Isten szeretetnyelve

Gary Chapman írt egy könyvet Egymásra hangolva címmel, ami az öt szeretetnyelvről szól. Öt módját határozták meg annak, hogy az ember hogyan fejezi ki a mások iránti szeretetét, ill. hogyan tudja a másik embertől jövő szeretetet megérteni és befogadni.

A szeretetnyelvek a következők: elismerő szavak (pl. bókok vagy egyéb elismerő megjegyzések), minőségi együtt töltött idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés. Mindenkinek van egy elsődleges szeretetnyelve, amelyen kifejezi mások felé a szeretetét. Ettől időnként eltérhet az a mód, ahogyan megérti, ha más valaki szeretettel viszonyul hozzá. Ugyanakkor az összes kifejező forma igaz lehet ránk, csak más-más intenzitással.

Chapman írt egy másik könyvet is (Istenre hangolva), amiben arról beszél, hogy a fenti szeretetnyelvek hogyan jelennek meg Istennel kapcsolatban. Nyilván fontosak lehetnek ezek is az Istennel való kapcsolatban, és a testi érintésen kívül ki is fejezhetjük általuk a szeretetünket. Viszont szerintem Istennek nem ezek közül való az elsődleges szeretetnyelve. Az emberek között is gyakran halljuk, hogy kifejezik a vágyukat: “Bárcsak több időt töltene velem!”, vagy “Bárcsak megérintene időnként, olyan jól esne!”. Ez a bárcsak jelzi, mennyire vágynak arra, hogy elsődleges szeretetnyelvük szerint közeledjenek hozzájuk. Volt egy eset, amikor Isten is megfogalmazott valami hasonlót, nevezetesen: “Bárcsak mindig ilyen lenne a szívük, és félnének engem, és megtartanák minden parancsomat…” (Deut 5:29a, ÚFo).

Úgy vélem, Isten elsődleges szeretetnyelve az ember engedelmessége. A Törvényben sokszor kifejezi ezt, és Jézus is beszélt erről: “Aki szeret engem, engedelmeskedni fog a tanításomnak… Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek” (Jn 14:23, 15:14, EF). Az engedelmességünk Istennel kapcsolatban sokkal jobban kifejezi a szeretetünket, mint önmagában bármely más szeretetnyelv. Időt tölthetek vele akkor is, ha az érzéseim felé nem túl mélyek és őszinték. Szolgálhatok is neki, adakozhatok (szívesség, ajándék), esetleg dicsőíthetem (elismerő szavak) — ám ezek önmagukban értéktelenek. Az engedelmesség az igazi kulcs, amivel kifejezem, hogy valóban szeretem őt. Olyankor, amikor én máshogy gondolok valamit, vagy a körülmények mást mutatnak, amikor nem tűnik racionálisnak, hogy egy bibliai parancsot kövessek stb. — kifejezhetem a szeretetemet, feltétel nélküli bizalmamat felé, ha mégis azt teszem, amit ő mondd.

Az, amikor valakit úgy bántanak, hogy az ellentétes az elsődleges szeretetnyelvével, mély sebeket tud okozni a kapcsolatban. Ha pl. valaki igényli a testi érintést, és megütik; vagy valakit megszidnak, aki az elismerésre vágyik stb. Hasonló a helyzet Istennel is. Akkor, amikor engedetlenek vagyunk, pont azon a ponton ‘ütjük meg’ őt, ahol a legjobban fáj neki. Ha viszont figyel rá az ember, hogy engedelmeskedjen, a fenti idézethez ígéretet is társít: “…akkor jó dolguk lenne nekik és fiaiknak mindenkor” (Deut 5:29b, ÚFo).

Reklámok

4 hozzászólás

Kategória: gondolatok, pszichológia

4 responses to “Isten szeretetnyelve

  1. ribizlibogyó

    “Időt tölthetek vele akkor is, ha az érzéseim felé nem túl mélyek és őszinték.” – hát tudod, ez furcsa. Nem érzem, hogy mély érzéseim volnának Isten felé. Mármint, ima közben néha betölt az öröm, béke stb; de ez nem az én érzésem, hiszen akkor épp Isten Lelkét tapasztalom. Ha pedig nem, akkor nincsenek érzéseim. Lehet, hogy érzéketlen vagyok, de ezt a mondatot nem tudom értelmezni. Arra gondoltam: a levegő, víz, kenyér iránt sem érzek semmit, mégis pontosan tudom, mennyire rájuk szorulok és képtelen volnék nélkülük élni.
    Szerintem egy másik ember iránt sem annyira a szeretetemet érzem, hanem mondjuk a vágyat, a kívánságot vagy esetleg az örömet, mert valamit kapok tőle stb. Ezt szeretetnek nevezzük, ezért sokszor a szeretet elől a másik fél nem győz menekülni.
    Vagy ha mondjuk azt érzem, dühös vagyok, szétvet a méreg, haragszom, mert a másik olyat tett, ami nekem nagyon nem jó – de mégsem akarok ártani neki, mert tisztelem, akkor az még belefér a szeretetbe vagy nem? És ha dühömben ártok neki, de később megbánom, az még belefér a szeretetbe vagy nem?
    Nem akarok kötözködni, csak hirtelen megakadtam azon, hogy tulajdonképpen mit kellene Isten felé éreznem. Fogalmam sincs.
    Ez az engedelmeskedés nagyon jó, bár persze erre is lehetne ellenérveket hozni. Nekem olyan butaság jutott eszembe, hogy “együtt táncolni Istennel”. Mármint valamiképp rájönni a “ritmusára”, nem tudom, ezt miképp lehetne megfogalmazni.
    Egyszer nagyon régen hallottam egy olyan hasonlatot, hogy egy teljesen süket is képes dobolni, ha látja a többieket, képes felvenni a ritmusukat. De azonnal kiesik belőle, ha nem látja, mások hogy dobolnak, vagy ha azok hirtelen más ritmust kezdenek. Akkor kitűnik, hogy ő nem is hallja a zenét.

  2. infaustus

    Én erre az érzek valamit — nem érzek semmit dologra nem mernék sablont ráhúzni. Ez az ember habitusától nagyban függ, mert nekem pl. vannak érzéseim Istennel kapcsolatban.

  3. “megakadtam azon, hogy tulajdonképpen mit kellene Isten felé éreznem”
    – mi mást, mint Hálát?:) szerintem ez az elsődleges szeretetnyelvünk irányába.

  4. infaustus

    A hála nem szeretetnyelv, hanem egy reakció valakivel szemben, aki valami jót tett velem. Nem kell hozzá szeretnem az illetőt, hogy hálás lehessek valamiért neki.