Gyülekezetvezetés

A gyülekezet vezetésével kapcsolatban néhány írásszövegen elgondolkodtam…

“Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, jó munkát kíván” (1Tim 3:1, MBT). A gyülekezet vezetése valójában egy munka, nem pedig tisztség vagy rang. Aki anélkül parancsolgat egy gyülekezetben, hogy a munkából kivenné a részét, az valójában nem vezető a szó bibliai értelmében, hanem zsarnok.

“Testvéreim, ne legyetek sokan tanítók, hiszen tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk” (Jak 3:1). Isten tanítókat adott az egyház számára, azonban feltehetőleg többen bitorolják ezt a posztot, mint akinek erre valódi ajándéka van. Gondoljunk csak a nagy teológiákra, ahol kiképzik őket, papírral dokumentálják, hogy alkalmasak a lelkipásztori szolgálatra, de Isten semmilyen ajándékot nem adott erre nekik. Jakab figyelmeztetése nagyon lényeges. A tanítók olyan pozícióban vannak és olyan szolgálatot végeznek, amellyel hatással vannak mások gondolkodására és életére. Ha valaki a tanítói tekintélyét vagy szolgálatát rosszul használja, akkor felelősség terheli a másik életéért. Felelősek vagyunk azokért a szavakért, amiket tanítóként kimondunk.

“Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre úgy, mint akik erről számot is adnak. Hadd tegyék ezt örömmel és ne sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra” (Zsid 13:17). A gyülekezet tagjainak bizalmát el kell nyerni — erre a példamutató, istenfélő, bibliai igazságok iránt elkötelezett élettel van lehetőség. A vezető feladata, hogy vigyázzon a rá bízott emberekre, és értük Isten előtt számadással tartozik. A gyülekezet nem a vezetőé, hanem Istené, aki a vezetőt sáfársággal bízta meg. Erről pedig el kell majd Istennek számolnia.

“…légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban. (…) Legyen gondod az Írás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra. (…) Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is” (1Tim 4:12-16). A jó vezető az élet minden területén példa tud lenni a gyülekezet előtt (vö. 1Tim 3:1-13). Ezen túlmenően a Szentírás üzenetével szolgál a gyülekezet felé. Viszont nagyon lényeges, hogy a szolgálata miatt nem hanyagolhatja el a saját személyes hitéletét sem (“legyen gondod önmagadra”), mert a lelkileg legyengült vezető csak hasonló állapotú keresztényeket tud “kitermelni” a gyülekezetből. Hasonló gondolatot fogalmaz meg az apostol, amikor búcsút vesz az efezusi gyülekezet véneitől: “Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett” (ApCsel 20:28).

Végül pedig az egyik legfontosabb: a vezetők feladata mindig az, hogy a többi keresztényt is felkészítse a nagykorúságra, az önálló hitéletre, a saját ajándékának vagy tehetségének megfelelő szolgálatra: “És ő ‘adott’ némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra” (Ef 4:11-13).

Ha jobban belegondol az ember, nem kis feladat és kiváltság ez.

Advertisements

8 hozzászólás

Kategória: gondolatok

8 responses to “Gyülekezetvezetés

  1. Ismét nagyon fontos kérdést emeltél ki, öröm olvasni a gondolataidat!

    Engedd meg, hogy az 1Tim idézetet, a Károli fordításból is idehozzam, kicsit hosszabban is mint fent szerepel:

    1 Tim. 3:1-5
    “Igaz ez a beszéd: Ha valaki püspökséget kiván, jó dolgot kíván.
    Szükséges annakokáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségű férfiú, józan, mértékletes illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmatos;
    Nem borozó, nem verekedő, nem rút nyereségre vágyó; hanem szelíd, versengéstől ment, nem pénzsóvárgó;
    Ki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel;
    (Mert ha valaki az ő tulajdon házát nem tudja igazgatni, mimódon visel gondot az Isten egyházára?) ”

    Számomra ebben a szentírás-részletben a következők a napjainkban talán leginkább aktuálisak:
    1. Feddhetetlenség. Ami a “jó hírben állás”, “tisztességesség, becsületesség” mellett számomra azt is jelenti, hogy a püspök (és minden más lelki vezető, tanító, papsági személy) esetén még a látszatát is el kell kerülni annak, hogy Jézus Krisztus melletti tanúbizonyságát anyagi érdek motiválná. (Önkéntes, javadalmazás nélküli szolgálat, amely az Úr elhívására és a gyülekezet közbizalmából történik.)
    2. Stabil monogám házasságban élő, családos személy, aki szép családi életet él, és szeretteiről lelkiekben, szellemiekben és anyagiakban is példamutatóan gondoskodik.
    3. Józan, mértékletes, nem borozó. (Vagyis függőségektől és kicsapongásoktól mentes. Egyházunkban ezt a “bölcsesség szava” elnevezéssel jelölt tanítás foglalja össze.)
    4. Nem pénzsóvárgó, nem rút nyereségre vágyó. Ezt egyházunkban a szerencsejátékok tilalma, az 1. pontban leírtak, valamint a munka alapú jövedelem mellett való határozott egyházi állásfoglalások és tanítások segítik. Ide tartozik még az emberbaráti és egyéb jótékony, közcélú önkéntes felajánlások és önkéntes szolgálatok rendszere.

