Az Újszövetség megbízhatósága

A keresztény hit alapjai abban a 27 iratban vannak lefektetve, amelyet együttesen Újszövetségnek nevezünk. Ezek az írások azonban mintegy kétezer évvel ezelőtt keletkeztek, és számos kritika érte már őket mind a más vallásúak, mind a liberális teológusok részéről. Vádolták már azzal az Újszövetséget, hogy meghamisították, vagy az idők folyamán megromlott a szövege. Ezen a hipotézisen alapulnak olyan későbbi, “pontosabb” kinyilatkoztatások, mint pl. a Korán vagy a Mormon Könyve. Épp az ilyen kritika miatt tisztában kell lennünk azzal, hogy a ma kezünkben tartott Újszövetség mennyire egyezik meg azzal, amit évszázadokkal ezelőtt az apostolok és más tanítványok leírtak. Egyrészt beszélhetünk a teológiai igazság igényéről, mely arra vonatkozik, hogy a benne lévő kijelentések igazak-e, a valósággal megegyeznek-e. Másrészt viszont — és ebben a bejegyzésben ezzel foglalkozunk — utána kell járnunk, hogy a megírás óta eltelt évszázadokban pontosan másolták-e a szöveget. Ha erre a kérdésre igennel válaszolunk, utána van értelme elkezdeni az első kérdéskör kutatását.

A szöveghagyományozás megbízhatósága kapcsán két összetevőt érdemes megemlítenünk: (1) az eredeti írások és a róluk készült másolatok keletkezése között eltelt idő hossza, ill. (2) a rendelkezésre álló másolatok száma, melyek segítenek a feltételezett eredeti szöveg rekonstruálásában.

Az általánosan elfogadott vélemények szerint az Újszövetség egyes írásai kb. Kr.u. 50-100 között keletkeztek. Ebben az időben még életben voltak Jézus tevékenységének a szemtanúi, és ők maguk írták meg a beszámolókat és leveleket. Mivel az írásaiknak isteni ihletettséget tulajdonítottak (2Tim 3:16, 2Pt 1:20-21), ezért hamar elkezdték azokat másolni, és felhasználni az istentiszteleteken (Kol 4:16, Jel 1:3). Az első másolatok még az írók életidejében megjelenhettek. A legkorábbi ránkmaradt másolatok azonban a Kr.u. 2. század elejéről származnak. A P52 jelű töredék a Jn 18:31-33 és 37-38 verseket tartalmazza, és Kr.u. 125-ben keletkezett. János evangéliumának eredetijét kb. Kr.u. 95-ben írták, így a fennmaradt másolatig eltelt idő mindössze 30 év. A Kr.u. 200-as évtől pedig teljes könyvek is fennmaradtak. Az időbeli rövidséggel kapcsolatban Harold Greenlee ezt írta:

“A legtöbb klasszikus görög szerző műveinek legrégibb ismert kéziratai legalább ezer évvel a szerző halála után keletkeztek. A latin szerzők esetében az időbeli eltérés valamivel kevesebb, de legalább három évszázad (Vergiliusnál). Az Újszövetség esetében azonban a két legfontosabb kéziratot az Újszövetség befejezése után legfeljebb 300 évvel írták, s néhány, lényegében teljes újszövetségi könyv, valamint az Újszövetség számos részének terjedelmes töredékei az eredeti iratok után mindössze egy évszázaddal keletkeztek.” [1]

A másik fontos tényező a fennmaradt másolatok nagy száma. Az Újszövetséggel kapcsolatban joggal mondhatjuk el: “…a keresztények Újszövetségét alkotó művek jelentették az ókor leggyakrabban másolt és legszélesebb körben terjesztett könyveit.” [2] A szövegmásolás és fordítás eredményeképp a többi ókori könyvvel összevetve kiemelkedően nagy számú másolat maradt fent. Ami a görög nyelvű másolatokat illeti, kb. 5.600 újszövetségi kéziratról tudunk. Ezen kívül rendelkezésünkre állnak a korai fordítások is (kb. 19.000 példány) különféle nyelveken: latin, etióp, szláv, örmény, szír, arab, perzsa stb. Összességében tehát több, mint 24.000 egyedi szöveggel rendelkezünk, melyek alapján teljes magabiztossággal rekonstruálható az eredeti szöveg ott is, ahol eltérő szöveghagyományokkal találkozunk. Ennek a kézirati gazdagságnak köszönhető, hogy olyan kritikai szövegeket sikerült összeállítani, mint B.F. Westcott és F.J.A. Hort szövege, a The New Testament in the Original Greek (1881), vagy a pontosabbnak ítélt, Eberhard Nestle és Kurt Aland által szerkesztett Novum Testamentum Graece (1993, NA27).

