Isten a középpont

Pál apostol a Római levél három fejezetén keresztül fejtegeti a zsidók és pogányok kapcsolatát az üdvösség tekintetében. A teológiai értekezése után pedig annyira magával ragadja Isten csodája, hogy a jól ismert doxológiába kezd a Róm 11:33-36-ban. Ennek egy részlete különösen megtetszett — ahogyan Isten központi jelentőségéről beszél:

“Belőle fakad, rajta át halad, beléje torkollik a mindenség” (Balázs Károly).
“Bizony őbelőle indul ki, őrajta halad át és őbelé tér vissza a mindenség” (Konkordáns).
“Mert belőle jött elő, rajta keresztül megy és ő felé halad minden” (Csia).
“Mert mindent Isten teremtett, mindent ő tart fenn, és minden őérte létezik” (EF).
“Mert minden tőle származik, az ereje által létezik, és a dicsőségéért jött létre” (NLT).
“Mert minden dolgot ő teremtett, és minden dolog általa és érte létezik” (GNB).
“Mert tőle és általa és neki létezik minden dolog” (NIV [1984]).
“Minden tőle származik, minden általa történik, minden benne végződik” (MSG).

1 Comment

Filed under parafrázis

One Response to Isten a középpont

  1. niemand

    Ezt erdekes osszevetni mas versekkel, peldaul a Kol 1:16-tal. Most kulonosen a “dia autos kai eis autos”-ra gondolok.

    http://www.blueletterbible.org/Bible.cfm?b=Rom&c=11&v=1&t=KJV#conc/36
    http://www.blueletterbible.org/Bible.cfm?b=Col&c=1&v=1&t=KJV#conc/16

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Connecting to %s