“A derék ember dicsősége a tiszta lelkiismeret. Legyen tiszta a lelkiismereted, és mindig jókedvű leszel. A tiszta lelkiismeret sokmindennek elviselésére képessé tesz, és jókedvű a balsorsban is. A rossz lelkiismeret mindig félénk és nyugtalan. Nyugodtan alszol, szíved nem vádolhat. Különben ne örvendj, csak amikor helyesen cselekedtél. Sohasincs igazi örömük, sem belső békességük a gonoszoknak, mert nincs békéjük az istenteleneknek – mondja az Úr. Még ha azt mondják is: békében vagyunk, nem félünk semmi bajtól, ki merne ártalmunkra lenni? Ne higgy nekik. Mert hirtelen fölkél Isten haragja, és semmivé válnak tetteik, szándékaik pedig elenyésznek. Helytállni a megpróbáltatásban nem nehéz annak, aki szeret, mert így helytállni annyi, mint Krisztus keresztjében dicsekedni. Tűnékeny dicsőség, amit emberek adnak, tőlük fogadunk. Az evilági dicsőséget mindig szomorúság kíséri. A jó emberek dicsősége lelkiismeretükben van, nem az emberek ajkán. Az igazak öröme Istentől ered, és Istenben van, az igazságnak örvendenek. Aki az igaz és örök dicsőségre szomjazik, az nem fut az ideig való után. Aki pedig az ideig való dicsőséget keresi, vagy szívből meg nem veti, az a mennyeit bizonyosan nem becsüli eléggé. Nagy szívbeli nyugalmat élvez, aki nem sokba veszi a dicséretet és a szidalmat. Könnyen elégedett és csöndes szívű lesz, akinek tiszta a lelkiismerete. Nem vagy szentebb, ha dicsérnek, sem hitványabb, ha szidnak. Ami vagy, az vagy, s nem mondhatnak nagyobbnak, mint amekkora Isten előtt vagy. Ha arra figyelsz, mi vagy odabent, önmagad előtt, akkor nem gondolsz azzal, mit beszélnek rólad az emberek. Az ember a külsőt látja, Isten pedig a szívekben olvas. Az ember a tetteket méri le, Isten pedig a szándékokat. Aki mindig jót tesz, de ugyanakkor kevésre tartja önmagát, az alázatos lelkű ember. Aki semmi teremtett lénytől nem vár vigasztalást, az nagy tisztaságról és belső biztonságról tanúskodik. Aki semmi külső tanúságot nem keres a maga védelmére, arról nyilvánvaló, hogy teljesen Istenre bízta magát. Mert azt mondja Szent Pál: nem az, a kipróbált ember, aki magát ajánlja, hanem akit Isten ajánl. A lelki ember állapota az, hogy belsejében Istennel járjon, és semmi külső vonzalom fogva ne tartsa.” (Kempis Tamás: De imitatione Christi [Krisztus követése]).
26/10/2009...9:18 pm
de imitatione Christi
Hozzászólások megtekintése