Az igefórumon valaki belinkelte a vázlatom az annihilizmusról, azzal a céllal, hogy beszélgessünk róla. Én is örültem volna, ha értelmesen tudunk társalogni, igei érveket felhozva. Az első néhány hozzászólásban azonban kiderült, hogy tévtanító vagyok, és buta. Ezt követően nem csoda, hogy az ember nem kíván vitába bocsátkozni ilyen emberekkel. Bár ettől durvábbakat is mondtak már rám. Volt, aki szerint engem megszállt a Sátán, más szerint a Gonosz eszköze vagyok, hogy a gyülekezetet rombolja. (Megjegyezném, hogy mindezeket a kritikákat eltérő véleményem miatt kaptam.)

Hogy őszinte legyek, rosszul esik, amikor ilyen jelzőkkel illetnek — végtére is emberből vagyok. Amikor próbálok valamit megérteni a Bibliából, foglalkozom a témával, utánaolvasok, küszködök vele, még ha mindenben tévedek, akkor sem arra lenne szükségem, hogy tévtanítónak nevezzenek.

Másrészt azonban nem hibáztatom az egyes embereket, mert úgy vélem, a rendszer a rossz. A keresztény vezetők és tanítók az évszázadok alatt kialakult ismeretanyagot hagyományozzák át a hívők újabb és újabb generációira a régi módszerekkel. Ebben pedig kialakultak már olyan hagyományelemek, amelyeknek nem túl sok köze van a Biblia tanításához. Amikor pedig valaki a main-stream teológiai irányokkal nem megegyező nézetet képvisel, azt tévtanítónak bélyegzik. Jó védekező mechanizmus ez: ha nem tudunk mit kezdeni az illető nézeteivel, válasszuk a legegyszerűbb utat — nevezzük tévtanítónak, és kezdjük tőle félteni a gyülekezetet és eltávolítani a tagokat.

Nem gondolom, hogy hamis tanítás lenne az annihilizmus, máskülönben nem vallanám. A lehetőségét azonban nyitva hagyom, hogy tévedhetek. De ha a többiek hozzáállásából indulok ki, keresztényként nem ezt várnám. Ha hívőkről van szó, akkor a párbeszédnek arra kellene irányulnia, hogy a másik tévedőt kiragadjuk a tévedéséből, nem pedig arra, hogy személyes sértéseket vágjunk a fejéhez. De itt ismételnem kell önmagam: tipikus reakció ez.

Na, “kidühöngtem” magam. Majd csak lesz valamikor és valahol fórum arra, hogy ezt megbeszéljük.

Nemrégiben elkezdtem olvasni Csia Lajostól A jelenések könyve a mai kor tükrében c. könyvet (Százszorszép Kiadó, Bp. 2001.). Ebben érdekes gondolatot fogalmaz meg Csia a társadalom és a világ ‘fejlődésével’ kapcsolatban. Az alábbi idézetet ő kifejezetten a Jelenések könyvével kapcsolatban írta, de véleményem szerint nem ellenkezik a mondanivalójával, ha a teljes Bibliára kiszélesítjük a képet.

“Az az ítélet, hogy a világ nem mozdul előre…, az elmúltat és elkopottat hozza vissza… Igaz ítélet, mely az emberi fejlédés tudományos tételét megsemmisíti. Azt mondja ez az ítélet, hogy az Isten nélküli világ fejlődik, de a halál felé, lelki elaljasodás, testi nyomorúság és kétségbeesés felé. Az Isten nélküli ember ebbe bele nem nyugodhatik, és ha Istenhez téréssel nem menekül e vég elől, akkor a jövendölés szavahihetőségét kell kétségessé tennie. Ez a könyv [és A Könyv] elleni támadások és gyűlölet lelki rugója” (pp. 34-35., betoldás tőlem).

Megkedveltem Csia Lajos írásait és a stílusát. Tetszik benne az, hogy nem hagyja magát együtt sodorni a teológia legismertebb áramlataival. Ugyanakkor abba sem egyezik bele, hogy a Biblia tekintélyét megcsorbítsa bárki vagy bármi. Véleményem szerint egy egészséges mértékben odaszánt és elkötelezett lelkületet sikerült kialakítania, amit minden kereszténynek követnie kellene.

