C. S. Lewis és a bűn

Ha a görög eredetű evangélium kifejezés alapjelentésére gondolok (jó hír, örömhír), nem alkothatok róla teljes képet, ha bizonyos értelemben nem gondolom át a rossz hírt is. Egy jó hírnek csak akkor van igazi értelme, ha választ ad, vagy felülír egy rossz hírt. Ugyanígy az örömhír értékét is akkor tudjuk felbecsülni, ha olyan hírekkel mérjük össze, melyek szomorúságot okoznak nekünk.

Véleményem szerint pontosan ez a keresztény evangélium lényege, hogy egy halálosan rossz hírre választ és megoldást ad. Azonban könnyen kicsúszik a talaj az egyház lába alól, ha megfeledkezik erről a rossz hírről, és úgy éli az életét, mintha az emberekkel és a társadalommal minden rendben lenne úgy, ahogy van. A hitünkben való megalkudás lenne, ha az emberek eredendően bűnös voltáról való alapigazságot feladnánk — mivel ez ahhoz vezetne, hogy Jézus halála értelmetlenné válik. Meghalni ugyanis csak gonosz, bűnös emberekért kell, akik önmagukat nem képesek megváltani. Jézus szerint mi ilyen bűnös emberek vagyunk: “Amikor eljön [a Szentlélek], leleplezi az istentelen világ véleményének hibáját a bűnről, az igazságosságról és az ítéletről: megmutatja nekik, hogy a bennem való hit visszautasítása az alapvető bűnük; hogy az igazságosság felülről jön, ahol én az Atyával vagyok, az ő irányításából; és hogy az ítélet ugyanúgy megtörténik, mint ahogy ezen istentelen világ uralkodója is bíróság elé állt, és bűnösnek találtatott” (Jn 16:8-11, a The Message alapján).

C. S. Lewis

C. S. Lewis ugyanezt a gondolatot a következőképp fogalmazta meg:

“A kereszténységnek lényeges eleme az, hogy újra fölfedezzük a bűn régi értelmét. Krisztus természetesnek veszi, hogy az emberek rosszak. Bár abban a világban élünk, amelynek megváltására eljött, amíg nem tartjuk igaznak ezt az állítását, addig nem tartozunk a hallgatói közé, akikhez szavait intézte. Hiányzik belőlünk a legfontosabb föltétele annak, hogy megértsük a szavait. S ha az ember enélkül az előzetes bűntudat nélkül próbál keresztény lenni, akkor szinte biztosan oda jut el, hogy föllázad Isten ellen, aki folyton lehetetlen követelésekkel áll eléje, s mindig haragszik, ki tudja miért. A legtöbben időnként titokban egyetértünk azzal a haldokló farmerrel, aki ezzel a kérdéssel válaszolt a lelkész bűnbánatra szólító intelmére: ‘Milyen kárt okoztam neki valaha is?’ Itt a bökkenő! A legrosszabb, amit tehettünk Istennel, hogy magára hagytuk őt — ennyit ő is igazán megtehetne! Miért ne éljünk és hagyjunk másokat is élni? Mi joga van ahhoz, pont neki, hogy haragudjon ránk? Hiszen neki olyan könnyű jónak lennie!” (C. S. Lewis: A fájdalom, Harmat, Bp. 2008. p. 70. kiemelés tőlem)

 

Advertisements

4 hozzászólás

Kategória: evangéliumi, idézetek

4 responses to “C. S. Lewis és a bűn

  1. endike

    Sajnos ezeket a dolgokat sokan nem értik meg… és hát egyes felekezetekben kidolgoztak erre válaszokat: “Nem kell az embereknek a bűnösségükről beszélni, mert úgyis tudják hogy azok, érzik a szívükben.” – és hasonlók.

    Ehhez képest Jézus még Törvényt ismerő zsidóknak is mennyit beszélt a bűnről…

  2. Teljesen egyetértek a leírtakkal, különösen frappáns, hogy a jó hír csak akkor lesz jó, ha felülír egy rosszat – különben nincs mihez viszonyítani. A bűn megértése nélkül a megváltás szerintem csak mártírhalál, sajnálatos esemény, emberi brutalitás marad.

  3. Kikerülhetetlen téma egy klasszikustól. Köszönöm,Infa!

  4. Érdemes szerintem elolvasni C.S. Lewisről ezt,-nem átlagos élete volt: http://mindennapi.hu/cikk/kultura/c-s-lewis-a-narnia-iroja-a-megtert-ateista/2010-12-16/766