Mint a gyerekek

“Elmondom nektek egyszer s mindenkorra, hogy ha nem tértek vissza az alapokhoz, és nem kezditek újra gyermekként, akkor még csak meg se láthatjátok a királyságot, arról nem is beszélve, hogy bejussatok. Aki ismét egyszerűvé és elemivé válik, mint ez a gyermek, azt nagyra fogják értékelni Isten királyságában” (Mt 18:2-4, The Message).

Tegnap a feleségemmel — milyen fura ezt még mindig kimondani — meglátogattunk egy kisgyermekes házaspárt a gyülekezetünkből. Szeretem az ő történetüket újra és újra meghallgatni, mert Isten szeretetét fedezem fel benne. Néhány évig a házasságkötésük után úgy tűnt, hogy nem lehet saját gyermekük. Egy ideig harcoltak ezzel a gondolattal, majd sikerült elengedniük és feldolgozniuk. Elindították az örökbefogadási eljárást, és közben élvezték az életüket. Néhány év után kiderült, hogy a feleség teherbe esett, és ami orvosilag lehetetlen, az Istennel mégis megtörtént. Fiú született, akit Teodórnak neveztek — azért, mert valóban Isten ajándéka volt ő nekik (ezt jelenti ugyanis a neve).

Lassan egy éves lesz Teó, és egész jól elboldogultunk vele Katával. Attól függően, hogy milyen kedve volt, rámmosolygott, ha éppen madárhangokat utánoztam, vagy játszottam vele. Persze megvoltak a maga komoly vagy éppen szomorú pillanatai is, és olyankor nem igazán reagált a bohóckodásomra.

Viszont van két kulcsszó, ami a legborúsabb pillanatokban is önfeledt és őszinte mosolyt csalt az arcára — ezt sikerült többször is megfigyelnem. Az egyik a szeretlek, a másik pedig a Jézus. Valahányszor ezeket hallotta, örömteli mosoly ült ki az arcára és felcsillantak a szemei. Akaratlanul is a fenti igeszakasz jutott eszembe. Megtanultam Teótól, hogy Isten személyére és szeretetére ugyanilyen őszinte örömmel kellene minden felnőttnek reagálnia. Éneklünk róla, prédikálunk (vagy épp prédikációkat hallgatunk meg), olvasunk róla, értjük, tudjuk, ismerjük — de elfeledkezünk belemerülni és rácsodálkozni. Egy gyermeknek viszont könnyebb elfogadni a szeretetet, és élvezni is azt. Egyszerűen csak elidőzött a lehető legbiztonságosabb helyen, a szülei karjaiban. Ha nekivágott felfedezni a világot (vagy legalábbis a kertet), a szülei figyelték, és vigyáztak rá. Úgy éreztem magam én is, mint ő, miközben Isten figyeli, ahogy járni tanulok, és vigyáz rám, hogy ne okozzak kárt magamban. Közben pedig biztosít arról, hogy mennyire szeret. Az én feladatom pedig az, hogy erre a szeretetre olyan önfeledt örömmel reagáljak, mint Teodór.

Advertisements

Mint a gyerekek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: életképek, mkgy, spiritualitás

Hozzászólások lezárva.