Fokozatos kinyilatkoztatás

Ahogyan a Koránt olvasgatom, próbálom megérteni azt, hogyan is értelmezik a muszlimok az egyik oldalon a Biblia (vagy ahogyan ők nevezik: a Törvény és az Evangélium), másrészt pedig a Korán egymásnak való ellentmondásait. Ők ezt könnyen meg tudják magyarázni, ugyanis a későbbi kinyilatkoztatás minden esetben felülírja a korábbit. Ez az értelmezés azonban tarthatatlan, mert Isten nem mondhat a későbbiekben olyan dolgokat, ami ellentmondana a korábbinak (vö. Jak 5:12).

Bizonyos értelmezési hibát a keresztények is elkövetnek, ha nem veszik figyelembe a Biblia némely sajátosságát. Ilyen pl. az a tény, hogy a Bibliát egy kb. 1600 éves időszak alatt írták meg. Az isteni kijelentés pedig a kezdetektől fogva folyamatos volt. Egyre több és teljesebb az az ismeret, amit Isten kijelentett önmagáról, az életről, a megváltásról. A későbbi kijelentések, pl. az, amit Jézus vagy az apostolok tanítottak, soha nem mondanak ellent a korábbiaknak. Inkább arról van szó, hogy részletezik azt, ill. megmutatják, hogyan kell azokat helyesen értelmezni (ld. a Hegyi Beszéd magyarázatát a Törvényről).

Több példát is lehetne említeni olyan kérdésekben, melyben a keresztények nincsenek egy véleményen — én most csak kettőt emelnék ki. Az első ilyen fokozatosan kijelentett igazság Isten személyére és természetére vonatkozik. Az Ószövetség Isten egyetlenségét emeli ki, és csak néhol utal arra, hogy Jahve esetleg nem egyetlen személy lenne. Azonban csak az Újszövetségből derül ki egyértelműen, hogy egyetlen Isten létezik csak, Jahve, azonban ez az egy Isten három személyben létezik — az Atya, a Fiú és a Szentlélek egyaránt isteni tulajdonságokkal és természettel rendelkezik. A másik példa a halottak állapotára vonatkozik. Az Ószövetségben annyit tudtak a halálról, hogy az az élet természetes része. Elképzeléseik voltak arról, hogy a halál beáltával megszűnik mindenféle létezés, ami ebben a világban történhet, és a lélek visszatér Istenhez. A részletek azonban még nem voltak kijelentve. Az Újszövetség viszont pontosabban kifejezi azt, hogy a halál beáltakor a testünk hal meg, a lelkünk pedig Istenhez kerül, ahol tudatosan létezik tovább.

Ahogy említettem, ezt a két tant nem mindenki gondolja így. Ennek az oka pedig az, hogy nem fogadják el a fokozatos kijelentés tényét. Abban az esetben, ha egymás mellé állítjuk az ószövetségi és újszövetségi szakaszokat, felületes szemlélődőként még ellentmondást is felfedezhetünk. Ha azonban a maga történelmi keretébe helyezzük őket, és figyelembe vesszük, hogy az üdvtörténet egyes pontjain más-más szinten tartott az isteni igazság megismerése, akkor egyből feloldódik az ellentmondás. Helyes értelmezéshez egyáltalán nem vezethet, ha bizonyos kérdésekben az Ószövetséget előnyben részesítjük, mert abban sokminden csak “árnyéka” az eljövendőnek, ami Jézusban teljesedett be (Kol 2:17).

Ugyanez az elv lényeges némely újszövetségi tanítás értelmezésében is. Az egyik ilyen téma a Szentlélek személye és munkája, ill. az újjászületés, a “Szentlélek-keresztség” és a “betöltekezés” jelentése. Itt is figyelembe kell venni, hogy a Szentlélek megnyilvánulásai is fokozatosságot mutatnak az Ószövetségben (pl. Zsolt 51:13), az Evangéliumban (pl. Lk 11:13, Jn 20:22) és a pünkösd utáni iratokban (ApCsel 2:38). Ha a fokozatosságot nem vesszük figyelembe a Szentlélek kérdésében, vagy bármely más esetben, akkor leragadhatunk egy korábbi kijelentett részigazságnál. Bár nem minden kérdés elsődleges fontosságú, de ha Istenről, vagy az üdvösség módjáról van szó, akkor igenis lényeges az ortodox bibliai tanítás tisztán tartása. Ilyen esetekben nem engedhetjük, hogy bibliaértelmezési és -magyarázási módszertani hibák miatt tévtanok keletkezzenek.