Csak az összehasonlítás kedvéért nézzünk meg néhány ókori iratot a fenti két kritérium alapján. A felsorolásban a darabszám a fennmaradt másolatokra vonatkozik, az évszám pedig arra, hogy a megírás és a legrégebbi másolat között mennyi idő telt el: Homérosz: Íliász — 643 db, 400 év; Hérodotosz: Historia — 8 db, 1350 év; Tacitus: Annales — 20 db, 1000 év. [3] A felsorolást folytathatnánk még tovább, de mindegyiknél azt látnánk, hogy messze elmaradnak az Újszövetség mellett a másolatok számát és az időbeli különbséget tekintve. Egyik modern kori apologétánk erre a következtetésre jutott:

“Az Újszövetség a szó szoros értelmében messze a legjobban alátámasztott ókori írás, amennyiben az iratok puszta számát, az események és az irat keletkezése között eltelt időt, valamint azoknak a birtokunkban levő iratoknak a választékát tekintjük, amelyek alátámaszthatják vagy cáfolhatják a szöveget. Az ókori kéziratok között nincs párja a fennmaradt újszövetségi szövegek nagy számának és hitelességének.” [4]

Ha tisztázzuk azt, hogy az az Újszövetség, amit ma a kezünkben tartunk, tartalmában megegyezik azzal, amit kétezer éve leírtak, akkor van értelme annak, hogy teológiailag elmélyedjünk benne, és elkezdjük kutatni azt a tartalmát, amely meghatározza az életünket és Istenhez fűződő viszonyunkat. A rendelkezésre álló bizonyítékok kétséget kizáróan bizonyítják, hogy a szöveghagyományozás során nem történt olyan jellegű változás, ami a tartalmát hiteltelenné tenné. Bátran bízhatunk a ránkmaradt újszövetségi szövegben.

Ajánlott irodalom:
Josh McDowell: Bizonyítékok a keresztyén hit mellett, KIA, Bp. 2004.
F.F. Bruce: Az Újszövetség megbízhatósága, Evangéliumi, Bp. é.n.
B.M. Metzger & B.D. Ehrman: Az Újszövetség szövege, Harmat, Bp. 2008.
Lee Strobel: A Jézus-dosszié, Harmat, Bp. 2006.

[1] Harold Greenlee: Introduction to New Testament Textual Criticism, Grand Rapdis, 1977. p. 16.
[2] F.E. Peters: The Harvest of Hellenism, Simon&Schuster, New York, 1971. p. 50.
[3] Josh McDowell: Bizonyítékok a keresztyén hit mellett, KIA, Bp. 2004. p. 38.
[4] Ravi Zacharias: Can Man Live Without God?, Dallas, Word Publishing, 1971. p. 162.

