Egy barátommal a kereszténységről beszélgettünk, és ennek kapcsán gondolkodtam el: miért is követem én Jézust?
Először is azt le kell szögezni, hogy miért nem. Nem azért, mert a vallás ezt diktálja. És nem is azt a Jézust követem, akit a vallások sok esetben tanítanak. Nem azt az elérhetetlen valakit, aki túl távoli ahhoz, hogy a barátom legyen. Nem azt a személyt, aki túl érzéketlen ahhoz, hogy a bűnös elcsúszott életén meginduljon és segítsen neki. Nem azt a Jézust, aki alig várja, hogy néhány szabállyal fejbe verjen, amikor csak rosszat teszek. A Bibliában nem ilyennek ismertem meg őt.
Azért követem Jézust, mert ő mindig személyre szabottan, nem pedig előre kidolgozott sémák szerint foglalkozik az emberekkel. Neki én nem egy vagyok a sok közül, egy arc és név nélküli valaki, hanem az egy, akiért a 99-et is otthagyja, hogy megkeressen, ha elkóborlok. Azért is követem, mert sok mai követőjével ellentétben ő tényleg nem a tömeg méretével foglalkozott. Vannak helyek, ahol az számít, hogy minél többen vegyenek részt egy alkalmon. Itt én csak egy statiszta lennék. De a Jézust követő sokaság nem statisztákból állt, hanem olyan emberekből, akiknek az életét Jézus ismerte, és megváltoztatta.
Azért is követem, mert Jézus sokszor az egyént szólította meg. Volt, amikor nagy tömeg előtt beszélt, de máskor viszont négyszemközti beszélgetésekben foglalkozott az emberekkel. Az ember egyik legértékesebb kincsét, az idejét adta az egyes személyeknek — és közben nem nyomta le az óráját, ahogy a pszchológusok teszik, és nem számlázott a beszélgetés végén.
Azért is követem őt, mert polgárpukkasztó volt a magatartása. Vaknak nevezte azokat a vallási vezetőket, akik szánt szándékkal nem akarták elismerni a hatalmát. Olyan csodákat tett, ami miatt mások rossz szemmel néztek rá (egy ács fia ugyanis ne csináljon ilyeneket). Az is előfordult, hogy egy vezető teológust kioktatott az igazi vallásosság mikéntjéről.
Azért is követem őt, mert olyan dolgokra tanította az embereket, amik valóban megváltoztatnák a világot. Ha csak azt betartanánk, ami a Hegyi Beszédben le van írva, akkor már jobb lenne a társadalmunk. Egy olyan ember, aki ilyen bölcs tanácsokat tud adni az élethez, méltó arra, hogy kövessem.
És végül de legfőképp azért követem, mert ő azt mondja, hogy én bűnös vagyok. A bűneimmel nem tudok mit kezdeni, ő viszont tud. Ezért a legjobb, amit tehetek, ha rábízom őket, és kezdjen vele azt, amit akar.
Azt szeretem a kereszténység Istenében, hogy ő tényleg a barátom szeretne lenni. Elérhető, és keresi a velem való kapcsolatot. Erre van leginkább szükségem, és ezért követem őt.
“Boldogok, akik felismerik, hogy szükségük van Istenre, mert övék a mennyek királysága” (Mt 5:3, EF).
