05/06/2009...1:11 pm

ateizmus

Hozzászólások megtekintése

Nemrégiben olvastam Olof Johannesson A nagy számítógép c. könyvét. A könyvben van egy rész, ahol a számítógépet tekinti a biológiai fejlődés csúcsának. Azt írja, hogy az evolúciós folyamat célja a számítógépek létrehozása volt, azonban ez közvetlenül nem történhetett meg. Ezért volt szükség az emberre, hogy megalkossa őket. A “természet” ugyanis nem volt képes megalkotni a véletlen folyamatok által egy olyan bonyolult entitást, mint a számítógép. Azonban egy ettől sokkal bonyolultabbat, az embert létre tudta hozni?

Erről eszembe jutott az ateizmus. Maga a kifejezés az a fosztóképzőből és a theosz (gr. Isten) szóból áll, és arra az eszmerendszerre vonatkozik, mely tagadja Isten létezését. Az élet létrejöttét és fejlődését pedig az evolúciós fejlődésnek tulajdonítja.

Magát a kérdést két részre kell bontani: (1) az evolúció támogatása, valamint (2) egy személyes Isten létezésének tagadása. Vannak olyan keresztények is, akik a teista evolúció gondolatát támogatják (pl. Alister McGrath). A másik kérdés viszont Isten létezésének a tagadása. Az ateistáknak mindentudóknak kell lenniük, ha ki akarják mondani, hogy nem létezik Isten. Az ember tudása ugyanis véges. Az ismereteink nem fedik le mindazt a területet, ami megismerhető. Ahogy Pál apostol megfogalmazta: “töredékes az ismeretünk”. Amikor az ateisták azt mondják, hogy nincs Isten, az ennyit jelent a részükről: mi minden ismeretnek és tudásnak a birtokában vagyunk, ezért elmondhatjuk, hogy az egész világmindenségben nem létezik Isten.

Ha az atesiták is elég őszinték magukhoz, be kell ismerniük, hogy nem tudnak mindent. Ha vannak olyan területek, amelyeken nem rendelkeznek pontos ismeretekkel (mert nem rendelkezhetnek), akkor meg kellene hagyniuk a lehetőségét annak, hogy ott létezhet Isten. Sokan emiatt nem ateisták, hanem agnosztikusok. Ők nem tagadják Isten létezését, hanem azt vallják, hogy nem lehet tudni, hogy létezik-e vagy sem.

Mivel bizonyítani az ateisták nem tudják, hogy nem létezik Isten, ezért a személyes hitük alapján építik fel világnézetüket. Valami létezését nagyon nehéz tagadni. Nehéz bizonyítékot találni arra, hogy sehol az univerzumban, annak általunk fel nem térképezett részein és dimenzióiban nem létezik Isten. Azt is be kell ismernünk, hogy a létezését sem egyszerű bizonyítani. Ha egyértelműen lehetne rá bizonyítékokat találni, akkor már mindenki teista lenne. A felelősségünk azonban megvan, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékokat megfelelően mérlegeljük. Olyan döntést kell hoznunk, amely a legtöbb bizonyítékot és befolyásoló tényezőt figyelembe veszi, és egy egységes világképbe foglalja össze.

10 hozzászólás

  • “A “természet” ugyanis nem volt képes megalkotni a véletlen folyamatok által egy olyan bonyolult entitást, mint a számítógép. Azonban egy ettől sokkal bonyolultabbat, az embert létre tudta hozni?” Nem tudom, hogy a könyvből idézel-e vagy saját gondolatok, kiegésszítés képpen írom:
    a természet azért nem tudta létrehozni a számítógépet, mert a kémiai folyamatok nem alkalmasak arra, hogy a számítógép alkatrészeit olyan formában összeállítsák és fenntartsák, ahogy azt ma látjuk. Az előbb említett folyamatok visoznt nagyon is alkalmasak arra, hogy az élet valamilyen kezdetleges formályát létrehozzák létrehozzák.

  • jah, pardon.
    Az kimaradt a szövegem végéről, h: Legalábbis mai éegjobb tudásunk szerint.

  • jajj szörnyű a mai helyesírásom

    a formája természetesen még most sem ly-nal irandó :D
    A többiért is bocsi…

  • A könyv gondolatait adtam vissza, nem szó szerint idézve. Örülök, hogy a második bejegyzésben írtad, hogy “mai legjobb tudásunk szerint”. Bár nem feltétlenül ez a legjobb tudás ma. De még ha ez is, a tudományról tudjuk, hogy állított már nagy “igazságokat”, amiről később kiderült, hogy tévedés volt. A magam részéről ezért nem esek hanyatt a mai nagy evolucionisták véleménye előtt.

