Elengedni a mentőcsónakot

Az ApCsel 27. fejezete leírja Pál hajóútját, miután tárgyalása során a császárhoz fellebbezett. Ebben a történetben van egy látszólag lényegtelen motívum, ami számomra nagyon tanulságos. Sőt, azt is mondhatnám, hogy a keresztény élet egyik alappillére kell, hogy legyen. A történet egyik része így hangzik: “Amikor egy kis sziget alá futottunk be, amelyet Klaudának hívnak, csak nehezen tudtuk megtartani a mentőcsónakot. Miután ezt felvonták, óvintézkedéseket tettek: alul átkötötték a hajót, és mivel féltek, hogy a Szirtisz tengeröböl zátonyaira futnak, a horgonyt leeresztették, és úgy sodródtak tova” (ApCsel 27:16-17, MBT).

Emberileg, és tengerész szemmel nézve a legjobb megoldást hozták a vihar közepette. Igyekeztek megtartani a mentőcsónakot, ami egy esetleges hajótörés során az egyetlen menekülési lehetőség lehet. Átkötötték a hajót, hogy ezzel megerősítsék a hajótestet. Leeresztették a horgonyt is, hogy lassan és óvatosan tudjanak a viharban navigálni, elkerülve a zátonyt. Keresztényként azonban felmerül a kérdés, hogy vajon csak az emberi szempont létezik-e. Lehet-e egy ilyen helyzetben olyan megoldást keresni, amely a józan paraszti ésszel teljesen ellentétes, mégis a menekülés útját biztosítja.

És itt jön be a képbe a hit. A hit ugyanis látja a láthatatlant, elfogadja a felfoghatatlant, és cselekszi a lehetetlent. Egy gyülekezet elöljárójaként számos olyan élettörténettel találkozom, amely emberileg lehetetlen. Olyan helyzetekkel, amelyben nem tudunk mást tenni, mint letérdelünk, és imádkozunk. Próbálhatnánk emberi megoldásokat találni, de fölösleges lenne. Sokkal jobb ilyenkor elismerni, amit Jézus is mondott: “Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges” (Mt 19:26).

Pál biztatására a legnagyobb vihar közepette emberi szemmel nézve a lehető legrosszabb megoldás született: “Pál azonban így szólt a századoshoz és a katonákhoz: ‘Ha ezek nem maradnak a hajón, akkor ti sem menekülhettek meg.’ A katonák ekkor elvágták a mentőcsónak köteleit, és hagyták, hogy elsodorja az ár” (ApCsel 27:30-31). Amihez korábban annyira ragaszkodtak, arról most képesek voltak lemondani. Talán az segített nekik, hogy tudták, ebben a helyzetben emberi megoldások már nem segíthetnek — csodára van szükség. Isten pedig csodát tett: “Így történt, hogy mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre” (ApCsel 27:44). Ha megtartják a mentőcsónakot, abban mindenki nem fért volna el, és biztosan lettek volna a hajótörésnek halálos áldozatai. Így azonban, hogy lemondtak az emberi megoldásról, Isten cselekedni tudott, és mindenki megmenekült.

Mennyi minden lehet az életünkben, amihez úgy ragaszkodunk, mint ők a mentőcsónakhoz! Valakinek lehet a pénz, a munka, a házastársa, a hírneve, az ereje, a bölcsessége stb. Amiről önként nem vagyunk hajlandók lemondani, az csak hátráltat bennünket, és elválaszt Istentől, amennyiben bálvánnyá válik az életünkben. Az ilyen dolgokat pedig Isten erővel is elveheti tőlünk (Ez 24:25), hogy megtanuljunk csak tőle függni. Hasonló dolgot fogalmazott meg Jézus is: “Önmagunk megsegítése semmilyen segítséget nem jelent. Önmagad, igazi éned megtalálásának valódi útja, szerintem való útja az önfeláldozás” (Mt 16:25, MSG). Jézus szerint a lemondás és az önfeláldozás nem kudarcot jelent, sem azt nem, hogy szűkölködünk az életben, megtagadjuk magunktól a jót. Azt jelenti, hogy nem mi döntjük el, mi az igazán jó, ill. a járható megoldás, hanem rábízzuk ezt Istenre. Az egyik ember learatja a pillanatnyi örömöket, bejárja emberi döntései útját. A másik pedig lemond minderről Istenért, és tőle kapja meg jutalmát már ebben az életben, és az eljövendőben is. Aki ezt az elvet nem érti, az valószínűleg még sosem vágta el egyetlen mentőcsónak kötelét sem a legnagyobb viharban, és nem tapasztalta meg Isten közelségét.

Reklámok

Elengedni a mentőcsónakot bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: evangéliumi

Hozzászólások lezárva.