Ma reggel találtam egy érdekes idézetet (nem tudom honnan származik), ami elgondolkodtatott. Íme:
“Jákób csaló volt. Péter heves természetű. Dávidnak volt egy afférja. Jónás elmenekült Isten elől. Pál gyilkos volt. Gedeon bizonytalan volt. Mirjam pletykás volt. Márta aggódott. Tamás kétkedő volt. Sára türelmetlen volt. Illés rosszkedvű volt. Mózes dadogott. Zákeus alacsony volt. Ábrahám öreg volt. Lázár pedig halott volt. Isten nem az alkalmas embereket hívja el, hanem alkalmassá teszi az elhívottakat.”
Ez összecseng a gyülekezetünkben megtartott legutóbbi férfi bibliakör témájával, ahol Jézus nemzetségi táblázatából (Mt 1:1-17) és a tanítványok felsorolásából (Lk 6:12-16) mazsolázgattunk, és néztük meg, hogy milyen emberek voltak Jézus felmenői között, ill. a legközelebbi barátai között, akiket ő maga választott társaiul egy egész éjszakás imádság után. Kifejezetten bátorító azt látni, hogy nem ragaszkodik a tökéletes emberek társaságához, hanem beéri azokkal, akik hajlandóságot mutatnak arra, hogy kövessék őt, és e folyamat közben megváltoztatja, átformálja, alkalmassá teszi őket. Az ApCselben és az apostoli levelekben látható is, hogy mivé fejlődtek ezek az elhívott emberek. Igazak Rick Warren gondolatai is: “Ha Isten csak tökéletes embereket használna, semmi sem lenne elvégezve. Isten bárkit felhasznál, aki elérhetőnek bizonyul.” Ezt csak annyival egészíteném ki, hogy valóban mindegy az ember múltja, Isten tudja használni bármi ellenére is. Viszont az nem mindegy, hogy milyen marad az ember a vele való találkozás után, mert ez a kapcsolat elkezdi átformálni az embert. A cél pedig az Imago Dei megélése. Ez akkor lesz a legnyilvánvalóbb, amikor a hozott anyagot Isten, mint fazekasmester elkezdi átformálni valami szebbé és tökéletesebbé.
Akár Jézus családfáját, akár a tanítványait, akár más híres bibliai személyek életét nézem meg, ugyanarra a következtetésre jutok, mint Gayle D. Erwin: “Csapatának összeállítását igen biztatónak találom. Ha velük együtt tudott dolgozni, akkor velem és… bizony: veled is tud” (A Jézus-stílus, Golgota Kiadó, Bp. 2011. p. 26.).
“milyen emberek voltak Jézus felmenői között” Azok nem Jézus, hanem József felmenői voltak. Jézus felmenői Mária felmenői voltak.
Mivel Jézus földi apja jogi értelemben József volt, ezért ugyanilyen értelemben rajta keresztül is levezethető a családfája. De ha megnézed Lukácsnál a családfát, ott is hasonló embereket fogsz találni.