Jób könyve

Tartalmát tekintve Jób könyve az a bibliai írás, mely a múltban a legtávolabbi eseményekről szól (a Genezis őstörténeti beszámolóit leszámítva). A benne szereplő történet kb. Ábrahám idejére tehető, hiszen sok tekintetben hasonlóságot mutat a patriarchák korával. Talán az egyik legelterjedtebb felfogás szerint a szerző Mózes volt, de erre a zsidó hagyományon kívül konkrét bizonyítékunk nincs. Mindenesetre Mózes profiljához illene a történet, és valahol a Gen 11. és 12. fejezete közé ékelhetnénk be tartalmát és időrendjét tekintve.

Az Ádám almái c. filmben, mely a könyv egy modern feldolgozásának is felfogható, a főszereplő lelkész annyit árul el róla, hogy “egy krokodilról szól”. Már maga ez a kijelentés is teológiai viták sorát generálhatná. Viszont a könyv sokkal fontosabb kérdéseket vet fel, mint csupán a behemót vagy a leviatán. Miután megkezdődnek Jób szenvedései, rákérdez az emberi lét végső értelmére: “Miért nem haltam meg, mikor megszülettem? Miért nem múltam ki, mikor anyám méhéből kijöttem?” (3:11). Ezek komoly kérdések, hiszen ha a létünk csak szenvedéssel van tele, melyben még Isten is rátesz egy lapáttal a helyzetünkre, nincs értelme az életnek. Szavai összecsengenek azzal, amit Salamon megfogalmazott jóval később (Préd 4:2-3).

Ahogy olvastam a könyvet, próbáltam arra figyelni, hogy kapunk-e választ a Jób által felvetett problémára. És úgy érzem, hogy rátapintottak az emberi élet értelmére. Bármilyen rossz körülmények között is kelljen élni, és bármilyen szenvedést is kelljen elszenvedni, eljuthatunk a felismerésre: “De én az Istenhez fordulok, Istenre bízom ügyemet, aki hatalmas dolgokat művel, kikutathatatlanul, csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul” (5:8-9). Erre a tényre maga Isten is felhívja a figyelmet a 38-41. fejezetekben, ahol a kikutathatatlan és csodás dolgairól beszél. A szorult helyzetben vigasz lehet az, hogy “nem veti meg Isten a feddhetetlent” (8:20). Sőt, nem csak nem veti meg, de egy bensőséges kapcsolatra is vágyik vele, hisz ezt mondja Jób Istennek: “Szólnál hozzám, és én válaszolnék, kívánkoznál kezed alkotása után” (14:13, vö. 29:4). Egyedül Isten az, aki igazán ismer minket, lelkünk minden elrejtett titkát, és mivel ismer, értékesnek is tart: “Csak ő tudja, milyen úton járok. Ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok” (23:10). Ez a kapcsolat pedig igazán értelmessé tudja tenni az életet, és olyan reményt ad, mely jóval túlmutat e földi szenvedésünkön, vagy akár halálunkon is: “Mert én tudom, hogy az én megváltóm él… Saját magam látom meg őt” (19:25-27). Jób beszédei vége felé haladva a 28:20-28-ban csodálatos költői módon fogalmazza meg, hogy a bölcselkedés helyett az igazi bölcsességet Isten félelme jelenti.

Érdekes, hogy Isten négy fejezeten keresztül beszél Jóbhoz, de egyetlen alkalommal sem próbálja megmagyarázni neki a szenvedései okát. Inkább arról beszél, hogy az emberi értelmet mennyire felülmúlja az övé (vö. Ézs 55:8-9), és mennyire jól ismeri minden teremtményét. Jób rájön, hogy a Mindenható ismeri őt és a sorsát, ezért végül békességet talál Istenben, kezd bízni benne. Talán eljutott oda, hogy egyet tud érteni egyetlen hűséges barátja, Elihú szavaival: “Még nem látják a napfényt, bár az ragyog a fellegek mögött, de szél támad, és kitisztul. Észak felől aranyló szél támad, Isten körül félelmetes ragyogás” (37:21-22).

A bizalmát és békességét már akkor megtalálja, amikor még semmi nem fordult jóra az életében. Tulajdonképp ugyanabban az állapotban van, mint volt a könyv elején a csapások után, de mégis más fényben látja a saját helyzetét és életét. Sikerült megválaszolnia a saját maga által feltett kérdést az élete értelméről. Nem más az, mint békére lelni Istenben, függetlenül a körülményektől. Csak ezt követően ajándékozta meg Isten egy új családdal, és nagy vagyonnal.

Pál is kiemelte annak fontosságát, hogy a körülményektől függetlenül tudjunk elégedettek lenni (Fil 4:12). Ez azért lényeges tanulság, mert talán beleesünk abba a hibába, hogy Isten áldását és a vele való kapcsolatunkat a körülményeink tükrében értelmezzük. Felállítunk egy ideális életet magunk előtt, miszerint boldogok leszünk, ha lesz feleségünk/férjünk, családunk, jól fizető állásunk, stb. És majd ilyen körülmények között boldogan követjük Istent. De ha nem tanuljuk meg az éppen aktuális körülmények (akár nehézségek) között is őt szeretni és követni, akkor soha nem lesz olyan “alkalmas” idő, amikor erre képesek lennénk. Biztos vagyok benne, hogy másoknak más tanulságok vannak Jób könyvében, de számomra ezek voltak most igazán értékesek.

Pál szavaival zárnám, aki érdekes dologra hívja fel a figyelmet. A miérteket nem látjuk át, és azt sem, hogy a színfalak mögött mi történik. Pedig ahogyan Jób esetében történt, úgy sok mai Jób története által is Isten leckét ad a szellemvilágnak: “…és hogy ismertté legyen most az egyház által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt Isten sokféle bölcsessége” (Ef 3:10).

Advertisements

4 hozzászólás

Kategória: teológia

4 responses to “Jób könyve

  1. Nagy kedvencem Jób könyve: “szét akarom szedni”, meg akarom érteni, és ösztönösen szeretném megtalálni a miértre is a választ, pedig tudom hogy nem lehet, mégis izgat a dolog. És éppen ez a jó Jób könyvében, a kutatás és válaszkeresés fájdalma – látjuk, hogy nem csak mi szenvedünk tőle, hanem voltak már előttünk is, aki küzdöttek ezzel. :-)

    Az otthoni könyvespolcomon Jób könyvéről van a legtöbb szakirodalmam, kommentárom.

  2. l.gabi

    Látom, megnézed Ádám almái-t :)
    Mai napig vitatkozunk páran, hogy miről is szólt. Az általad írt lehetőség +1, majd elmondom, így mindenkiben megnő majd a tanácstalanság :)

  3. infaustus

    És mire jutottatok, miről szól? :]

  4. Nem hívő ismerőseim mondták,hogy -a kor,-és világnézeti távolság dacára- nekik is tanulságos volt elolvasni Jób könyvét!