  2. Húzós és embert próbáló feladat vezetőnek lenni. Olyan szempontból lehetetlen is, hogy mindig lesz “a tömegben” ember, akik elégedetlen. A vezetőnek tudomásul kell vennie, hogy nem tud mindenki kedvére tenni, ha beleszakad, akkor sem.

    Kiemelnék egy fontos megjegyzést a post-ból: “Gondoljunk csak a nagy teológiákra, ahol kiképzik őket, papírral dokumentálják, hogy alkalmasak a lelkipásztori szolgálatra, de Isten semmilyen ajándékot nem adott erre nekik”

    Ez roppant fontos kitétel. Utolsó évemet kezdem meg a teológián és azt kell mondjam ennyi idő alatt tisztán látom mit jelent az elhívás és képesség, valamint a képzés kapcsolata. Téveszme, hogy egy ilyen jellegű oktatási intézmény majd pótolja vagy megadja a készségeket! Ha valaki ELEVE nem rendelkezik tálentumokkal például a tanításra, akkor jelentkezhet hitoktatónak, nem lesz belőle tanító – akkor sem ha diplomát kap belőle. Az iskola csak a meglévő készséges csiszolására, felerősítésére, rendszerbe szedésére szolgál (jó esetben). Segít kibontakoznia annak, ami már megvan. De tehetséget pótolni, megadni nem tud.

  3. Azért új készségeket és képességeket tud adni az oktatás is. Lehet valaki nem lesz formabontó tanító, de képes lesz tanítani, akár jól is.

  4. infaustus

    Ez igaz, de a tanítás nem csak azt jelenti, hogy képes vagyok ismereteket átadni, legalábbis ha egy gyülekezeti tanítóról van szó. A Biblia belső összefüggéseit kell átlátnia, a teljes képet, és ezen belül az egyes alrészek helyét és jelentőségét, és ezt átadni másoknak.

  5. “Azért új készségeket és képességeket tud adni az oktatás is. Lehet valaki nem lesz formabontó tanító, de képes lesz tanítani, akár jól is.”

    Jó, tényleg lehet ilyen. De elnézve a helyzetet, általában nem jellemző, hogy egy alapvetően tehetségtelen, beszélni képtelen, zárkózott valaki akkorát fordulna, hogy akár használható tanító lenne belőle. Én azt látom, hogy bár lehetnek kivételek, de markánsan igaz, hogy az “istenadta” tehetség semmilyen képzéssel nem pótolható. Az iskola arra jó, hogy ezt felerősítse, irányt adjon neki, támogassa. Szerintem.

  6. Jó tanítónak lenni alapvetően tehetség, lelki ajándék kérdése. Ez a lelki ajándék azonban semmit sem ér megfelelő motiváció és érdemesség azaz Szentlélek társasága nélkül. Az tud jól tanítani, aki kellően alázatos és hithű ahhoz, hogy a Szentlélek által tudjon tanítani és ne a maga fényezésére tanítson, hanem a gyülekezet épülésére.
    A tanítás fontos és felelősségteljes elhívás, amelynek a betöltése nem a gyülekezet előtt zajlik csupán. A tanításnak fontos része a felkészülés munkája is. A felkészülés nem valamiféle iskolában, hivatalos képzési formákban zajlik csupán, hanem egész életünk során és ezen az “általános” felkészülésen kívül a konkrét tanítás előtt is.

  7. Syt: nyilvánvaló, hogy aki tehetséges annak könnyebb egy területen új bástyákat bevenni. Ráadásul mindent nem is lehet elsajátítani az iskolában – mert nem arra való. Különösen nem a főiskolák és az egyetemek. Pl. lehet valaki jó tanító, de ha szemernyi empátiája nincs és az emberek úgy általában nem érdeklik gyenge lelkigondozó lesz. Az ilyesmivel meg már jó ha rendelkezik gyülekezetbe kerüléskor.
    Amúgy fixációm, hogy a gyülekezet vezetését nem szabad egyetlen emberre bízni. Először is alúlról kellene építkezzen egy gyülekezet – hogy a vezetők felett legyen kontrollja a jónépnek. Másodszor meg ne egy ember vezesse, hanem egy csoport – olyan, ahol mindenki egyenlő, csak különböző funkciót látnak el – mert épp más képeségekkel rendelkeznek.

  8. Én ebben a tekintetben három dolgot látok fontosnak:
    1. Tehetségeiknek, lelki ajándékaiknak megfelelően a gyülekezet minden tagja kapjon jelentőségteljes elhívást, amely a munkamegosztásnak megfelelően kisebb vagy nagyobb témakörben vezetői és tanítói feladatokat is magában foglal. Egy gyülekezetben rengeteg feladat van és mindenkinek lehet találni olyat amire alkalmas és amiben fejlődni képes.
    2. A “jónép kontrollja” az összes elhívott legalább félévenkénti támogató-megerősítő, bizalmi szavazása, hiszen ha egy vezető elveszíti a közbizalmat, akkor az ne töltse be többé azt a feladatot.
    3. Ugyanakkor elhíváshoz nem elegendő csupán a közbizalom sem, hiszen Jézus Krisztus Egyházáról van szó. Az elhívásoknak tehát tőle kell jönniük, megfelelő felhatalmazás által.