A reménység számai

“Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16, MBT). 

Max Lucado egyik magyarul is megjelent könyvét olvasom éppen, melynek címe: 3:16 — A remény számai. A könyv a még nem keresztények körében is ismert Jn 3:16-tal foglalkozik. A versről ezt állapítja meg a szerző: “Ez az igevers a kegyelem ábécéje, a keresztyén reménységet összefoglaló tartalomjegyzék, melyben minden egyes szó drágakövekkel teli kincsesláda” (p. 22.). A könyv egyes fejezeteiben a bibliavers különböző szavait veszi nagyító alá. Időnként kitér némi görög nyelvismeretre, máskor pedig a hétköznapi életből vett történetekkel próbálja illusztrálni Jézus szavainak jelentőségét.

A nyolcadik fejezet a hinni kifejezéssel foglalkozik, és azzal, hogy milyen nehéz lehet az embereknek elfogadni valamit, ami teljesen ingyen van, amiért ők semmit nem tehetnek, ami annyira nincs az ő fennhatóságuk alatt, mint a hit által, kegyelemből való üdvösség. Talán az olyan megfogalmazások könnyebben elfogadhatók lennének az embereknek, mint pl.: “aki megdolgozik érte, üdvözülni fog”, vagy “aki megfelel az elvárásainak, üdvözülni fog” (p. 86.). Jézus azonban nem erről beszélt. Hogy segítsen ennek alapjait megérteni, elmeséli egy hegymászással kapcsolatos élményét. Egy fiatal egyetemista lány állt a szikla tetején, bekötötte Lucado hevederét, és instrukciókat adott neki, hogyan lökje el magát a sziklától, és hogyan ereszkedjen lefelé. Lucado persze csak nagyon nehezen tudott megbízni a lányban, akinek az volt a feladata, hogy tartsa a kötelet, és lassan eressze lefelé őt. Hiába próbálkozott azzal, hogy valamit konkrétan tegyen is azért, hogy életben maradjon, a lány elutasító választ adott az erőfeszítéseire: “Ön nem tehet ezért semmit. Ez az én feladatom. (…) Ön csak bízik bennem” (uo.).

Ugyanilyen problémát okoz az embereknek az, hogy az életük megmentését egyedül Jézusra bízzák — anélkül, hogy ők tennének érte valamit. A tanítványságunknak ára van, és abban aktívnak kell lennünk, cselekednünk, önmagunkat feláldozni stb. De az üdvösségünk nem cselekedeteken alapul (Ef 2:8-9), hanem Jézus megváltó munkáján, amit mi hit által tudunk elfogadni. Nem kevesebbről van itt szó, mint arról, hogy megbízunk benne, és elfogadjuk, hogy ő tudja, hogy mit cselekszik, és képes megmenteni minket anélkül, hogy mi erőlködnénk. Ezt a tényt felismerve fordítják időnként a hinni kifejezést a törzsi társadalmakban így: “rá akasztani a függőágyunkat”.

“Mi az én feladatom? A magzat passzív szerepet játszik a szülés folyamatában, hasonlóan a kisgyermek is elfogadja, hogy a szülei dolgoznak érte. Az üdvösség kérdése is ilyen egyszerű: Isten munkálkodik, mi pedig bízunk. (…) Mi is valami olyan feladatot várnánk, amivel varázsütésre megoldódna a bűnünk kérdése. Néhányan irgalom után kutatva szőrruhát vettek magukra, katedrálisok lépcsőit mászták meg térden állva, vagy mezítláb forró köveken jártak. Mások megírták a saját igeversüket: ‘Segíts magadon, az Isten is megsegít!’ (Közvélemény 1,1) Köszönjük, de mi majd rendbe hozzuk magunkat! Jótettekkel helyrehozzuk a hibáinkat, a bűntudatunkból pedig az elfoglaltságba menekülünk. A bukásokon kemény munkával tesszük túl magunkat, és az üdvösségünket az ősi módon kívánjuk megszerezni: ki fogjuk érdemelni! Krisztus ezzel szemben azt mondja, amit a kötéltartó hölgy mondott nekem: ‘Az ön dolga az, hogy bízzon. Bízzon bennem, hogy megteszem, amire ön nem képes!'” (pp. 87, 88-89.).

Advertisements

1 hozzászólás

Kategória: könyvajánló

One response to “A reménység számai

  1. Remek könyv lehet;sokat hallotam az íróról,a Kegyelemtől megragadva és a Félelem nélkül könyvei igen sikeressek.
    Jó volt az ízelítő a 3:16-ből is, szeretem ha szemléltetésekkel értetnek meg igen mély értelmű gondolatokat mint példáúl a bizalom és az üdvösség.