Az Újszövetség fordítása mellett még megjelent jelentősebb könyvei a Bibliai lélektan, valamint Az örök reformáció.

A nem keresztények gyakran felvetik a Bibliával szembeni ellenvetéseik között a kanonizáció módját. Elképzelésük szerint ugyanis volt rengeteg irat, evangélium és apostoli levél, amelyek között néhány vezető válogatott. Miután kiválasztották a nekik tetszőket, határozatot hoztak, hogy csak ezeket lehet a Biblia részének tekinteni, az összes többit nem.

Az ellenvetésük pedig arra vonatkozik, hogy nagy valószínűséggel a “válogató” vezetők kihagytak olyan könyveket, amelyek más képben tüntetnék fel Jézust vagy az egyházát. Épp ezért, mivel veszélyes iratokról van szó, azok nem kerültek be a Szentírásba, sőt, az olvasásuk is tilos, és pusztították is őket.

Azonban a kanonizáció abszolút nem így zajlott. A zsinatok során nem azt határozták meg, hogy mely könyveket neveznek onnantól kezve ihletettnek. Annyit tettek, hogy elismerték azokat a könyveket, melyek esetében az egyetemes egyház, mely használta őket, már felismerte az isteni eredetet.

Épp ezért én a kanonizációt nem a későbbi évszázadok zsinataival hoznám összefüggésbe, hanem az első századok egyházával és gyülekezeteivel. Ők voltak azok, akik olvasták és az istentiszteleteken használták az iratokat, és felismerték, hogy melyik szól isteni tekintéllyel, és melyik nem. Ha figyelmesen olvassa valaki az Újszövetséget, már abban is lehet a nyomait látni annak, hogy más gyülekezetek is olvasták a nem nekik címzett leveleket. Arra is van utalás, hogy Pál apostol levelei is közkézen forogtak a gyülekezeti használat során. Az első egyház tagjai voltak tehát azok, akik felismerték és elismerték az egyes iratok isteni eredetét. És ugyancsak ők voltak azok, akik elvetettek más, hamis tanokat valló írásokat. A későbbi zsinatok során csupán ezt az áthagyományozott kánon-listát ismerték el, és adtak neki vezetői tekintélyt. Így egységessé vált, hogy az egyház egésze mely iratokat használja az istentiszteletek során.

“Az egyház nem a Szentírás fölött, hanem abban az értelemben alatta áll, hogy a kanonizáció folyamata nem úgy ment végbe, hogy az egyház tekintélyt kölcsönzött a könyveknek, hanem úgy, hogy az egyház elismerte tekintélyüket. És miért? A könyvekről elismerték, hogy az apostolok bizonyságtételét tartalmazzák az Úr életéről, tanításáról, haláláról és feltámadásáról, és ezeknek az eseményeknek az apostoli értelmezése is megtalálható bennük. Az egyháznak mindig meg kell hajolnia ezen apostoli tekintély előtt” (John Stott: Az élő gyülekezet, KIA, Bp. 2009. p. 21.).

És hogy miért van tekintélye az apostolok írásának? Azért, mert Isten az apostolok és próféták alapjára építette fel az egyházat (Ef 2:20). Az apostolok és próféták képviselték azt az alapot, amely mindenkire vonatkozik, aki a keresztény egyházhoz akar tartozni. Az Újszövetség könyveiből kiderül, hogy a prófétálást és a tanítást mindenkinek meg kellett vizsgálnia. De annak, amit egy apostol mondott, mindenkinek engedelmeskedni kellett. Ott nem volt helye sem vizsgálatnak, sem okoskodásnak, sem ellenállásnak. Amit egy apostol mondott, az úgy volt. És ma sincs másként a helyzet.

A kanonizáció során tehát felismerték, mely könyvek szólnak apostoli és isteni tekintéllyel. Továbbadták ezeket a későbbi nemzedékeknek az egyházban. A könyvek pedig mindig — az apostoli tekintély miatt — engedelmességet várnak a magukat hívőknek vallóktól.

Ez alkalommal két ószövetségi írásszöveget említenék meg, nevezetesen Zakariás könyvéből. A két vers fordításától és értelmezésétől függően támogathatja a háromság-tant.