  • Aki hisz Istemben, az minden tud?

  • Természetesen nem. Csak HISZ valakiben, aki hite szerint mindentudó.

  • Kiegészítésképpen: amennyire én tudom, az ateista nem istentagadót jelent, hanem azt, hogy “nem hiszem, hogy van Isten”. Tehát egyfajt hitet, a nemhitben.
    Ugyanakkor valaminek a létezését bizonyítani és valaminek a létezését tagadni nem egyenlő súlyú feltétel. Hiszen soha nem lehet azt sem cáfolni – ahogy a klasszikus ateista példa említi – hogy a “rózsaszín láthatatlan egyszarvú” nem létezik. Vagy ahogy Richard Dawkins említi, azt sem lehet cáfolni, hogy a Szírisz körül teáskannák repkednek, olyan kicsik, hogy a legjobb távcsővel sem láthatjuk őket.
    Igazából minden őrültség belefér abba, ha onnan közelítek, hogy valaminek a létezését tagadjam. De azért, mert valamit nem tudok cáfolni, az még nem feltétlenül igaz. Valószínű vagy nem valószínű – ez itt a kérdés. :-)

    Az én véleményem az, hogy a világ nem hozhatta létre önmagát, hiszen csak ahhoz hogy önmagát létrehozza, már léteznie kellett – ez tehát feloldhatatlan ellentmondás. Egyben azt is jelenti, hogy a világot egy külső, már Létező valami hozta létre, aminek/akinek irányítania is kellett a létrehozás folyamatát. Nos, én Őt hívom Istennek. :-)

  • Sytka hipotézisével értek én is egyet.
    A világegyetem teremtését (keletkezését) úgytudom nem lehet kijátszani. Két lehetőség van, vagy mindig volt, vagy lett. Tudjuk, hogy az utolsó az sokkal valószínűbb. Itt feltevődik a kérdés, hogy miből lett? Erre van egy buborék hipotézis: nagyon sok világegyetem keletkezik, de van amelyik csak miliszekundumokig marad “életben”. Mások hosszabb ideig. A mi univrzumunk az utóbbi fajtából való. Azonban a “miből?” kérdést ez sem oldja meg, csak kijjebb tolja a kérdést. Ismét oda érkezünk, ahova az ateisták is. Ők azt kérdezik, hogy miből lett Isten? A válaszunk erre az, hogy Isten nem lett semmiből, ő van. Ha te visszakérdezel, hogy És a végső eredete az Univerzumnak az miből jött létre, akkor vagy egy végtelen ciklusba keveredik, ahol mindennek van valami előzménye, vagy azt kell mondja, hogy van egy olyan anyag (értsd energia is) amely örök. Itt meg már a jó régi materializmusnál vagyunk.
    Mostmár csak az előttem a kérdés, hogy a végtelen ciklus biztos hibás-e?

  • Hi!
    Néha az agyam elszáll ettől a sok kozmológiai agyaskodástól… Buborék-hipotézis. :-) Dawkins még valami olyasmit említett, amit ha jól emlékszem multiverzum-elméletnek hívott. Sokkal bonyolultabbnak tűnt számomra, mintsem azt feltételezni, hogy létezik Isten.
    A végtelen ciklust én hibásnak gondolom. Eleve kellett legyen valami, ami azokat a folyamatokat, algoritmusokat “legenerálta”, melyek egy ilyen ciklust működtetnek. Épp úgy, mint amikor egy programozó rossz munkája eredményeként végtelen ciklust alkot, ami önmagába zártan fut: de azt is először le kellett kódolni, fordítani, elindítani. Úgyhogy azt tudom mondani, amit a latin: “semmiből csak semmi lesz”.

    Erre persze egy ateista maximum széttárja a kezét és azt mondja: “jó, hát akkor mi ateisták nem tudjuk honnan és miből lett a Világegyetem. De ettől még az sem feltétlen igaz, amit a hívők állítanak”. Márpedig nincs harmadik megoldás: vagy beismerjük, hogy nem tudjuk, vagy elismerjük, hogy a Világegyetem irányítottan keletkezett, legfeljebb nem tudjuk hogyan.

  • Valami ilyet érzek a levegőben.
    Meg kellene kérdezni egy ateistát…


Válasz