Advertisements

12 hozzászólás

Kategória: apológia

12 responses to “Az Újszövetség megbízhatósága

  1. A biblia ó- és újszövetségi könyveire is általánosan és széles körben elfogadott, hogy azokat meglepő pontossággal (gondossággal) másolták, sokszorosították, őrizték. Szövegük meglepően hű a régészeti leletként előkerült ősmásolatokhoz képest is. Még az ősi, korán elvált iskolák forrásai (pl. szamaritánus vagy judaista Tóra) közötti eltérés is sok esetben csak néhány szó, vagy betűjel csupán és azok sem értelemzavarók.
    A problémát, Isten kinyilatkoztatott szavainak teljességét és főképp az isteni üzeneteket illetően én magam nem is ebben látom.
    Érthető a gondosság, hiszen a szövegeket szentnek tartották, Isten üzeneteként, aként is kezelték hát.
    Sokkal súlyosabb kérdés, hogy a kanonizációs folyamatokban mi magunk emberek hogyan válogatunk a szentírások között. Elolvassuk a szent szövegeket és amelyik beleillik az általunk kitalált teológiai képbe azt kanonikusnak ismerjük el (mert azt mondja amit szerintünk Istennek mondania kell) vagy kihagyjuk, apokrifnak bélyegezzük és elítéljük, mert olyat tanít, ami szerintünk ellentmond annak amit hiszünk, hogy Istennek üzennie kellene.
    A probléma ott van, hogy ki végzi ezt a munkát. Ha az úr által elhívott próféták és apostolok végzik akkor az Isten munkája, ha viszont egy politikai nagyhatalom fizetett alkalmazottjai, császári főpapok és udvari teológusok, akkor jogosak lehetnek az aggodalmaink.
    Jézus Krisztus és apostolainak életében, még az ószövetségi kánon sem zárult le véglegesen, ezért van jelentős, több könyvnyi eltérés a római katolikus, a görög „ortodox” és később a protestáns ószövetségi gyűjtemény között.
    Az újszövetség tekintetében a „történelmi kereszténység” egységesebb, mert a római birodalom érdekei ennek egységességét jobban megkívánták (az ószövetségre kevésbé támaszkodtak a nicea-konstantinápolyi hitújítók). De az újszövetség tekintetében a helyzet még rosszabb, hiszen a 26 ismert evangéliumból mindössze 4-et őriztek meg, a 7 apostolok cselekedetei könyvből csak 1-et, a 7 apokalipszisből is csak 1-et és a számtalan apostoli levélből csak töredéket, annak ellenére, hogy ezen újszövetségi szent iratok egy részére még maga a megmaradt kanonizált újszövetség szövege is forrásként utal, azokat ismertként feltételezi.
    Mindez nem tragédia, nem végleges elfordulás Isten igéjétől, mert az Úrat nem korlátozzák emberi törekvések, sem teológiai iskolák, sem vallási egyesületek kongresszusai. Az Úr kinyilatkoztatása bármikor folytatódhat és folytatódik is, ha az Isten akarata, de ha folytatódik akkor az elhívott apostolokon és prófétákon keresztül történik, ahogyan mindig is történt.
    Tragédia, aposztázia, lassú hitehagyás csak akkor következik be, ha valaki hitét csupán egy vallási iskola tanításaira, csupán egyetlen szentírásválogatásra, csupán a szöveg elemzésére, öncélú és önhitt teologizálásra akarja alapozni, ahelyett, hogy elsősorban a Szent Szellem inspirációira, személyes kinyilatkoztatásaira, az imákra adott válaszokra, az Istenséggel való meghitt, személyes és közvetlen kapcsolatra támaszkodna, a szentírások mellett, de nem egyiket a másik helyett.

  2. infaustus

    Véleményem szerint alapvető szabály, hogy a későbbi kinyilatkoztatásnak összhangban kell lennie a korábbival. Nem mondhatnak ellent egymásnak, nem írhatja felül, csak magyarázhatja, egyértelművé teheti. Ott viszont már gondok vannak, amikor egy későbbi szentírás ellentmond annak, amelyhez elméletileg kapcsolódni kíván.

    A kanonizációnál pedig a zsinatok csak kimondták azt, amit a hívők a gyülekezeti életük során már megállapítottak. Nevezetesen azt, hogy mely könyvek a hitelesek. Azóta pedig az egyház egésze nem kérdőjelezte meg az újszövetségi kánon tartalmát. Az ószövetséginél is csak azoknál a felekezeteknél van gond (pl. katolikus), akik nem a héber kánont fogadják el, pedig az ÓSZ kanonizálása az ő feladatuk volt, és nem az egyházé. Jézus idejére pedig a héber kánon már rendben volt.

  3. Véleményem szerint nem fogalmazhatunk meg Isten számára alapvető szabályokat arról, hogy mikor és mit mondhat nekünk. Nem mondhatjuk meg Istennek, hogy holnap mit nyilatkoztathat ki.
    Nem mondhatjuk meg, hogy amit tegnap mondott az csak úgy értelmezhető ahogy mi gondoljuk, és neki kutya kötelessége holnap is csak olyat mondani ami szerintünk összhangban van a korábbi kijelentésekkel.

    A szentírások Isten nekünk szóló élő üzenetei, nem kívánnak sem elméletileg sem gyakorlatilag kapcsolódni semmilyen korábbi kinyilatkoztatáshoz, hanem az élet és az üdvözülés útjára akarnak vezetni minket.

