Az életünk leélésének egyik lehetséges módja az, ha mindazt, amink van (képességeink, időnk, energiánk, befolyásunk stb.) a saját céljainkra és szórakoztatásunkra használjuk fel. Ebben az esetben azonban az életünk épp olyan unalmas lesz Isten és az örökkévalóság szempontjából, amilyen unalmasnak tűnhetett nekünk és a riporternek Kemenesfalvi bácsi élete a L’art pour L’art Társulat jelenetében. Azonban van más lehetőség is arra, hogy hogyan élhetjük az életünket. Erre egy ószövetségi történet világít rá, melyben Isten egy egyszerű kérdést tesz fel Mózesnek.
Fotó: Némedi Gabó
A történet a 2Móz 3:1-10 és 4:1-4 verseiben olvasható. Mielőtt tovább olvasnád ezt a bejegyzést, szánj egy percet arra, hogy felelevenítsd a történetet! (Pláne akkor, ha előtte hajlandó voltál a videót végig nézni…)
Isten egy egyszerű kérdést tesz fel Mózesnek: Mi van a kezedben? Ő ugyanezt a kérdést intézi hozzánk is. A történet folytatása segít majd megértenünk, hogy mi mit válaszolhatunk neki. Mózes azt mondta, hogy egy pásztorbot van a kezében. Nézzük először meg azt, hogy mit is jelentett egy pásztor számára a bot:
- Identitás: A pásztort a botja tette azzá, aki — vagyis pásztorrá. Ez volt a legfontosabb munkaeszközük, amelyről fel lehetett őket ismerni.
- Hatalom/befolyás: A pásztorbot volt az az eszköz, amit a legeltetés során használtak. Ezzel védték meg a nyájat a támadástól (pl. farkasok, rablók), és ezzel irányították a nyájat (pl. megfelelő irányba terelték, megsürgették a lassú állatokat stb.).
- Vagyon: A bot volt az az eszköz, ami a nyáj gazdájának vagyonát jelképezte. Akkoriban az emberek legnagyobb értéke az állat volt, kereskedtek is vele. A pásztorbot volt a vagyonnal való gazdálkodás eszköze.
Mózes Isten parancsára a földre dobta a botját, és az kígyóvá változott, azaz életre kelt. Miután elengedte a kezéből azt, ami az identitását, hatalmát és vagyonát jelképezte, Isten megelevenítette, és elkezdte a saját akarata szerint felhasználni. A későbbiekben ez a pásztorbot lett az, amellyel Mózes kettéválasztotta a Vörös-tengert, ill. vizet fakasztott a sziklából.
A mi pásztorbotunk
Mózes példájából kiindulva nekünk is meg kell találnunk az életünkben a saját “pásztorbotunkat”.
- Identitás: Az identitásunk nem más, mint igazi énünk, akinek Isten megálmodott és megalkotott minket. Erre sajnos rárakódtak más emberek elvárásai (pl. barátok, főnök stb.), és mint egy hagymáról a külső héjakat, úgy kell személyiségünkről is lefejtenünk a különböző álarcokat, melyeket más emberek miatt vettünk fel. Ha ezt megtesszük, eljutunk lényünk legbelsejéhez, igazi identitásunkhoz, amelyet Isten fel tud használni a saját céljaira. Ő alkotott meg minket olyannak, amilyenek vagyunk, a mi feladatunk pedig az, hogy kicsiszoljuk a nyers drágakövet, hogy egy megmunkált gyémánt lehessen belőle. Mivel minden ember más és más, pótolhatatlanok vagyunk. A személyiségünket Isten alkotta meg, és szeretné azt felhasználni a saját céljaira, bármilyen temperamentummal és tulajdonságokkal rendelkezzünk is.
- Hatalom/befolyás: Jó példa lehet előttünk a Zsolt 72. fejezete, ahol a királynak hatalomért imádkoznak. Ezt azonban nem önző célokért, hanem azért, hogy más emberek megsegítésére tudja felhasználni. Minden embernek van valamilyen befolyása más emberek életében. Jó lenne, ha a kapcsolatainkat és a mások életére gyakorolt hatásunkat és befolyásunkat arra tudnánk felhasználni, hogy segítsünk rajtuk fizikai és lelki értelemben is. A legfontosabb segítség pedig, amit másnak adhatunk, az evangélium.
- Vagyon: A mi “pásztorbotunk”, amivel a “bárányainkat” terelgetjük nem más, mint a pénztárcánk, vagy bankkártyánk. De ezen kívül a materiális vagyonon kívül megemlíthetjük szellemi vagyonunkat is: időnket, hobbinkat stb. Ezek mind olyan dolgok, amiket felhasználhatunk Isten szolgálatában. Valahányszor hajlandók vagyunk adni a pénzünkből, időnkből, győzelmet aratunk az anyagiasság fölött. A világ azt mondja, hogy akkor vagy győztes, ha minél többet halmozol fel magadnak. Isten azonban azt mondja, hogy az igazi győztes képes lemondani, és adni. Ahogy az apostol mondja: “Áron is megvegyétek az alkalmatosságot” (Ef 5:16, KÁR). A vagyonunkból kell megfizetnünk annak az árát, ha Istennek akarunk engedelmeskedni. Ha hajlandók vagyunk ezt az árat kifizetni, életünk végén elmondhatjuk majd azt, amit Jézus is: “én legyőztem a világot” (Jn 16:33, MBT) — és győztesekként szakítjuk majd át a célszalagot Isten országában.
Mózes történetéből további tanulságokat is levonhatunk még. Először is, Isten nem kér olyat tőlünk, ami nincs a birtokunkban. Mózes pásztorbotját használta fel, ami a kezében volt. Isten a mi esetünkben is azt szeretné felhasználni, ami a rendelkezésünkre áll. Másrészt pedig amiről hajlandók vagyunk lemondani, azt Isten élővé, hatékonnyá teszi. Nem veszi el tőlünk, hanem megáldja, megeleveníti és visszaadja nekünk, hogy az ő tervei szerint használjuk fel. Ahogyan Jézus mondta: “Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet” (Mk 10:29-30, MBT). Vagyis amiről hajlandók vagyunk Istenért lemondani, azt ő nem elveszi, hanem megáldva, és minőségileg jobbá téve adja vissza, hogy neki tetsző módon és és neki tetsző célokért használhassuk azt fel.
Következtetés
Minden, amink van, Istentől kapott ajándék. Használhatjuk egyszerűen arra, hogy a saját életünket gazdagítsuk. De ebben az esetben az életünk Isten szemében unalmas és céltalan lesz. Használhatjuk azonban a “pásztorbotunkat” arra is, hogy Istent szolgáljuk, és segítsünk a környezetünkben élő embereken.
Források: Rick Warren: Céltudatos élet, Rick Warrennal készült interjú
infaustus 2.0 