Az Ószövetség eredeti héber szövegében mintegy hétezer alkalommal jelenik meg a Tetragramma, azaz a négy héber betű, mely Istenre utal. Ha a Magyar Bibliatársulat által kiadott Új fordítást nézzük meg, abban azonban sehol nem fogunk vele találkozni. Minden alkalommal — követve a nemzetközileg is általánosan elterjedt módszert — az “ÚR” kifejezést használják. Kapitális betűkkel szedik, hogy megkülönböztessék az Adonáj kifejezéstől, amely ugyancsak urat jelent. Belelapoztam Wayne Grudem Systematic Theology című könyvébe, és megnéztem az Isten neveiről szóló részt. [1] Ebben Isten több “nevére” is utalnak, ezeket azonban én szívesebben mondanám Isten címeinek — viszont egyetlen utalás sem történik a Jahve istennévre. Ezt látva felmerült bennem a kérdés, hogy hogyan lehet több oldalon keresztül írni Isten neveiről, címeiről, tulajdonságairól úgy, hogy közben a Tetragrammát meg sem említi.
Szükséges lenne, hogy jelentőséget tulajdonítsunk neki, hiszen több ezer alkalommal szerepel az Ószövetségben. Ugyanez a tény egyetlen másik névről vagy címről sem mondható el, ezért a Tetragrammának kiemelt szerepe van. A zsidó kiadások Örökkévalónak fordítják, amit Raj Tamás főrabbi így indokol meg az Ex 6:3-ra utalva: “A JHVH egy olyan új fogalmat fejez ki, amely éppen ekkor keletkezett, s amelyben nem részesülhettek a bibliai ősapák: a történelmi ígéretet megvalósító, irgalmas és jóságos, az emberi történelmen uralkodó Örökkévaló fogalmát. Az új fogalomhoz azonban szó is kellett, amely eladdig ismeretlen volt a héber szótárban. (Voltaképpen mindmáig hiányzik a héber nyelvben az örökkévaló szava.) Ezért mesterségesen alkották meg ezt az új szót Istenre. Három szót írtak egymás alá, s ezek betűit összevonták.” [2] Ez a három héber szó pedig a HJH (volt), a HVH (van) és a JHJH (lesz) — ebből keletkezett összevonással a JHVH alak.
De ha van egy olyan istennév, ami több ezerszer előfordul a Bibliában, és amelyet a magyar Jahve vagy Jehova alakkal is vissza lehetne adni (az utóbbi köztudottan a pontatlan formája), miért kell az “ÚR” címmel helyettesíteni? A választ a Tízparancsolatban kell keresnünk, ahol ezt találjuk: “Ne mondd ki hiába Istenednek, az ÚRnak a nevét…” (Ex 20:7). E parancsolat félreértelmezése miatt a zsidók nem ejtették ki a nevet, hanem Adonájt olvastak helyette (esetleg a Hasém vagy Adosém alakokkal utaltak rá). Ez azonban nem a JHVH teljes elhallgatására vonatkozott, hanem annak helytelen használatára (vö. Grudem, p. 157.).
A rossz szokást azonban átvették a magyar bibliafordítások is. A Magyar Bibliatársulat fordításában így indokolja ezt meg az Ex 6:3-hoz fűzött lábjegyzetében: “A Mózesnek kijelentett név eredetileg Jahve, a zsidók azonban a 2Móz 20,7-re tekintettel nem mondták ki, hanem helyette az Adonáj nevet olvasták; ennek jelentése: Úr. Ezért a legrégibb fordításoktól máig a szent nevet úgy fordítjuk, hogy az ÚR — figyelmeztetőül nagy betűkkel írva.” A katolikus fordítás előszava hasonlóan fogalmaz: “A Jahve nevet… a hagyománynak megfelelően, ‘Úr’ szóval fordítottuk. De kivételesen meghagytuk a héber alakot ott, ahol külön hangsúly van rajta.” Ennek a fordítói hagyománynak azonban az lett az eredménye, hogy néhány nagyon esetlenül hangzó vers keletkezett: “Az ÚR vitéz harcos, az ÚR: ez a neve” (Ex 15:3). “Tudják meg, hogy egyedül te vagy az, akinek ÚR a neve, aki felséges az egész földön!” (Zsolt 83:19). Károli Gáspár talán érezte az ilyen megfogalmazások nyelvi helytelenségét (az Úr ugyanis nem név, hanem cím), ezért néhány helyen próbálkozott a Jehova alakkal történő visszaadással. Persze át lehet esni a ló túloldalára is, ahogyan tették azt Jehova Tanúi az Új világ fordításban. Ők ugyanis az ószövetségi előfordulások mellett helytelen teológiai és fordítói megfontolásból 237 esetben az Újszövetségben is használják a Jehova alakot. De a rossz példa nem kellene, hogy a helyes fordításban hátráltasson minket. Ha a héber szöveg tartalmazza a Tetragrammát, érdemes lenne ezt a magyar fordításokban is alkalmazni — függetlenül attól, hogy milyen fordítói hagyomány alakult ki az évszázadok során.