Az első a Zak 3:2, ahol az Új fordítás kb. a következő megfogalmazást tartalmazza: ‘Így szólt az ÚR angyala…’ A héber szövegben azonban nem szerepel az ‘angyal’ kifejezés. Egyszerűen annyit mond, amit pl. a Károli fordítás visszaad: “És mondá az Úr a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán; dorgáljon meg az Úr.” Az Úr helyén a Tetragramma szerepelt, épp ezért a vers megfogalmazása kissé ellentmondásosnak tűnik: Jahve azt mondta a Sátánnak, hogy ő nem utasítja rendre, hanem majd inkább Jahve. A vers akkor nyer értelmet, ha elfogadjuk, hogy az Istenségen (Jahve) belül több személy van. Természetesen egyszerűen csak az ‘angyal’ kifejezést is be lehet toldani. De eredetileg nem ez szerepelt ott, és ennek nyilván oka van. Sajnos több fordítás is betoldja az angyal kifejezést (pl. MBT), és ezzel az eredeti üzenetet megmásítja.

A másik vers pedig a Zak 12:10. Érdekes, hogy az MBT ezt is rosszul fordítja, ugyanis kb. így adja vissza a gondolatot: ‘rátekintenek arra, akit átdöftek, és siratják őt, mint az elsősülött fiút’. Bár így is egy lényeges messiási próféciáról van szó, de a héber ettől sokkal többet mond. Jahve beszél, és elmondja: “rám tekintenek, akit átdöftek, és siratják őt, mint az elsőszülöttet.’ Tehát azt mondja Jahve, hogy őt magát szegezték át, majd egy másik személyre utal, akit emiatt siratnak, mint egyszülött fiút. Ez a vers is akkor lesz valóban érthető, ha elfogadjuk a háromság-tan tanítását. Hogyan máshogy lehetne elképzelni, hogy Jahvét átszegezték, ha Jézus maga is nem lenne az Istenség, azaz Jahve része.

Sajnálatos, hogy az Új fordítás mindkét verset rosszul fordítja, pedig abszolút nem célja a Magyar Bibliatársulatnak, hogy a háromság-tant elhomályosítsa. A fenti versek fordítási megoldása azonban pontosan ezt teszi.

Pál apostol az 1Kor 13-ban arról beszél, hogy töredékes az ismeretünk. Ez azt jelenti, hogy a pontos, tökéletes igazságot minden kérdésben nem ismerhetjük. Másrészt azonban a Biblia igenis beszél arról, hogy keressük és kutassuk az igazságot (Péld 2:1-5, ApCsel 17:11). Amit pedig megértettünk, ahhoz ragaszkodjunk következetesen: “Akik szellemileg érettek vagyunk, mind így kellene gondolkozzunk. De ha valamiben más lenne a véleményetek, Isten majd azt is megmutatja nektek! Amit viszont már megértettünk, azt az igazságot követnünk is kell” (Fil 3:15-16, EF).

A túlzott agnoszticizmus azonban a túlzott engedékenységhez vezet majd, valamint a másik — esetleg téves — gondolkodásának teljes elfogadásához. Innentől kezdve már csak egy lépés, hogy testvérünknek tekintsük a mormonokat, krisztadelfiánusokat, Jehova Tanúit, egyesítő egyház tagjat stb. — holott látjuk, hogy mennyire bibliaellenes evangéliumot hirdetnek, és mennyire hamis elképzelésük van Istenről és Jézusról.

Az Újszövetség nem volt ilyen engedékeny és elfogadó a hamis üzenetet hirdetőkkel szemben. Pál, Péter és János a leveleiben egyértelműen kifejezi, hogy óvakodnunk kell tőlük, nehogy megtévesszenek minket. Ugyanakkor az elutasításuk nem azt jelentette, hogy magát az embert is el kellene vetnünk. Nem, épp ellenkezőleg. Fontos, hogy az igazi evangéliummal próbáljuk elérni őket. Aki már beszélgetett “szekták” tagjaival, az persze tudja, hogy ez nem könnyű vállalkozás. De az igazság szabaddá tesz (Jn 8:32), és erre nekik is szükségük van:

“Mindenki felelős azért amit tud. Ha valakinek birtokában van egy információ, melyre a többieknek is szüksége van ahhoz, hogy a világban való helyzetükről helyes képet alkossanak — mely információt ráadásul vallási vezetőik elhallgatnak előlük –, akkor erkölcsileg helytelen dolog lenne hallgatnia. Az ő felelőssége, hogy ezt az információt mindenki számára, aki meg akarja ismerni az igazságot, hozzáférhetővé tegye” (C.O. Jonsson: A ‘pogányok ideje’ — vajon véget ért?, magánkiadás, Bp. 2000).