    Isten nem a teológusok íródeákja és nem is filozófiai rendszerek csiszolgatója. Ő Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, Ő a Nagy Vagyok.

    Számomra napnál világosabb, hogy a Biblia Ó- és Újszövetségi részei, a Mormon Könyve, a Tan és a Szövetségek, a Nagy Értékű Gyöngy, valamint Thomas S. Monson próféta féléve elmondott tanításai tökéletes összhangban vannak egymással, egymás logikus folytatásai, következményei.

    De tiszteletben tartom annak a egyébként kiváló és teológiában nyilván igen jól képzett rabbinak a véleményét is, aki úgy tartja, hogy az újszövetség nincs összhangban a Tórával és ezer ponton ellentmond annak.
    Elmondom neki, hogy én nemhogy ellentmondást nem látok, de kifejezetten úgy érzem, látom, tapasztalom, hogy az újszövetség elősegíti a héber szent iratok megértését, új fénybe helyezi azt és világosabbá, alkalmazhatóbbá teszi számunkra. Csupán a Tórára rakódott rabbinikus értelmezésnek, csak a hívők közösségének megszokásáinak, csak a hagyománynak mond ellent, de az csupán embertől való így számunkra lényegtelen.

    A mi dolgunk, hogy kellő alázattal, hálával és figyelemmel tárjuk ki lelkünket a mi Mennyei Atyánk felé és keressük az ő üzenetét, tanácsát, segítségét. Mennyei Atyánk szeret minket és mindig az aktuális fejlettségünknek megfelelően tanít minket a Szentlélek által is és szentírások által is. Az ókori embernek ókori szinten, az atomkorszak emberének atomkorszaki szinten beszél.
    Ha a hároméves gyermekünk megkérdezi, hogy szabad-e nyalogatnia a konnektort akkor nem fogunk neki előadást tartani a modern elektomosságtan fejezeteiből és az emberi szervezet és a villamosenegia kölcsönhatásait sem fejtegetjük túl hosszasan. Nyilván egy gimnazistának vagy egy egyetemistának már másképpen válaszolnánk.

    Ha ellentmondást látunk a szentírásokban, akkor azért nem a szentírásokat kell hibáztatnunk, hanem saját felfogóképességünket.

    Isten útmutatást nyújt számunkra. Mindig a hegy felé vezet, de ha a hegytől jobbra állunk azt mondja balra menj, majd néhány száz évvel később, ha már balra kerültünk a hegytől azt mondja jobbra menj.

    Hogy mely könyv hiteles és mely könyv nem hiteles arról sem a hívők közösségének, sem semmiféle zsinatnak vagy főpapok konszenzusának, vagy sokszázéves hagyománynak nincs módja és nincs felhatalmazása nyilatkozni. Ez Isten ügye.

    A szentírások ügyében egyedül Isten prófétái és apostolai nyilatkozhatnak, mert általuk jön és jött mindig is minden olyan kinyilatkoztatás, amely az egész világnak, egész egyháznak egész népnek szól.

    Ámós. 3:7
    „Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak.”

    Ha személyes döntést kell hoznom, hogy egy szentírás Istentől ihletett-e, erről senki mást nem kérdezhetek meg, mint magát Istent, aki a Szentlélek által fog bizonyságot tenni annak igaz vagy hamis voltáról.

    Jakab 1:5
    „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje azt Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik neki.”

  4. “Számomra napnál világosabb, hogy a Biblia Ó- és Újszövetségi részei, a Mormon Könyve, a Tan és a Szövetségek, a Nagy Értékű Gyöngy, valamint Thomas S. Monson próféta féléve elmondott tanításai tökéletes összhangban vannak egymással, egymás logikus folytatásai, következményei.”

    Ebből csak az első kettő – az Ó és Újszövetség – esetében beszélhetünk összhangról, Mormon könyve egy pszeudokeresztény tévtanítás, a többit nem ismerem, de ezeket véletlenül sem helyezném a Szentírással egy lapra.