“Az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság, mely egyre világosabb lesz délig” (Péld 4:18, MBT).

Advertisements

3 hozzászólás

Kategória: teológia

3 responses to “Fokozatos kinyilatkoztatás

  1. Komoly és súlyos kérdések ezek. Én is most olvasgatom a Koránt és meg kell mondjam, elég összefüggéstelennek érzem így egészében. :-) Ennek nem csak az az oka, hogy a későbbi kijelentések felülírják a korábbiakat, hanem az is, hogy az egész Korán nem kronológiai sorrendben tálalja a tartalmat, hanem a leghosszabb szúrától halad a legrövidebbek felé (kivéve az első szúrát). Ez kb. olyan, mintha a Bibliát a Zsoltárok könyvével kezdenénk (ha csak a fejezetek számát nézzük), és Abdiás próféta könyvével fejeznénk be…

    A felvetett téma nagyon komplex: hogyan bontakozik ki Isten üdvterve az Ószövetségen keresztül, míg eljut az Újszövetségig és még annál is tovább…
    Nem sok ennél nehezebb dolog van, mint ezt az átfogó elvet megérteni és a teljes Szentírás fényében végiggondolni. Többek között ezért szokták javasolni, hogy a Biblia olvasását az Újszövetségnél kezdje az ember, például az evangéliumoknál. Bevallom őszintén, én haladóbb hívőknek azt is tanítanám, mit jelent az Újszövetség “szemüvegén” keresztül szemlélni az Ószövetséget. Egészen más dolgok jöhetnek ki, ha ezt a lépést valaki kihagyja.

    Hirtelen a rézkígyó története jut eszembe (4Móz 21:4-9): ha valaki önmagában olvassa, akkor a tanulság annyi lesz, hogy pl. ne lázadj a vezetők és Isten ellen. Aztán amikor később (2Kir 18:4) imádni kezdték a zsidók a rézkígyót, akkor az össze lett törve – ennek meg ószövetségi szemmel nézve annyi a tanulsága, hogy ne imádj bálványokat és módszereket, amik korábban beváltak.
    Aki viszont az Újszövetségen keresztül értelmezi ezt a sztorit, annak tipológia is keveredik bele, hiszen a rézkígyó Jézus előképe, vagyis Isten megmentő szeretetének egyfajta szimbóluma! Ez nem teszi érvénytelenné a korábbi tanulságokat, mégis kibővíti a kört és megmutatja mennyivel jobb megoldás Jézus műve a régi sztorinál. :-)

    Bocs, hosszú voltam!

  2. “Az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság, mely egyre világosabb lesz délig” (Péld 4:18) Nagyon ismerős ez a Bibliavers…valahol sokat idézték nekem…. [;-<)) Köszönöm a postot, én is így látom!

  3. xyz

    “Ők ezt könnyen meg tudják magyarázni, ugyanis a későbbi kinyilatkoztatás minden esetben felülírja a korábbit.” – Én úgy tudom, hogy a muszlimok nem így oldják meg, hanem úgy, hogy a jelenleg kezünkben lévő keresztény Biblia nem azonos azzal, amit eredetileg a patriárkák, próféták, Jézus és tanítványai kinyilatkoztattak, hanem a gonosz keresztények a 2-3. században átírták azt, pl. beleírták, hogy Jézus Isten, stb.. Vagyis az eredeti szövegek (amik már elvesztek) azok nem mondtak ellent a Koránnak, hanem lényegében azonos tanítást vallanak… :-)
    Tisztára ugyanaz a szöveg ez az összeesküvés elmélet, mint a JT-knél: eredetileg benne volt az Újszövetségben a JHVH, csak a “gonosz hitehagyottak” kiebrudálták, és olyannyira sikeresen tették ezt, hogy nyoma sem maradt az eredeti verziónak… :-)

    Válasz erre:
    http://betiltva.com/files/bangha_hogyan_tudjuk_hogy_evangeliumaink.php Bangha Béla: Hogyan tudjuk, hogy evangéliumaink azonosak az apostolok által írt evangéliumokkal?

    Ami pedig a Példabeszédek 4:18-at illeti, az szerintem egyáltalán nem a fokozatos kinyilatkoztatásról szól, pláne nem úgy, mint azt JT-i képzelik, hogy ti. az az Őrtorony szervezeten megvalósuló fokozatosan változó értelmezésre tekintettel eszkuzálja a múlt tévedéseit. Ellenkezőleg: a kérdéses vers egészen egyszerűen egy egyén szellemi fejlődéséről szól, és nem másról.