Ugyanakkor nem helyes megalkudni a hitünkben, és elfogadni azt, amit a Biblia és az első keresztények nem fogadtak el. Nem attól vagyunk hiteles és jó keresztények, ha elfogadunk mindenkit és testvérként szeretünk, függetlenül attól, hogy milyen eretnekséget hirdet. Ez csak a “keresztény” név devalválódásához vezet majd.

Hétvégén volt az éves hálaadási vacsora a miskolci lakásotthonban, amit a GoodSports International alapítvánnyal szervezünk. A program az eddigi évekhez hasonló volt, gyerekműsor, koncert, majd pedig a hálaadási vacsora. A program része volt, hogy a hálaadás fájára minden gyerek akasztott egy levelet, melyre felírták, hogy miért hálásak. Az egyik levélen ez állt:

“Hálás vagyok az életért. Mert nagyon sok jó történt velem és nagyon sok örömet okozott nekem. Köszönöm Istenem! Mert ha te nem lennél és nem vigyáznál ránk, mi sem léteznénk. Köszönök mindent.”

Jó volt olvasni az ilyen leveleket, mert azt láttam belőlük, hogy nem hiábavaló a hetenként ott tartott bibliaóra. Mégiscsak megértették az üzenetünket. Nemrégiben egy szerdai bibliaórán volt egy új srác, aki nem régen került be a lakásotthonba. Ő elmondta, hogy szerinte az ember a halála után újjászületik egy másik életben. Erre az egyik régebbi srác elkezdett érvelni ez ellen a Bibliából. Végül pedig a beszélgetésük egy személyes bizonyságtétellé csapott át, amiben beszámolt sikereiről és kudarcairól a keresztény életében.

Jól jönnek az ilyen visszajelzések. Bátorítóak, hogy a látszólagos sikertelenségek ellenére is járjunk hozzájuk továbbra is. Másrészt viszont a hálaadási ünnepség mindig különleges. Immár 12. éve rendeztük meg, és a gyerekek és a nevelők számára egyaránt az év egyik legszebb része.

“Három dolgot szeretnék mondani ma. Először is: mialatt aludtatok, 30,000 gyermek halt meg éhezés vagy alultápláltsággal kapcsolatos betegség miatt. Másodszor: ezt többségében le se szartátok. Harmadszor: ami a legrosszabb, most jobban aggódtok amiatt, hogy egy csúnya szót mondtam, mint a 30,000 gyermek miatt, akik múlt éjjel haltak meg.”

(Tony Campolo, szociológus, lelkipásztor)

Korábbi bejegyzésekben Jézus istensége miatt szóba kerültek Jehova Tanúi. Velük kapcsolatban ajánlanám egy ex-tanú, nevezetesen Kevin R. Quick honlapját angolul, és két könyvét, mely magyarul is elérhető. Számomra mindkettő elég fontos volt akkoriban, amikor ‘elkülönültem’ a ’szervezettől’. Jó szívvel ajánlom minkettőt azoknak, akik hitvédelmi szempontból érdeklődnek az Őrtorony Társulat iránt.

Az Őrtorony-zarándoklat Quick életrajzi írása. Ebben elmeséli, hogy hogyan lett Jehova Tanúja, bemutatja, milyen az élet a ’szervezeten’ belül, ill. azt is, hogyan jött el közülük. Azért hasznos a könyvet elolvasni, mert belőle jól megismerhető a Tanúk gondolkodása, valamint az is, hogy mi mindenen mennek keresztül azok, akik eljönnek tőlük. Mindezt elég röviden sikerült összefoglalnia, ezért kellemes olvasmány lehet azoknak is, akik a túl vastag könyveket nem szeretik. A könyv érdekessége még, hogy a magyar fordítást szintén egy ex-tanú készítette, a néhai Bana Zoli. Az ő honlapján további érdekességek is vannak a tanúkról.

