Dr. Ámbédkar Iskola

Pénteken a sajókazai Dr. Ámbédkar Iskolában jártam, ahol a vallásszabadság jegyében tartottak egy emléknapot. Ez a program sok tekintetben érdekes volt számomra, aminek muszáj hangot adnom.

Sajókaza Borsod megyében, Kazincbarcikától kb. 15 perc autóútra helyezkedik el. A településen több cigány telep működik, és mintegy ezer ember él szegregáltan. Itt hozott létre gimnáziumot a buddhista Dzsaj Bhim közösség, és lett az iskola fenntartója. Ebbe a gimnáziumba (papírforma szerint) kb. 400 gyerek jár a megye kistelepülésein lévő telephelyeken (Alsózsolca, Hegymeg, Ózd és Sajókaza). Természetesen ez a szám jóval alacsonyabb (kb. a fele) ha azt nézzük, hogy közülük hányan járnak ténylegesen iskolába. Amikor az iskola fenntartását a buddhista közösség átvette, az akkori 12 tanárból 10-en elmentek az intézményből (anyagi okok miatt). A mostani tanárok többsége pályakezdő, sőt olyan is volt, aki pedagógiai asszisztensként tanít, miközben a diplomáját még nem szerezte meg. A csapat viszont nagyon lendületesnek tűnt, és törekszenek a reformpedagógia megvalósítására (Waldorf-közeli elvek kialakítására).

Az iskola névadója Bhimrao Ramji Ambedkar (1891-1956) volt. Egy indiai érinthetetlen családba született, ennek ellenére jogászi pályára állt, és politikai aktivitása mellett alapítója lett a világszerte kb. 20 millió tagot számláló Dzsaj Bhim közösségnek. A buddhista közösség az érinthetetleneket, számkivetetteket (hazánkban a cigányságot) igyekszik elérni és felkarolni. Mivel a buddhista közösség sokat tett a cigányság érdekében, ezért a népszámláláskor sokan vallották azt, hogy a buddhista közösséghez tartoznak.

Maga a program az összes telephely összevonásával egy megemlékezés volt az 1676. február 11-én történt eseményekre. Ekkor ugyanis, az ellenreformáció miatt gályarabságra ítélt magyar prédikátorokat kiszabadította Michael de Ruyter admirális. Ennek apropóján, ill. az új egyházügyi törvény hatályba lépése miatt tartották meg az iskolában a vallásszabadság napját. Négy teremben négy meghívott előadó beszélt a saját hitéről (buddhista, hindu, muszlim, és jómagam, mint keresztény), a diákok pedig az egyes előadások végén tovább mentek, és a többit is meghallgatták. A program része volt az, hogy a diákok a vallási sokszínűség és vallásszabadság jegyében kézműves dolgokat készítettek, és így történhetett, hogy egy buddhista iskolában az alsózsolcai metodista gyülekezet gospel kórusa is énekelt keresztény énekeket.

A célom nem a térítés volt, de jó alkalom volt arra, hogy — Jézushoz hasonlóan — a társadalom számkivetettjei felé forduljak. Sikerült egyértelműen és világosan megosztani velük az evangéliumot, ill. néhány olyan, Biblián alapuló gondolatot, ami számukra hasznos lehet (pl. az ember értékével kapcsolatban, amivel rassztól függetlenül rendelkeznek, vagy a férfi-nő kapcsolatáról, ahogyan azt Isten a teremtéstől kezdve elgondolta). Voltak diákok, és tanárok, akik az ellenérzéseiket és egyet nem értésüket fejezték ki, és szimpatikusabbnak találták valamely másik vallást. De voltak olyanok is, akik aktívan jelen voltak az előadások alatt, kérdeztek, a feltett kérdéseimre válaszoltak, érdeklődtek, és még az előadás végén is maradtak beszélgetni. A visszajelzések alapján olyasmiket hallottak, amire szükségük volt.

Visszakanyarodva a történet elejére, Sajókazán mintegy 300 ember vallotta azt, hogy a buddhista közösséghez tartozik. Részükről tapasztalták meg, hogy lehajoltak hozzájuk, és segítettek. Az emberekben pedig elkezdett kialakulni a kötődés feléjük. Jézus módszere egészen hasonló volt: megszólította a nőket, megérintette a leprásokat, befogadta a bűnösöket, prostituáltakat és adószedőket. Azt adta nekik, amit a társadalomtól nem kaptak meg. Ez pedig annyira megragadta őket, hogy követni kezdték, és megváltozott az életük. Az iskola tanáraival beszéltünk arról, hogy szükség esetén szívesen besegít nekik a GoodSports International  is, ami nem titkoltan keresztény alapítvány. Egy ilyen közegben, ahol az emberek szomjaznak az emberiességre, szeretetre, elfogadásra, jó lehetőség nyílik arra, hogy ettől jóval többet is adjunk nekik.

Advertisements

7 hozzászólás

Kategória: életképek

7 responses to “Dr. Ámbédkar Iskola

  1. Evi

    Nagyszeru lehetett! Orulok, hogy meg ilyenben is reszt veszel. Ps: Megerkezett: gyonyoru/ megyek es koszi :)

  2. infaustus

    Na, örülök, ha megkaptad! Várunk.

  3. Köszönöm Infa,hogy Megosztottad!
    Lesznek tesók a fanatik-fundi frakcióból,akiknél ez “kicsapja a biztosítékot”, -de biztos,hogy nem Nekik Írtad.
    /A jelenlévők meg _általában_ kivételek!:-) /
    Hiszem,hogy megvalósult a pozitív,hiteles,békés tanúságtétel,-megalkuvás nélkül.

    Kívánom,hogy URunk áldja meg Szolgálataidat!

  4. Nagyon tetszett a dolog, gratulálok! Bár a kereszténység nem fér össze más hitekkel, ez nem jelentheti azt, hogy utálattal fordul a többi vallás követőihez. Jó dolog, hogy az alkalmat láttad meg ebben és nem a buddhizmust. :-)

  5. erlauer

    Köszönjük a látogatást az Ámbédkar iskola nevében!

  6. infaustus

    Én köszönöm a lehetőséget!