A tékozló fiú története

A tékozló fiú (vagy a szövegkörnyezetet figyelembe véve talán helyesebben az elveszett fiú) történetét olvasva jutott eszembe az alábbi alternatív befejezés (az eredeti egyébként a Lk 15:11-32-ben található). Wm. Paul Young A viskó c. könyvének hátsó borítóján található ez a megjegyzés: “Vigyázat, regény! Nem teológiai értekezés. Nem Szentírás.” És bár nem regényről, csak egy nagyon rövid történetről van szó, nekem is ezzel a kitétellel kell kezdenem. Tudom, hogy ami itt következik, az nincs benne az eredeti történetben. Mégis úgy gondolom, hogy sajnos a keresztény élet időnként így néz ki…

»Jézus azután egy másik történetet mondott el nekik: Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik gyermek így szólt apjához: ‘Apám, add ide nekem az örökségem most.’ Az apja szomorúan ugyan, de elosztotta vagyonát, és odaadta kisebbik gyermekének a rá eső részt. Néhány nap múlva a fiú felkerekedett, és minden vagyonát összeszedve, elköltözött egy távoli vidékre. Ott aztán új barátokra tett szert, és rájuk, valamint nőkre költötte az összes pénzét. Amikor már semmije sem maradt, és a bartai is elhagyták, elkezdett dolgozni — disznókra vigyázott. Olyan éhes volt, hogy akár a disznók elől a moslékot is megette volna, de még azt sem adtak neki.

A disznók mellett, a sárban azután elgondolkodott: ‘Apám házánál még a felfogadott munkásoknak is bőven van mit enniük, én pedig itt éhezek. Haza kellene mennem, és ezt mondanom apámnak: Apám, vétkeztem ellened és Isten ellen egyaránt. Szégyent hoznék a nevedre, mint gyermeked, de kérlek, hadd legyek a felfogadott munkásod.’ Ezen gondolkodva el is indult hazafelé, és nem tudta, milyen fogadtatásra számíthat majd. Az apja pedig, mikor még távol járt, meglátta őt. Annyira megörült annak, hogy viszont láthatja az elveszettnek hitt gyermekét, hogy eléje szaladt, és átölelte, megcsókolta. A gyermeke ezt mondta neki: ‘Apám, vétkeztem ellened és Isten ellen egyaránt. Szégyent hoznék a nevedre, mint gyermeked, de kérlek, hadd legyek a felfogadott munkásod.’ Az apja azonban új ruhát és a családi ékszereket adatta rá, és ünnepelni kezdett a fia hazatérésén.

A gyermek pedig, megbánva bűnét, újra a család tagja lett, és élvezte az apja szeretetét, valamint a szolgák elismerését. Egy napon azonban visszaemlékezett arra az időre, amit a távoli vidéken a barátaival és a nőkkel töltött. Amint napról napra ezen gondolkodott, kiformálódott benne ismét az elhatározás. Összeszedte minden ékszerét, vagyonát, ruháját, amit az apjától kapott, és szó nélkül ismét elhagyta a szülői házat. Megtalálta a régi barátait, akik látva a vagyonát, így szóltak hozzá: ‘Drága barátunk, mennyire hiányoztál már nekünk.’ Átölelték, és együtt elmentek, hogy megünnepeljék a viszontlátást. A pénzét ismét a barátaira és parázna nőkre költötte. Élvezte a társaságukat és az elismertséget, mindaddig, míg el nem fogyott ismét a pénze. Amikor már nagyon éhes volt, elment egy barátjához, és ezt mondta neki: ‘Drága barátom, nincs mit ennem. Adj egy falat kenyeret.’ De az megvetően végigmérte szakadt ruháját, és ezt mondta neki: ‘Távozz innen, te koszos, büdös koldus, mielőtt a kutyákat kieresztem!’