[1] Wayne Grudem: Systematic Theology, Inter-Varsity Press, 1994, pp. 157-160.
[2] Raj Tamás: Istennevek a Bibliában (a Makkabi Kiadó által szervezett előadássorozat jegyzete, p. 1.)
infaustus 2.0 
Egy fájdalmas “sebre” Mutattál rá, Infa!
Hasonlóan látom én is ezt a témát.
Persze: ez nem ritkán félreértésekre ad okot.
Éppen ebben a hónapban kaptam egy privát üzenetet,amelyben egy kedves keresztény FórumTárs furcsállta,hogy miért írok “Jahveh Atyáról”, aggódik,hogy a “Jehovás” korszakomból visszamaradt dolog.
Erre én azt válaszoltam,hogy A JHVH Isten-névvel kapcsolatban
két végletet figyeltem meg.
Az egyik Jehova Tanúinál, a Név túlhangsúlyozása-de ott is “Jehova”
formában,- “lehagyva” az utolsó betűt: “H”.
A másik szélsőség a JHVH Isten-név elhanyagolása,-ez sajnos jobban jellemző a keresztényekre.
Igyekszem megvizsgálni mindent,és amit helyesnek, Biblikusnak ismerek fel, azokhoz ragaszkodom: akár az “árral szemben” is.
Azért, mert egy felekezet visszaélt az Isteni Névvel, én “nem öntöm ki a gyereket a fürdővízzel” együtt.
>>”de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg”<< (1.Thessz. 5:21)
Az rendben, hogy az ószöv fordítások hiányosak e téren, de az Úszövetség sehol nem erősíti, hogy ezt a formát használnunk is kéne.
A JT-i éppen itt(is) esnek (kényszerülnek)szélsőséges hamísításba.
@L.Nazo: Talán azért Látod úgy,hogy rendben van,hogy az Ószövetségi fordítások hiányosak a Tetragrammatonnal kapcsolatban, mert a legtöbb keresztény ezt szokta meg.
Jehova Tanúi,-különösen akik ebben a hitben nőttek fel-, azok pedig azt tekintik természetesnek,hogy az Újszövetségben 237-szer olvasható a “Jehova” név.
Fontosnak tartom,hogy legyen egy egészséges, Biblikus álláspont,
és gyakorlat. Érdemes megnézni pl.: a spanyol Reina Valera Bibliafordítását: http://en.wikipedia.org/wiki/Reina-Valera , http://www.bibliacristiana.com/Biblia/index2.php
Épp ezt mondtam én is, Nazo. Az ÚVF indokolatlanul használja a Tetragrammát az Újszövetségben, ám az Ószövetségben joggal. Az egyéb fordítások joggal nem használják az Újszövetségben (ugyanis abban nem volt benne), de jogtalanul hagyják ki az Óból. Itt az ellentmondás.
Hmmm… Érdekes olvasni, hogy néhány bejegyzéssel ezelőtt Nida-ról és a dinamikus ekvivalencia elvéről írsz, most meg ez a bejegyzés mintha picit ellentétben állna azzal :)
Én nem látom, hogy a kettő ellentmondana egymásnak. Vagy a dinamikus ekvivalencia elve azt jelenti, hogy egy judaizmusból átvett hagyomány formálja a fordítói hozzáállásunkat?
Én nagyon kicsi vagyok ezekben a dolgokban (is), de úgy látom, sokkal helyesebb az eredeti szöveget szóhoz hűen fordítani, mint értelmezve fordítani. A mostani bejegyzéssel így messzemenően egyetértek, viszont a Nida módszerrel nem. Szerény véleményem az, hogy becsületesebb dolog az eredeti szöveget lefordítani, amennyire csak lehet hűségesen, és hagyni a Szent Szellemet, hogy értelmezze a szívben, ha valaki olvassa, + az igehirdetőt, hogy magyarázza, ha az ő szájából hangzik el a szöveg. Nekem az egyszerű fordítás és a hasonló parafrazált fordítások sem jönnek be, sokkal jobban szeretek (még így is, hogy nem értek sem héberül, sem görögül) utánanézni, hogy lehetett az eredeti (szótárak és segédanyagok használatával). Például nemrég futottam bele a Jer. 6:8-ba, így laikusként úgy gondolom, abban a versben benne van a “lelkem” szó. Értem én, hogy színesebbé teszi a palettát a parafrazált fordítás és valami újat mutat, kreatív. Sőt, nem vonom kétségbe, hogy a jószándék a mozdítóerő, bárcsak megértenék az emberek Isten szavát. De nekem igencsak a Jel.22:18 jut eszembe róla. Ez természetesen a magánvéleményem, nem kötelező érvényű senkire, pillanatnyilag idáig jutottam el, próbálok nyitott lenni, hátha figyelmen kívül hagytam valamit.