    A kanonizáció egy folyamat volt és mint ilyen, nem mentes az indulatoktól, vitáktól sem. Akadtak könyvek, mind az Ószövetségben (pl. Énekek Éneke, Eszter), mind az Újszövetségben (pl. 2Péter) melyek egy ideig vitatottnak számítottak, de végül ezek is elfoglalták jól megérdemelt helyüket a kánonban. A kanonicitásnak pedig voltak kritériumai, nem ízlés és hasraütésszerűen döntötték el mi kanonikus és mi nem. Sokan úgy képzelik a kánon létrejöttét, mint egy bizottsági ülést, ahol egyházi méltóságok megszavazták mi kerüljön a Bibliába és mi maradjon ki belőle. Ennek semmi köze a valósághoz. Athanasius mondta, hogy az egyház a kánont nem megalkotta, hanem csak felismerte.

    Infa, a témád nagyon fontos és engem érdekel, de olyan bőséges szakirodalom van hozzá, hogy egy blogbejegyzésben több mint lehetetlen kifejteni. :-)
    Lehet, hogy a kanonizációról írok én is egy rövid postot, jó téma az…

  5. infaustus

    Nem is volt tervem, hogy a maga teljességében kifejtsem. Egy kicsinyke szeletén hangosan gondolkodtam. :]

  6. infaustus

    “Számomra napnál világosabb, hogy a Biblia Ó- és Újszövetségi részei, a Mormon Könyve, a Tan és a Szövetségek, a Nagy Értékű Gyöngy, valamint Thomas S. Monson próféta féléve elmondott tanításai tökéletes összhangban vannak egymással, egymás logikus folytatásai, következményei.”

    Ugyanott vagyunk, ahol a probléma kezdődik. Egy muszlimnak teljesen világos, hogy a Korán a Biblia szerves folytatása, magyarázata. Egy adventistának világos, hogy Ellen G. White könyvei a kinyilatkoztatás folytatásai. Egy Jehova Tanúja számára az Őrtorony Társulat magyarázatai Isten további gondolatait tárják fel a Biblia lezárulta óta. Ebbe a sorba beleillenek a mormonok és a további szentírásaik is. Már megint mindenki azt hiszi, hogy nála az igazság. :]

  7. Nem az én személyes hitem a lényeges ebben a diskurzusban, hanem a megfontolások és érvek, amiket használunk, hogy közelebb kerüljünk Istenhez. A mód, ahogyan gondolkodunk.
    Bármit lehet pszeudokereszténynek, eretneknek, renegátnak bélyegezni, de ennek nem sok értelme van.

    A mintát érdemes figyelni a kinyilatkoztatási folyamatban, hogy a történelem is taníthasson minket:
    1. A szamaritánus csak a Tóra 5 könyvét fogadja el szentírásként, számára már az ószövetségi próféták is romlottak, eretnekek, hitehagyók.
    2. Az ortodox zsidók a Tórán kívül a késői ószövetségi kánon egészét is szentírásnak tartják.
    3. A mandeusok egyik ága szerint Keresztelő János az utolsó nagy próféta és messiás, akivel betöltetett a törvény. Ők a János-keresztények, akik szerint Jézus Krisztus csupán egy tanítvány, akinek a szavait későbbi követői eltorzították. Az újszövetség mai formája számukra nem szentírás, de János korai tanításai a szentírásuk részét képezi.
    4. A korai őskeresztények többsége elismerte a mai újszövetség minden könyvét is az ószövetség mellett szentírásként, abban azonban eltértek a csoportjaik, hogy milyen más (ma apokrifnek nevezett) szentírásokat fogadtak el még ezeken kívül, továbbá abban is, hogy hogyan értelmezték a szentírások tanait.
    5. A nicea-konstantinápolyi keresztények csoportja (akikből Constantinus császár akaratából a Római Birodalom államvallása és így politikai eszköz lett) a maguk használatára véglegesítették úgy az ószövetségi, mint az újszövetségi kánont és bevezettek egy csomó hitvallást, zsinati döntést, teológiai állásfoglalást (például a szentháromságtant és a Krisztus természetéről való hitvallást is) amelyeket úgyszintén „majdnem szentírás” rangon kezeltek. Természetes, hogy az ebben részt venni nem akaró, a krisztusi és apostoli hagyományokat őrző gyülekezetek ezeket nem fogadhatták el, igyekeztek keresztény önazonosságukat megtartani, de az államhatalommal és államegyházzal szemben nem sok esélyük volt. Mindvégig megmaradtak azonban az eretnekmozgalmakban és a birodalom határaitól távoleső szórványban és azokban az újra és újra előjövő mozgalmakban amelyek mindig is vissza kívánták állítani az evangélium eredeti apostoli teljességét, még a legsötétebb középkorban is. Ez az a kiírthatatlan maradék, amelyre Jézus ígérete utal, hogy a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.
    6. A késői protestáns reformátorok felismerték az államvallás számos Krisztustól idegen elemét, a vallásgyakorlaton kívül kissé a dogmákhoz és még a bibliai kánonhoz is hozzányúltak, de a nicea-konstantinápolyi eltévelyedés gyökereit nem tudták maradéktalanul kigyomlálni, mert maguk is ebből a hagyományból nőttek ki. Így a kereszténység általuk tisztább lett, de sterilebb, hiányosabb is egyúttal, mert amit hozzátettek az eredeti tanhoz azt ki lehetett dobni, de amit elvettek belőle azt már nem lehetett olyan könnyen pótolni és amit megváltoztattak, értelméből és jelentéséből kicsavartak azt sem könnyen lehet visszacsavarni.
    7. Mindezek az előzmények mutatják, hogy mennyire fontos egyfelől az evangélium teljességének visszaállítása (visszatérés az igaz és helyes alapokhoz), másrészt ami még ennél is fontosabb, hogy ne gondoljuk soha lezártnak a kinyilatkoztatást, ne essünk a szamaritánusok, zsidók, János-keresztények…hibájába).

