alaphangulat

Időnként megkérdezik tőlem emberek, hogy miért tűnök olyan szomorúnak. Először is meg kell jegyeznem, hogy nem gondolom, hogy egy búskomor, orrlógató alak lennék. A többségnek azonban lehet, hogy valóban ‘szomorúnak’ tűnök csak azért, mert nem nevetek ugyanazokon a közhelyeken és elcsépelt megjegyzéseken. De attól még van humorérzékem, és tudok ám vidám is lenni.

Viszont amikor megkérdezik tőlem, hogy “Miért vagy ilyen szomorú?” — én visszakérdeznék: Te miért vagy ilyen boldog? Ha a világban és a társadalomban szétnézek, siralmas képet látok, és ez az oka annak, hogy nincs kedvem mindig nevetgélni. Pusztítjuk a környezetünket, állatfajok halnak végleg ki, kivágjuk az erdőinket, szennyezzük a vizünket — egy szóval élősködünk a bolygón. A társadalmunk az elnyomásról, kizsákmányolásról, mások kihasználásáról, érdekkapcsolatokról szól. És ugyanezt mutatja be és éljenzi a média is. Amikor ezt látom, nincs kedvem nevetgélni akármilyen közhelyeken.

Jézus is elszomorodott (és sírt is), amikor Jeruszálem állapotára és Istenhez való hozzáállására gondolt. Úgy vélem, hogy azok, akiknek mindig fülig ér a szája, struccpolitikát folytatnak, és nem a realitás talaján állnak. Egyszerűen nem veszik azt figyelembe, hogy a világ milyen állapotban van. Az ilyen emberek folyamatos viccelődései, beszólogatásai pedig engem fárasztanak.

Itt persze egyből lehetne idézni az apostolt, aki azt mondja, hogy ‘örüljünk mindig az Úrban’ (Fil 4:4). De itt Pál nem arról beszél, hogy átszellemült mosolygós, poénkodós hangulatban a föld és a valóság fölött járjunk. Inkább egy sokkal mélyebben gyökerező örömről és elégedettségről beszél, ami az Istennel való kapcsolatból és a jövőbeli terveibe való bepillantásunkból fakad. Ez az öröm pedig valóban nem függ a jelen körülményeitől. De nincs is ránk olyan hatással, hogy mindig fülig érjen a szánk. Ajánlott olvasmány a Prédikátor könyve, ami igen csak realistán látja a világot, és ezért az alaphangulata eltér a többi bibliai könyvtől. Már az, hogy egy ilyen könyv a Biblia része, jelzi, hogy ennek a hozzáállásnak is van helye és létjogosultsága a keresztény életben.

Advertisements

7 hozzászólás

Kategória: életképek

7 responses to “alaphangulat

  1. Ezt szépen összefoglaltad. :)

  2. Én is szeretem a vidámságot,az sem zavar ha engem zrikálnak-de amikor idétlen,és “altesti” humorral traktálnak,akkor azon én sem tudok derülni -és nem azért,mert a JÓKERESZTÉNY nem nevet disznó vicceken (Most volt szilveszter,volt izzadságszagú poén elég…!) Áldott új évet kívánok neked,Infa-és a Blog minden olvasójának!

  3. infaustus

    Köszi, Zsotza, neked is!

  4. Bár alapvetően én sem vagyok az a “mosolygós tejbetök” és kifejezetten rühellem, amikor dicsőítés vagy istentisztelet alatt megpróbálnak kikényszeríteni bármilyen vidámságot, örömet az emberekből (hiszen az csakis spontán jöhet), mégsem tudom egyértelműen osztani a véleményedet.

    Szerintem egy keresztény embernek kifejezetten törekednie kell arra, hogy képes legyen örülni – és ebbe az érzelmek által kifejezett öröm is beletartozik. Magyarországon valahogy állandóan a depresszív gondolkodásra hajlunk, az emberek százszor inkább szeretik a dolgok rossz oldalát megragadni, mindennek a hátrányát, buktatóját észrevenni és azt hangsúlyozni, letargiába esni… Kifejezetten széthúzó, rosszkedvű nemzet vagyunk. Ha még a keresztény felekezetek is beállnak ebbe a sorba – noha éppen nekik volna okuk nem így tenni – azt kifejezetten siralmasnak vélem.

    Nyilván nem erőltetetten vigyorgó, állandóan hahotázó idétlenségről beszélek, de kiben fogják az emberek meglátni azt az örökkévaló örömet, ha nem bennünk? Szerintem a boldog, felszabadult emberek vonzóak, de egy levert, magába zuhant kereszténység taszítja az embereket.

    Tudom persze, hogy kisarkítom és te nem is azt írtad, hogy erre volna szükség, hanem a normális viselkedése. Persze ha a társadalmat, a környezetemet nézem, akkor nekem sincs okom semmiféle örömre, de a kérdés hogy vajon ezeket kell néznem elsősorban?

    Szóval most csak egy kicsit a mérleg másik nyelve akartam lenni, bocs.. :-P

  5. infaustus

    Egyetértek veled abban, hogy hiteltlen az örömről való szónoklatunk, ha mi meg búskomorak vagyunk. De valóban nem ez ellen emeltem hangot, hanem az üres dolgok ellen. Ha egy nem keresztény azt látja, hogy a keresztények ilyen baromságokon vigyorognak állandóan (és sajnos ismerek ilyeneket), akkor se lesz túl jó véleménnyel rólunk. Hacsak nem maga is ilyen.

  6. “Ha egy nem keresztény azt látja, hogy a keresztények ilyen baromságokon vigyorognak állandóan (és sajnos ismerek ilyeneket), akkor se lesz túl jó véleménnyel rólunk.”

    Ez valós probléma, engem is kiver a víz az erőlködve mosolygóktól, akik azért tapsolnak meg nevetnek, mert éppen ez az elvárás. Most vagy jókedvű valaki, vagy nem, ezt nem lehet kipréselni az emberből… És sajnos tényleg érezhető a világiak számára is.

    Nekem a kérdésem az, hogyan lehetne valódi örömet hozni az Egyházba, mert bevallom őszintén szerintem tele van szomorúsággal és letargiával minden látszólagos vidámság ellenére…

  7. infaustus

    Jó kérdés, Sytka. A probléma egyik része szerintem az, hogy nem élik, nem éljük át teljesen azt az igazi kereszténységet a mindennapokban. Ha az ember valóban megérti az evangéliumot, és komolyan is veszi azt, elképzelhetetlennek tartom, hogy ne tükröződne rajta az öröm. Ezt már csak az emberei hagyományok nyomják el.

    Pl. most hallottam, hogy vannak olyanok, akik szerint tilos az istentiszteleten a zene, merthogy az első zenész Káin vonalán született. No comment. :S