Hírnevet szerezni

Nemrég ismét elérkeztem a 2Mózeshez, és az egyik kedvenc történetem is az olvasottak között szerepelt. Az első fejezet arról tudósít, hogy a fáraó már meghalt, aki még ismerte Józsefet és a pátriárkákat. Az új uralkodó kegyetlenül bánt a zsidókkal, akik idő közben nagyon megszaporodtak Egyiptomban. A fáraó arra utasított két bábát, hogy a születendő fiúkat öljék meg, és csak a lányokat hagyják életben. A két asszonyról ezt írja a Biblia: “A bábák azonban tisztelték és félték Istent… Mivel a bábák félték Istent, ő jól bánt velük” (2Móz 1:17, 20, EFO). A beszámoló azt is leírja, hogy a két bába neve Sifra és Púa volt (2Móz 1:15). Ez a részlet azért érdekes, mert ez a két nő társadalmilag nem örvendett nagy hírnévnek. Velük szemben a fáraó azonban az akkori világbirodalom uralkodója volt. Mivel azonban Istennel szemben megkeményítette a szívét, érdemtelennek bizonyult arra, hogy a neve fennmaradjon. Talán a bábákra is igaz, amit később az Újszövetség mond: “…hit által elnyerték az Írás jó bizonyságát” (Zsid 11:39, MBT). Más fordítás szerint pedig “kedvesek voltak Isten számára” (EFO).

A hírnév megszerzése a történelem kezdetétől fogva jól ismert emberi törekvés. Bábel tornyának építését is ez motiválta: “Építsük föl, hogy ezzel hírnevet szerezzünk magunknak” (1Móz 11:4, EFO). A másik lehetőség az, amikor egy istenfélő és engedelmes élettel magára Istenre bízzuk azt, hogy hírnevet szerezzen nekünk: “Én pedig nagy nemzetté teszlek, és megáldalak, nevedet naggyá teszem” (1Móz 12:2, EFO).

A keresztények is beleestek abba a hibába, hogy e világi mércével igyekeznek maguknak nevet szerezni. Különféle nevekkel címkézik fel magukat, megkülönböztetve ezzel gyülekezetüket másoktól. Keresik az állam elismerését, várva, hogy emberek adjanak nekik elismert nevet, státuszt, rangot. Alapvetően nem rossz, ha élünk a demokrácia kínálta lehetőségekkel. De az nem jó, ha fontosabbá válik az embereknek való megfelelés vágya, mint az Istennek tetsző élet.

És csak egy érdekesség zárójelben… Egy érdeklődő kézbe vette a Bibliát, és elkezdte olvasni — ahogy egy könyvet kell, az elejétől a végéig. Egyszer megkérdezte attól a kereszténytől, akitől kapta a Bibliát, hogy hova jár gyülekezetbe. Elmondta, hogy egy keresztény közösségbe. “Jó, de mi a neve?” — kérdezte. “Ennek nincs neve, csak egy keresztény kör, akik összejönnek imádkozni, énekelni, tanulni.” A válasz megnyugtatta az érdeklődőt, és ezt mondta: “Akkor jó, mert már a Biblia elején is a névadással volt a baj.” Érdekes ez a tapasztalat, mert a megszokott címkézéssel szembe megy, és azt is megmutatja, mennyire fontos, hogy a nevünk Istentől származzon.

Reklámok

3 hozzászólás

Kategória: evangéliumi

3 responses to “Hírnevet szerezni

  1. ” “Akkor jó, mert már a Biblia elején is a névadással volt a baj.” ”

    Bevallom őszintén, nem értem az anekdotád miért frappáns? Mit akart ezzel kifejezni az illető?

    A bábáknál számomra az a hallatlanul érdekes még, hogy direktbe hazudtak az általuk rejtegetett kisgyermekről – Isten pedig kifejezetten ezért a mellébeszélésért áldotta meg őket! :-)

  2. infaustus

    Nem mondom, hogy frappáns. Annyi az érdekessége, hogy Bábel történetét olvasta, és rájött, hogy nem jó hozzáállás, amikor az ember hírnevet akar szerezni magának. Ebből pedig azt a következtetést vonta le, hogy egy keresztény közösségben sem az az elsődleges, hogy neveket aggasson magára, ezzel különböztetve meg magát másoktól.

  3. Bocs, akkor félreértettem: arról, hogy a “Biblia elején” a névadással gond volt, vmiért az jutott eszembe, amikor Ádám nevet adott az állatoknak. Nem értettem miért volt ez gond? :-)
    Meg nem mondom miért gondoltam erre. :-)