Örök élet: Istent ismerni

“Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Jn 17:3, MBT).

Jézus főpapi imádságából származnak ezek a szavak, és a hitéletünk szempontjából egy fontos igazságra világítanak rá. A keresztényeket gyakran úgy ismerik, mint akik nem félnek a haláltól, mert utána örökké fognak élni. Ez az elképzelés azonban az örök életünk félreértésén alapul. Az ugyanis elsősorban nem egy mennyiségi értelmű élet (ti. a soha véget nem érő élet), hanem egy minőségi változás, amely bekövetkezik az életünkben. Ez a változás pedig Isten megismerésében gyökerezik.

Jehova Tanúi saját bibliafordítása így adja vissza ugyanezt a verset: “Az pedig az örök élet, hogy ismeretet szerezzenek rólad, az egyedüli igaz Istenről, és arról, akit elküldtél, Jézus Krisztusról” [1]. Ők valamiféle lexikális ismeret megszerzéséhez kötik az örök életet, amelyet el kell sajátítaniuk Istenről. Istenről tudni valamit azonban teljesen mást jelent, mint őt magát ismerni. A kettő közötti különbséget jól vázolják Szalai András szavai: “Istenről vannak ugyan ismereteik, de elsősorban Róla, és ez nem ugyanaz, mint Istent megismerni a Vele való személyes kapcsolatban. Ennek megfelelően másokat sem egyszerűen Istenhez vezetnek, hanem kiadványokat helyeznek el náluk, és olyan tanfolyamokat végeznek el velük, amelyek a Királyság evangéliumáról szólnak, és amelyek révén Jehova szervezetéhez tudják vezetni őket. Ez azonban számomra nem evangelizáció a szó újszövetségi értelmében, hanem vallásos jellegű propaganda a szó szótári értelmében.” [2]

Isten megismerése azonban, mely az örök életünket jelenti, teljesen másról szól. A lexikális tudásfelhalmozás helyett egy személyes kapcsolatra utal, amelyben a másik személyének megismerése minőségi hatással van az életünkre. A Gen 1:4 így fogalmaz: “Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, a ki fogad vala méhében és szűli vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól” (KÁR). A régies bibliai szóhasználattal élve Ádám ismerte a feleségét, vagyis vele hált — ez kettejük teljes egyesülésének a szimbóluma volt: “Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté” (Gen 2:24). Az ember mindent elhagy, hogy a feleségéhez ragaszkodjon, és a kettő eggyé válik. Ezt fejezi ki a Károli fordításban az “ismeré” kifejezés. Ugyanez a helyzet Istennel is — amikor megismerjük őt, hajlandók vagyunk lemondani mindenről, ami esetleg elválaszthatna tőle, annak érdekében, hogy vele egyek lehessünk (Jn 17:21).

Amint egy ilyen, mindent hátrahagyó kapcsolatba (vö. Fil 3:7-8) kerül az ember Istennel, és elkezdi őt megismerni, ez hatással lesz az életére. Isten úgy tekint ránk, mint a barátaira (Jn 15:14, Jak 2:23). A barátságban pedig a felek elkezdenek egymáshoz hasonulni. Jézus már kellőképpen hasonult hozzánk, amikor emberré lett. Most a mi dolgunk, hogy engedjük, hogy a vele való kapcsolat, az ő megismerése hatással legyen az életünkre, és elkezdjünk hozzá hasonlóvá formálódni. Megváltozik az értékrendünk, a gondolkodásunk, a céljaink stb. Pál apostol ezt így fogalmazta meg: “Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre [gr. εἰκών, eikón] formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre” (2Kor 3:18). [3]

Ezt követően rádöbbenünk arra, hogy az örök élet valóban nem mennyiségileg értendő, ami a halálunk után kezdődik. Egy minőségi változásról van szó, mely itt és most van hatással az életünkre. Isten megismerésén keresztül hozzá hasonlóvá válunk, mert a vele való kapcsolat ránk nyomja a bélyegét. Többé már nem azok leszünk, akik valaha voltunk, hanem akivé Isten ismerete formál bennünket — azzá az emberré, aki nem csak 70-80 évig él, hanem egy örökkévalóságon keresztül Isten jelenlétében. És megértjük azt is, hogy az örök élet nem valami, hanem valaki, nevezetesen Jézus: “De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet” (1Jn 5:20). Ha a keresztények az örök életükről így gondolkodnak, akkor sokkal látványosabb és szembetűnőbb lenne a különbség egy istenfélő és istentagadó ember között, és valóban Istenre irányítanánk a világ figyelmét a puszta létezésünkkel is (Mt 5:14-16).

[1] A Szentírás új világ fordítása, Watchtower Society, Brooklyn, New York, 2003.
[2] Szalai András: Jehova és a szervezet, Apológia, Budapest, 2001. p. 48.
[3] Az eikón kifejezés jelentése: “Nem a valódi, hanem annak csak másolata, ami soha nem lehet teljesen olyan, mint az eredeti: kép(más). Ebből származik az ‘ikon’ szó” (Balázs Károly: Újszövetségi szómutató szótár, Logos, Budapest, 1998. p. 155). “Hasonmás, képmás, kép, külső alak, megjelenés. (…) Az Istenre ilyen ért. utaló kifejezésekben természetesen nem valami ‘adekvát’ képiségről van szó, ez durva mitológizmus volna, amely a bálványimádás gondolatvilágában volna csak elgondolható: εἰκών az, akin valamilyen tekintetben Isten v. Istennek vmilyen sajátossága utalásszerűen szemlélhető — a hit számára” (Varga Zsigmond: Újszövetségi görög-magyar szótár, Kálvin, Budapest, 1996. p. 264.).

Advertisements

Örök élet: Istent ismerni bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: teológia

Hozzászólások lezárva.