    Várjuk és ismerjük fel, ha az égből új szózat jő, mert a történelem arra tanít, hogy mindig jön újabb és újabb és a régi védelmezői mindig beleesnek ugyanabba a hibába, hogy a saját eszük, saját hagyományaik mentén akarják megtalálni Istent, és közben mindenre figyelnek csak Istenre magára nem.

    Jézus felszólítása úgy hangzik „kövess engem”, nempedig úgy, hogy állj ide mellém, ácsorogjunk együtt és idézgessük közösen mit mondtam nektek kétezer vagy négyezer évvel ezelőtt.

    Mit tenne Jézus ha köztünk lenne testben? Vajon régi beszédeit ismételgetné, magyarázgatná, erősítgetné?! Vagy inkább szólna hozzánk a ma nyelvén, a mai problémáinkról, mai megpróbáltatásainkról?

    És ha nem testben van közöttünk, hanem a Szent Lelke által, melyet elküldött (netán élő prófétái és apostolai által), akkor talán más a helyzet?!

  8. infaustus

    “És ha nem testben van közöttünk, hanem a Szent Lelke által, melyet elküldött (netán élő prófétái és apostolai által), akkor talán más a helyzet?!”
    Igen, más. A SZentlélek ugyanis emlékezteti a tanítványokat arra, amit Jézus elmondott. Nincs szó újabb szentírásokról. Pláne nem egymásnak is ellentmondókról. Na és ha én újabb szentírás gyanánt nem a Mormon Könyvét fogadom el, hanem Ellen G. White tanításait? A maga igazát mindenki bizonyítani próbálja, sikertelenül, és bibliai alapot nélkülözően.

  9. Erre már utaltam korábban, hogy a teológiában magasan képzett rabbi, nyilván az egész kereszténységre azt fogja mondani, amit most te válaszoltál nekem. Szerinte csomó keresztény próbálja bizonygatni a maga igazát, holmi názáreti vándorprédikátor ügyében, minden bibliai (értsd ószövetségi) alapot nélkülözően.

    Én nem arra akarlak rávenni, hogy a Mormon Könyvét, vagy a Koránt, vagy Ellen G. White tanításait fogadd el, hanem arra, hogy belásd oktalanság és bibliaellenes az az álláspont, hogy az Úr befejezte a kinyilatkoztatásait és semmi új az égből már nem jöhet. Az egész Biblia tanubizonyság a kinyilatkoztatások folyamatossága mellett.