    Ettől függetlenül a Bibliában csakugyan van fokozatos kinyilatkoztatás, de itt nem jelenti azt, hogy az újab felülírja a régebbit, hiszen az újabbb nem mondhat ellent a réginek (!), legfeljebb pontosítja; ami addig nem volt világosan (legföljebb burkoltan) kijelentve, azt később kijelentheti világosan. Ilyen pl. tipikusan az embernek a testi halála utáni tudatos továbblétezésének kérdése, vagy ha úgy tetszik, a lélek halhatatlansága.

    Salamon sem „butább” volt Pál apostolnál, hanem a kinyilatkoztatás korábbi fázisán állt. Az, hogy „nem változik” az Istenre vonatkozik, ellenben a Bibliában a későbbi iratok – nem felülírják, hanem – kiegészítik, további kinyilatkoztatott információkkal EGÉSZÍTIK KI a korábbiakat.
    Például az a gyakran lobogtatott állítás egyáltalán nem igaz, hogy a „lélek halhatatlanságának” tanítását a görögök találták volna ki, hiszen az már általánosan elterjedt volt az ókori sémiták körében is. Az igaz, hogy a régebbi ószövetségi könyvek ez ügyben hallgatok, de ennek egyszerű oka az, hogy Isten el akarta kerülni, hogy az elterjedt animizmusnak (amitől mi is elhatárolódunk, nincs „halottkultusz”!!) malmára hajtsa a vizet. Ha viszont a lélek halhatatlansága, mint olyan téves lenne, akkor a Szentírásnak elsők között kéne emiatt megdörögnie e hiedelmet, mivel a sémiták hittek benne, így ez volt az alapértelmezett. Mégis az Ószövetségben egyetlen olyan kijelentés nincsen, amely direkte és konkrétan kizárná a lélek halhatatlanságát, viszont nagyon sok kijelentésben burkoltan mégis benne van a lélek halhatatlanságának hite. Ebben is abból kell kiindulni, hogy az egész ószövetség egyenest és közvetlenül nem a másvilágra, hanem az Istenre van beállítva, és az Istenről való, a környezetben egészen újszerűnek számító hitet, a monoteizmust hozta elő a maga rendkívüli pedagógiájával.

    Tehát annyi elmondható, hogy az Ószövetségben MÉG nemigen volt >világosan< kijelentve másféle ígéret, hanem csak a szokásos: hosszú élet, utódok, gazdagság. Ez a szemlélet szenvedett hajótörést végül Jób könyvében (Elifáz mondott hasonló okfejtéseket mázsaszámra), illetve a Prédikátornál. Az Őrtoronyék ezekhez az ószövetségi, korlátozott érvényű ígéretekhez térnek vissza most tömegméretekben, mikor pedig az apostol azt mondja, hogy szem nem látta, fül nem hallotta, szív meg nem gondolta, amit Isten az őt szeretőknek készített – azaz nyilván sokkal feljebb célzó ígéretet, mint az örök élet a paradicsomi földön.

    Persze JT-i nem hajlandóak elismerni a Prédikátor könyvének látásmódbeli korlátozottságát. A Prédikátor pesszimizmusa, az erények jutalmazása tekintetében látható kétségbeesése valósággal kiált a túlvilági jutalmazás vagy a feltámadás után, de minderről a szerző mit sem tud, így maga a mű ott csonka tanbelileg, ahol éppen a folytatásnak kellene lennie. Annak, hogy az igazak hol nyerhetik el igaz voltuk méltó jutalmát. A Prédikátornak vajmi kevés ismerete lehetett sok olyanról, amit később Jézus és apostolai hirdettek. Ő Mózes törvénye alapján nézett szét a világban, és csupa hiábavalóságot talált, mert a törvényben ígért földi viszonzás nem kísérte mindenkor a jó cselekedeteket és földi büntetés a gonosz tetteket. Viszont Jézus és az apostolok ennél nagyobb távlatot csillantottak föl, többek között a halál utáni mennybeli jutalmazás ígéretét is. A Prédikátor nem volt olyan teljes kijelentés birtokában, mint az evangélisták. Azt meg persze ők sem merik állítani vele együtt, hogy nincs jobb dolga az embernek az ég alatt, mint hogy egyék-igyék, vigadjon stb. :-)