A másik könyv pedig az Érveljünk Jehova Tanúinak, amely egy szentírási tanulmány a Társulat teológiájáról. 28 témát ölel fel, amelyek sarkalatos pontok a Tanúk bibliaértelmezésében (pl. háromság-tan, üdvössőg módja, halál utáni dolgok stb.). Nem tartalmaz hosszas magyarázatokat, csak egyszerűen megfogalmazott kérdéseket, melyekre a választ az utánuk — különböző bibliafordításokból — idézett írásszövegekből lehet meglátni. Hasznos lehet azoknak, akik rövid idő alatt szeretnének megalapozott válaszokat adni a Zűrtorony nézeteire. A magyar változatot jómagam készítettem néhány éve, az angol eredeti a szerző honlapjáról letölthető.

“[Jézus] egy eldugott falucskában született egy parasztasszony gyermekeként. Egy másik faluban nőtt fel, ahol harmincéves koráig egy ácsműhelyben dolgozott. Azután három évig vándorprédikátor volt. Egyetlen könyvet sem írt. Semmilyen tisztséget nem töltött be. Sosem volt családja és saját otthona. Nem járt egyetemre. Egy nagyvárost sem keresett föl. Sosem utazott 360 kilométernél messzebbre a szülőhelyétől. Semmi olyat nem tett, ami általában együtt jár a nagysággal. Egyetlen ajánlólevele önmaga volt.

Mindössze harminchárom éves volt, amikor a közvélemény hulláma ellene fordult. Barátai elmenekültek. Egyikük megtagadta őt. Átadták őt ellenségeinek, és koholt váddal elítélték. Két rabló között keresztre szögezték. Miközben haldoklott, kivégzői sorsot vetettek ruhájára, amely összes földi vagyona volt. Amikor meghalt, egyik barátja irgalmából egy kölcsönsírba helyezték a testét. Azóta tizenkilenc évszázad telt el, és ma ő az emberiség központi alakja. Az összes hadsereg, amely a föld színén menetelt, az összes flotta, amely a tengeren hajózott, az összes parlament, amely valaha ülésezett, és az összes király, aki valaha uralkodott, együttvéve sem gyakorolt akkora hatást a földön élők életére, mint ez a páratlan élet.” (D. James Kennedy)

A háromság-tan helyes megértésének szempontjából fontos vers a Jn 10:30, ahol ez áll: “Én és az Atya egy vagyunk” (MBT). A vers egyrészt a hamis háromság-modellekkel szemben véd, másrészt azokkal szemben, akik tagadják Jézus Isten voltát.

Meg kell jegyezni, hogy a versben található egy szó a görög hen (ἕν), ami semleges nemű. Ha hímnemű lenne, akkor a vers a modalizmust támasztaná alá, mely szerint Jahve (az Istenség) egyetlen személy, akinek három megjelenési formája van. Olyan ez, mint egy ember különböző szerepei, annak függvényében, hogy éppen milyen interakcióban van benne (pl. apa, férj, munkavállaló stb.). Ha ugyanis hímnemű lenne az egy, akkor a személy egységére utalna, vagyis arra, hogy Jézus és az Atya valójában egy és ugyanaz a személy. Ez ellen természetesen a görög nyelvtanon kívül számos egyéb bibliai érv is szól (pl. Mt 3:16-17, 26:39 stb.).

Mivel semleges nemű, ezért nem a személy egységét, hanem a természet, a jelleg egységét fejezi ki a szó. Vagyis Jézus ugyanannak az isteni természetnek a részese, mint az Atya. Ugyanazokkal az isteni tulajdonságokkal rendelkezik, azaz a szó bibliai értelmében Jézus Isten (Fil 2:6). Ebből pedig világosan látható, hogy azok, akik Jézust teremtett lénynek tekintik (pl. Jehova Tanúi, krisztadelfiánusok), tévednek.

“Az ‘egy’ szó (hen) semleges nemű, és a lényegre utal, nem pedig a személyre. (…) Az Atya és a Fiú egyetlen isteni lényeget alkot, de az istenségen belül két külön személy marad” (J.C. Laney).