János, a jóbarátom

Néhány évvel ezelőtt, amikor elkezdtem a Bibliát rendszeresen olvasni, gyakran átugrottam némelyik evangéliumot. Általában a Mátéét olvastam el, utána pedig az ApCsellel folytattam. Nem voltam elég figyelmes, hogy észrevegyem, mennyire más megvilágításba helyezik Jézus személyét a különböző szerzők. Aztán idővel úgy alakult, hogy János evangéliuma (és személye) különösen kedves lett a számomra. Mikor jobban megismertem őt, akkor kötöttünk egy örök barátságot. Azóta rendszeresen fellapozom az írásait, és egy olyan temperamentumú apostol szavain keresztül kezd Isten kommunikálni, akit lelki társamnak érzek.

A Szentírásból talán János a legjobb példája a melankolikus lelkialkatnak. Ez az írásaiban és az életében sok tekintetben visszaköszön. Segített nekem, hogy jobban megértsem önmagamat. A Jézussal való kapcsolata pedig azért volt bátorító számomra, mert rádöbbentem, hogy a Mester akkor is befogad, ha nem éppen egy extrovertált szangvinikus alkat vagyok.

Ha az ő evangéliumi elbeszélését elolvassuk, szembetűnő, hogy milyen kevés részletet ír le Jézussal kapcsolatban. A többi evangélium sokkal részletesebben számol be a születéséről, a csodáiról, a tanításairól, a tömegekkel való foglalkozásáról. Ezzel szemben János a lényeges dolgokat említi meg, amelyeket időről időre megismétel és hangsúlyoz (pl. Jézus az élet, a világosság, az igazság, a szeretet isteni kinyilatkozása).

“Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. (…) Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük Istent, és megtartjuk az ő parancsolatait. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek” (1Jn 3:16, 5:2-3, vö. Jn 3:16, 14:21, 15:14, Mt 11:28-30).

Ezzel szemben nagyon érdekes, hogy az evangéliuma olyan részleteket tartalmaz, amelyeknek első látásra semmi jelentősége nincs (pl. hány oszlopcsarnoka van a Betesda tavának, hány halat fogtak a tanítványok Jézus feltámadása után stb.). Ha elfogadjuk az általános nézetet, miszerint János írásai a Kr.u. 1. század vége felé (Kr.u. 90 után) keletkeztek, akkor viszont értelmet nyernek. A melankolikusok (szöges ellentétben a szangvinikusokkal) nem a jelenben élnek. Visszaidézi a múltat, és annak minden egyes apró részletét újraéli írás közben. Elképzelem, amint leírja az emlékeit (“amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk” — 1Jn 1:1), és könnybe lábad a szeme a feljövő emlékektől, a Jézussal töltött utolsó percekről, az utolsó érintéséről, szavairól. És annyira fontosnak tartja, és tkp. újraéli az eseményeket, hogy minden apró részletet leír, amelyek talán csak egy olyan embernek lehetnek fontosak, aki átélte, akinek ez a múltja, aki része volt a történetnek. Miközben ezeket a részleteket olvasom, én is tudok abban a múltban élni, amikor Jézussal együtt rótták Galilea poros útjait. Ugyanakkor a jelennel szemben a jövő felé is nyitottan viszonyul. Ezért volt ő a legalkalmasabb apostol, hogy a Jelenések könyve kinyilatkoztatásában részesüljön. Két rövidke levele van csupán (2Jn, 3Jn), amelyek inkább szólnak a jelenről, mint a múltról vagy jövőről.

János a melankolikus temperamentuma miatt introvertált is volt. Az ilyen emberek jellemzően a kevés, de minőségi kapcsolatok hívei. És pont ő az egyike annak a hármas tanítványi körnek, akiket Jézus a legközelebb enged magához. Sőt ő a szeretett tanítvány, aki az utolsó vacsorán Jézus kebelén feküdt. Korai éveiben ez a szeretett tanítvány mégis megpróbált tüzet kérni az égből a hitetlenekre (Lk 9:54), és versengett az első helyért Isten országában (Mt 20:20-21). A melankolikusban ott él a berögződés, hogy Isten őt egy különleges feladatra választotta ki, amit teljesítenie kell. Az előző két incidens talán épp ennek volt tanújele — és annak, hogy hajlamos magát különbnek tartani másoknál.

És miért lett jó barátom? Ahogyan már említettem, segítségemre volt, hogy felfedezzem és elfogadjam önmagamat. Rendszeresen szembesülök a temperamentumom pozitív, és még rendszeresebben a negatív oldalaival. Egy időben azt is elképzelhetőnek tartottam, hogy a Bibliában van egy ilyen apró betűs rész: “Azt pedig tudjátok meg, szeretett testvéreim, hogy a melankolikusok nem örökölhetik Isten országát”. Azóta rájöttem, hogy nincs ilyen, és ebben János segített nekem. A saját életutam láttam meg az övében, és az írásait olvasva fedeztem fel, hogy ki is Jézus valójában. János a melankolikus alaposságával, megfontoltságával gondolt át mindent, és amit leírt, az valóban a lényeg. Akár egy történetet mesél el a Mesterről, akár egy elméleti tanítást ad róla, zseniális tanítónak bizonyult. Nem ő a leggyakorlatiasabb személy (inkább a kolerikus Pál), mégis az elméleti gnózis, amit átad, az minden sallangtól mentes, letisztult, mély istenismeret — amelyre egy hosszú élet szenvedésén keresztül tett szert. Én pedig az egyik legnagyobb kiváltságnak tartom, hogy az ő írásaiból taníthatok már hosszú ideje (el se merem mondani mióta). Valahányszor úgy érzem, hogy az élet nehéz, és szenvednem kell, eszembe jut János, és bizalommal fordulok hozzá tanácsért. Ha valaki, akkor ő megért, és olyan tanácsot ad, ami neki már működött. Ahogy Ole Hallesby ugyanezt leírja: “Csak egy melankolikus képes felfogni azokat a szenvedéseket, amelyeknek egy melankolikus ki van téve” (Személyiségtípusok, Harmat, Bp. 2007. p. 62.).

Reklámok

4 hozzászólás

Kategória: példaképek

4 responses to “János, a jóbarátom

  1. endike

    Téged is megfertőz a pszichológia féltudomány?

  2. infaustus

    Mely része az szerinted, amely nem állja meg a helyét?

  3. sohase szerettem ezeket a skatulyákat,mert reám meg a flegmatikusság a jellemzőbb,mert nem sokat zavartatonm magam sokmindenért,de amit elkapott a fogam,azt megrágom alaposan,-s makacsságomat az mutatja legjobban,hogy látszólag lemondok valamiről,pedig akkkor kapcsolok reá még biztosabban,csak nem ott teljesitek,ahol megkisérelnek eltántoritani.Nekem Jeremiás,Jónás,Malakiás az Ószöv.-ből,s Péter ap.amikor visszafricskázik Pálnak egy félmondatában,-…Örülök,hogy ilyen szemszögből figyeltetted meg velem Jánost,Kössz.

  4. Ez … hááát valami egészen jó.