Az egoizmus határán túl

“Mindenekelőtt azt lássuk be, hogy Isten önmagunkat kívánja tőlünk. Akarata egyetlen dologra irányul: fedezzem föl, valósítsam meg, teljesítsem be magamat, igazi énemet Krisztusban. Ezért kívánja tőlem Isten akarata olyan gyakran azt, hogy áldozzam föl magam. Miért? Mert csak úgy találhatom meg igaz énemet Krisztusban, ha túllépek szűkös egoizmusom határain. Csak úgy tudom megmenteni az életem, ha elveszítem. Hiszen életem Istenben csupán az önzetlen szeretetben valósulhat meg.

Amikor Jézus azt mondta: ‘Aki meg akarja menteni az életét, elveszíti azt, s aki elveszíti az életét énérettem, az megmenti azt’ — akkor erre a nagy igazságra tanított bennünket: Isten azt akarja, hogy megtaláljuk magunkat, az igazi életünket, a Vulgata szövege szerint a ‘lelkünket’. Isten nem csak azt akarja, hogy olyan emberré váljunk, amilyennek ő elgondolt, hanem hogy osszuk meg vele a teremtés művét, és segítsük Őt, hogy olyanokká tehessen minket, amilyennek elgondolt. Isten akarata számomra mindig és mindenben az, hogy úgy formálom a sorsom, úgy dolgozom a saját üdvösségemen, úgy készítem elő az örök boldogságomat, ahogyan Ő azt eltervezte számomra. S mivel senki sem sziget, mivel senki sem élhet a másik nélkül, életem csak úgy alakíthatom Isten akarata szerint, hogy tudatosan segítem a többi embert is Isten akaratának megvalósításában. Akarata tehát az, hogy megszentelődjünk, Krisztusba átalakuljunk, s így mélyebben és teljesebben egyesüljünk egymással. Ez az egyesülés nem szünteti meg és emészti föl a személyiségemet, hanem megerősíti és beteljesíti.”

(Thomas Merton: A csend szava, SzIT, Bp. 2009. p. 56.)

Reklámok

Az egoizmus határán túl bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: idézetek

Hozzászólások lezárva.