Ezt hallva nagyon elszomorodott. Ráébredt arra, hogy senki emberfiára nem számíthat, és bánat telepedett a szívére, megértve, milyen fájdalmat okozott ismét az apjának. Munkát próbált keresni, de mivel éhség volt azon a vidéken, senki nem fogadta fel. A sárban fekve, éhesen és kiszolgáltatottan ezen töprengett: ‘Mit tehetnék? Ha itt maradok, éhen halok. Hazamegyek apám házához, és apám irgalmában reménykedem. Hátha felfogad munkásának, és alhatok a disznók között, és ehetek a moslékból, amit eléjük tesznek.’ Elindult hát hazafelé lesütött fejjel, és nem tudta, milyen fogadtatásban részesül majd. Most már végképp nem tudta. Azonban az apja meglátta, és elébe futott, mielőtt még gyermeke meggondolta volna magát, és visszafordult volna. A gyermek leborult az apja lábához, rá sem nézett, és ezt mondta: ‘Uram, vétkeztem ellened, és szégyent hoztam rád. Ha irgalmat találok előtted, engedd, hogy a disznók között lakhassam, és ehessek a moslékból, amit eléjük tesznek.’ Az apja azonban felemelte, megcsókolta és átölelte. Tiszta ruhát adott rá, és ünnepet tartott a fia viszontlátása miatt.

A nagyobbik gyermeke haragosan megkérdezte az apjától: ‘Apám, hogy lehet az, hogy ez a te fiad, aki minden pénzét elpazarolta a barátaira és parázna nőkre, ismét ilyen szíves fogadtatásban részesült?! Én hűségesen szolgállak, és soha nem kaptam még lehetőséget, hogy a barátaimmal ünnepeljek!’ Az apja pedig így szólt hozzá: ‘Gyermekem, hát ennyire félreismertél volna?! Nem tudod, hogy mindenem, amim van, a tiéd, és azt csinálsz vele, amit akarsz? Hiszen te mindig velem voltál, és mindig hűséges voltál hozzám. Most azonban ünnepelnünk kellene, mert a testvéred, akit halottnak hittünk, visszatért. Felejtsd hát el te is a múltat, örülj nekem, ahogyan én örülök neked, és engedd, hogy testvéred is megváltozhasson, és velünk együtt örülhessen!’«

Advertisements

7 hozzászólás

Kategória: parafrázis

7 responses to “A tékozló fiú története

  1. Nem jelenik meg a hozzászólásom?

  2. És ez miben különbözik az eredetitől? (Az feltűnt hogy kétszer ment el.)

  3. infaustus

    Annyiban. Arra próbáltam kihegyezni, hogy Isten irgalma kiterjed a sorozatos elkóborlásokra is.

  4. Nagyon jó parafrázis. Kevés keresztény pályafutása olyan “sima”,mint az eredeti példázat,ahol csak egyszer megy el az apai házból a fiatalabb fiú. De vajon a “kevesebbet tékozló” fiúk tudják elviselni a “többet tékozló” testvéreiket…? Nem könnyű…!

  5. Infa: Oké.

    Zsotza: Nagyon nem könnyű. 90%-ban nem is sikerül.

  6. A szemináriumban arról beszélt az egyik tanárunk, hogy nem biztos, hogy a fiú a “legtékozlóbb” ebben a történetben. Szerinte legalább olyan helyes, hanem helyesebb tékozló apáról beszélni ezen a helyen.
    S most elolvasva a parafrázisodat, megerőssödött bennem is ez a gondolat. Tényleg az apa is “tékozolt”, hiszen az elkóborló fiúnak, érdem nélkül, újra részt adott a családi vagyonból!
    Ilyen értelemben az apar is tékozol, de mennyivel áldottabb bőkezű tékozlás ez!

  7. Ildi

    Ez a történet nekem a vérfolyásos asszony története mellett a legkedvesebb. Biztosan, mert látom magam benne. Hol egyik, hol a másik oldalon. :o)
    Többször megfigyeltem fórumokon, blogokban, listákon, hogy ennél a történetnél kevesebb a hozzászólás, a gondolat csere, mint ha pl. egy törvényt kellene megbeszélni. :o)
    Gondolom azért, mert az eset elérte a célját, az ember önmagába kényszerül nézni, és inkább némán betér saját magához egy kis beszélgetésre. :o)
    Így, ebben a formájában pedig duplán kell átgondolnunk, és ez nem könnyíti meg a helyzetet.
    Annyi mindennel szembesít ez a történet, és annyi lehetőséget kínál a másikra való mutogatásra, ha nem Isten szeretete, és kegyelme felől közelítjük meg.
    Duplázva meg még inkább, és a magunk hiányossága is….
    Miért tetted??? Már majdnem jónak hittem magam, erre elolvastam ezt a te verziódat. :o)))