Nekem egyszer egy jt magyarázta, hogy az újszövetségben is indokolt használni Isten nevét. Arra a kérdésre, hogy mi támasztja ezt alá, Origenész Hexapláját hozta fel, hogy ott is megtalálták Isten nevét.
Itt lehidaltam, vagy hülyeséget ad be a társulat a tudatlan tagoknak, vagy csak ez egy egyedi eset volt ahol a jószándékű illető egy kicsit megkavarta a dolgokat..
A Hexapla az ószövetség hat hasábos összevető műve, semmi köze az Újszövetséghez.
számomra logikus az az érv, hogy az újszövetség, őszövetségből idézett részébe autómatikusan tegyék be isten nevét, ha az eredeti szövegben is szerepel, hiszen abból idéztek, és abban valóban benne van
Logikusnak logikus. De az összes fennmaradt újszövetségi másolat (a legkorábbi Kr.u. 125-ből) nem tartalmazza még az ilyen helyeken sem. Ennek pedig oka van. Az Újszövetség már nem csak a zsidókat foglalja magába, hanem a pogányokat is. A pogányok pedig nem tudtak volna mit kezdeni a négy héber betűvel. Jézus épp ezért többet tett, mint elmondta Isten nevét — bemutatta, hogy milyen az az Isten, aki a nevet viseli.
Érdekes,hogy Jézusnak voltak “ütközetei” a vallásos ellenfeleivel,
de sohasem vádolták “Tetragrammat-ügyben”.
Krisztus Istent,mint Atyát mutatta be. Az úgynevezett “minta-imában” ( Az Úrtól tanult imádságban) egyszer sem szerepel a Tetragramma.
Mondhatta volna: “Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg JHVH neved” -vagy: “Mi Atyánk,akinek neve Jehovah….”
De nem mondta. Utolsó szavait, amelyet a kereszten (kínoszlopon) mondott el -az eredeti nyelven(!) olvashatjuk: “Éli,éli lámá szábáktáni?
Mondhatta volna az “Éli” helyett a JHVH-t, -akkor félre sem értették volna,hogy “Illést hívja”,- de ekkor sem tette.
Hiszem,hogy JHVH-ban megismerhető a Teremtő, abszolút Létező,
de Isten ettől többet akar: Ő meg akar szabadítani bűneinkből, és az Úr Jézus segítségével közösséget akar vállalni az emberekkel,a mennyei Atyánk, lelki -szellemi Édesapánk akar lenni.
Visszajelzés: Jézus és a Tetragramma « Őrtorony-figyelő
a jános 17:6 azt mondja: “Megismertettem nevedet az emberekkel, akiket a világból nekem adtál…”
17:25,26, ban pedig isten megismerését összeköti a név megismerésével. sőt jézus továbbmegy, azt mondja hogy azért kell megismertetni isten nevét másokkal, hogy jobban tudjuk szeretni őt. Ezek a versek Jézus szolgálatának saját szavaival történő összefoglalása. Ebben látható hogy Jézus a szolgálata egyik legfontosabb részének, Isten nevének megismertetését tartotta. Ez pedig azt jelenti, hogy rendszeresen használta. Az, hogy ez miért nem látszik meg a legrégebbi bibliai kéziratokban sem az nem tudom. De hogy amikor idézett az ószövetségből, vagy amikor tanitotta az embereket, az biztos hogy kiejtette Jehova nevét, és nem érdekelte az akkor már érvényben lévő zsidó hagyomány, hogy tilos kiejteni
Sefatias, épp erről írtam az Őrtorony-figyelő blogon. Érdemes elolvasni azt a bejegyzést, mert épp erről szól: (1) Kiejtette-e Jézus a Tetragrammát? (2) Mit jelent, hogy kijelentette Isten nevét? Ne a Társulat érveit hozd fel rögtön, hanem nézd meg más szemszögből a kérdést. Itt a bejegyzés linkje:
ez nem a társulat érve volt, ez az enyém :P
oké. értem