héber nyelvnek és kultúrának a vonásai fedezhetők fel a szövegen. Ezek a vonások, ha nem ismeri őket az ember akár félre is vihetik az értelmezést. De ha felkutatja őket az olvasó, gazdagítják a megértését. A Biblia nem kíván tudományos igazságokat megfogalmazni, ugyanis Isten nem tudományos-, hanem hitigazságokat kommunikál felénk (ez természetesen nem jelenti azt, hogy a tudomány értéktelen lenne, vagy hogy a Biblia tagadná az értelem és a tudomány fontosságát). Egyszerűen arról van szó, hogy az ember Istennel való kapcsolatáról ír a gyökerektől, az eltávolodástól egészen a kiteljesedésig (új világ). És mindezt egy olyan nyelvezettel teszi, amely a magyar irodalomtól és nyelvtől idegen, de a maga nemében mégis zseniális.

haiti 1749

A Pannon, a T-Mobile, a T-Home és a Vodafone ma [2010/01/19] bejelentették, hogy közös segélyvonalat indítanak a haiti mentési munkálatok segítésére. A 1749-es számot hívó vagy az erre a számra a „HAITI” szót szöveges üzenetben küldő ügyfelek 200 forintot adományoznak az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF részére, amit a szervezet többek között a családok súlyos ivóvízproblémájának megoldására használ fel.

Az UNICEF 100 darab vízfertőtlenítő tablettát tud vásárolni a forródrótra befutó minden egyes hívás és SMS díjából, ami hívásonként 400 liter ivóvizet jelent a földrengés gyermekáldozatai számára. Az összegből emellett az UNICEF takarókat, élelmiszert, gyógyszereket is biztosíthat a bajba jutott családoknak.

Az 1749-es szám a három mobilszolgáltató és a T-Home vezetékes hálózatából hívható. Az UNICEF a beérkező adományok teljes összegét megkapja; a távközlési cégek semmilyen külön díjat nem számolnak fel az SMS-ek, illetve hívások után.

(Forrás: pannon.hu)