    Igenis az Úr holnap elküldhet egy prófétát és az kijelentheti, hogy a bibliai tanítás előkészítés volt, de mostantól a rózsaszín gumielefántoknak kell áldozni, mert a ma emberét ez viszi közelebb Jézushoz. Ez egy nyilvánvaló karikatúra, de nem vethetjük el azon az alapon, hogy nincs a bibliában, mert Isten maga több mint a Biblia. Aki egyszer szólt, szólhat másodszor is, aki pedig sokezer éven keresztül nagyon sokszor szólt az a jövőben is szólhat még nagyon sokszor.

    Lehet, hogy a rózsaszín gumielefántok tisztelete tévtanítás, de ezt ne te döntsd el a bibliai érveléseid alapján, hanem gondold végig józan ésszel, majd imádkozz róla és keresd az Úr személyes kinyilatkoztatását.

    Ha nyitvatartod a füled és a szíved sok butaságot is meghallhatsz, de ha bezárod biztosan nem hallod meg az Úr szavát, amikor szólni kíván hozzád.

    Én elolvastam a Koránt (mert tisztelem az iszlám világ kulturális értékeit), lehetőségeimhez mérten tanulmányoztam, majd imádkoztam róla és azt a kinyilatkoztatást kaptam, hogy számomra most nem követendő, mert ha Isten közre is játszott a létrejöttében, számomra most nincs célja vele és nem jelenti az evangélium teljességét.

    Elolvastam egy könyvet, amely szemelvényeket tartalmazott a Talmud magyar fordításaiból. Szellemes volt, néhol élveztem, imádkoztam róla és azt a választ kaptam, hogy emberek bölcsessége, mely tiszteletre méltó, de számomra nem az Út, amelyet követnem kell.

    Elolvastam Paul Tillich: Rendszeres Teológiáját. Nehéz volt, és sokat kellett utána olvasnom, hogy megértsem. Elismerem a munka tisztességes és mélyen szántó voltát, de számomra az általa sugallt istenkép (Isten, mint minden dolog végső meghatározottsága, és a módszertan amit követ) nagyon idegen. Imádkoztam róla, de csak hidegséget éreztem.

    Elolvastam Richard Dawkinstól az Isteni téveszmét. Nagyon sokat nevettem rajta. Nagyon okos ember, aki nagyon tisztán lát sok dolgot a mai és régi egyházakról, vallásos emberekről és a vallásos gondolkodás zsákutcáiról. Ez a könyv méltán nevezhető a tudományos ateizmus modern bibliájának. Ha nem találtam volna meg a mormonizmust, azt mondanám Dawkinsnak igaza van, Isten csupán az emberek kollektív téveszméje.

    Elolvastam Brigham Young tanításait egy kopott és szétázott zöldborítós kötetben, imádkoztam róla és megéreztem, hogy hazajutottam.

  10. Tisztellek azért Levente, mert annak ellenére, hogy vitatkoznak veled, megosztod a történeted.

  11. endike

    “Igenis az Úr holnap elküldhet egy prófétát és az kijelentheti, hogy a bibliai tanítás előkészítés volt, de mostantól a rózsaszín gumielefántoknak kell áldozni, mert a ma emberét ez viszi közelebb Jézushoz.”

    És aki az addigi kijelentéseket nem értette és nem is hitte el, az el is fogja hinni. (Ahogy a farizeusok se hittek Mózesnek valójában.)

    Az a baj a mormonokkal, hogy nem Isten érdekli őket, hanem az hogy valaki megmondja nekik hogy mit hogy kell érteni. Olyanok mint a Jehova tanúi. Nem mernek semmiben se hinni, nincs saját meggyőződésük (nem csak vallási dolgokban, szinte mindenben). Az kell nekik hogy legyen egy – lehetőleg minél nagyobb – közösség, azaz minél több ember higgyen ugyanabban (amit a “nagyfelsővezetés” mond).

    Csordaszellem! Társadalomisten! Kis-társadalomisten. A nagy társadalomistenben a tömegemberek hisznek (bulizósfiatalok), az ilyen kicsikben meg a jehova tanúi meg a mormonok meg az effélék. Meg persze igen, sok valódi jézusi közösségben is vannak ilyenek, ez tény.

  12. Kedves “endike”!
    Biztos vagy benne, hogy jól ismered a “mormonokat” meg persze az “efféléket” is? Kettő “effélével” beszélgettél már hosszasabban, vagy már hárommal is?
    Én mormon vagyok (meg persze “efféle” is) és én másképp látom.