Mi az evangéliumi kereszténység?

A Google segítségével rákerestem az evangéliumi keresztények (evangelical christians) kifejezésre, és megnéztem, milyen képeken ábrázol minket az Internet. A képek egy részén olyan keresztényeket láttam, akik felemelt kézzel, mély átérzéssel és megtapasztalásokkal énekelnek és imádkoznak — ők viszont inkább karizmatikusok, mint evangéliumiak. A másik részükön tüntető keresztényeket találtam, akik elítélik a világot, a kormányt, a melegeket stb. — rájuk pedig inkább a fundamentalista címkét akasztanám. Elöljáróban annyit megjegyeznék, hogy egy karizmatikus vagy fundamentalista keresztény is lehet evangéliumi. Az evangelikalizmus ugyanis egy lelkiségi irányzat, nem pedig egy felekezet. Egy módja annak, ahogyan az ember megéli a hitét, nem pedig emberi csoportokhoz való tartozás. A félreértések elkerülése érdekében azonban tisztázni kell, mit is jelent az evangéliumi vagy evangelikál hit.

Olvastam egyszer egy angol nyelvű cikk magyar fordítását, ahol az evangelical kifejezést evangélikusnak fordították, de természetesen nem erről van szó. Először is, az evangéliumi hit nem valami új keletű találmány. John Stott azt írta [1], hogy “az evangéliumi keresztyénség eredeti, apostoli, újszövetségi keresztyénség”. Minden egyes reformációs törekvés arra irányult, hogy az ettől, az ortodoxiától való elhajlást helyrehozza. Az evangéliumi hit és a fundamentalizmus között is különbségek vannak — mind alapvető hitelveikben, mind pedig a módszereikben.

J. I. Packer szerint [2] az evangéliumi kereszténység gyakorlati, hiszen tanítványi odaszánásra hívja a keresztényeket; tiszta és lényegi, mert az alapokat a maguk teljességében hangsúlyozza; egységet munkáló, hiszen átível a felekezeti határokon, és az evangélium melletti egységbe foglalja a keresztényeket; ill. ésszerű, mert nem a tapasztalatokat, lelki élményeket hangsúlyozza. Packer hat további pontban foglalja össze az evangelikalizmus lényegét: (1) a Szentírás legfőbb tekintélye, (2) Jézus Krisztus felséges volta, (3) a Szentlélek uralma, (4) a megtérés szükségessége, (5) az evangélizáció elsődlegessége és (6) a közösség fontossága.

Ez talán több, nem éppen evangéliumi felekezetre is igaz lehet — legalábbis részben. David Bebbington [3] négy kifejezésben foglalja össze az alapokat, amelyek megkülönböztetik az evangéliumi hívőket és gyülekezeteket. A konverzionizmus arra utal, hogy elsődleges fontossága van a megtérésnek. Nem elegendő a gyermekkori keresztség, sem az, ha valaki hívő szülők gyermeke (Istennek nincsenek unokái). Egyéni megtérésre van szükség, mert e nélkül a “hívő” élet nem más, mint egy szerep eljátszása. A történelmi felekezetekkel szemben ez lényeges különbség, ahol sok esetben nagyobb hangsúlyt kap a tagság (egyházi adó fizetése, tagnyilvántartás, keresztelés stb.), mint a megtérés. Az aktivizmus arra utal, hogy a hitünknek cselekedetekben is meg kell nyilvánulnia. Nem elegendő beszélni róla, nem elég gyülekezetbe vagy templomba járni, hanem mindezt át kell ültetni a gyakorlatba. A biblicizmus elve szerint az evangéliumi keresztények a Bibliára alapozzák a hitüket (Sola Scriptura, Prima Scriptura). Ezt megint úgy kell értelmeznünk, hogy összevetjük más közösségek gyakorlatával, ahol a kialakult hagyomány, emberi tanítók írásai időnként fontosabbak lehetnek, mint maga a Szentírás. Egy karizmatikus közösség tagja mondta ezt egyszer: “Miért olvassam a Bibliát, ha Derek Prince könyveiben minden benne van?!” Ez nem evangéliumi hozzáállás. Bebbington szerint a negyedik jellemző a krucicentrizmus, vagyis a kereszt-központúság. A lényeg a megváltásunk tekintetében nem az, amit mi tenni tudunk (pl. templomba járás, adakozás, jó cselekedetek stb.), hanem Jézus munkája.

John Stott idézi Derek J. Tidball [4] gondolatát: “…bár az evangelikál hitet ‘környezete állandóan alakította és ismét átalakította’, mégis van ‘egy magja, amely figyelemre méltó módon állandó maradt az évszázadok során.'” A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a környezet formálja azt, ahogyan a világhoz hozzáállunk, ahogyan cselekszünk — azonban mindezek mögött az alapelvek változhatatlanok, mert azokra a kor nincs hatással. Amikor azt látom, hogy valaki ezeket az alapelveket is e világ szűrőjével nézi, szomorúan konstatálom, hogy mennyire távol esik a valódi, biblikus, ortodox, evangéliumi keresztény hittől. Ha hiteles keresztények akarunk lenni, lényeges, hogy a világ lássa meg rajtunk, hogy kitartunk az elveink mellett (ld. fentebb az alapelveket), és azok határozzák meg minden cselekedetünket.

[1] John Stott: Egy az Úr, egy a hit — Az evangéliumi mozgalom hitvallása (Harmat, Bp. 2002.)
[2] J. I. Packer: The Evangelical Anglican Identity Problem (Latimer House, Oxford, 1978.)
[3] David Bebbington: Evangelicalism in Modern Britain (Unwin Hyman, 1989.)
[4] Derek J. Tidball: Who Are the Evangelicals? (Marshall Pickering, 1994.)

Advertisements

3 hozzászólás

Kategória: evangéliumi

3 responses to “Mi az evangéliumi kereszténység?

  1. Jó kis cikk.
    Talán kiegészítésképpen egy kérdésfelvetés a Magyar nyelv árnyaltsága miatt:
    Vajon a biblicitás vagy biblikusság a helyes.
    Angolban tudtommal ez nem különböztethető meg.
    A Magyar teológiai gondolkodásban azonban a biblicista inkább a fundamentalisa szinonímálya, aki mindenre igét keres mert kézikönyvnek hiszi a Bibliát..
    Míg a biblikus fogalom jelenti azt, hogy egészséges bibliai alapokkal rendelkező.

  2. Ez a cikk jobban tetszett, mint Szabados “az evangelikál egyházfelfogásról” írott bejegyzése. Abból számomra az derült ki, hogy evangéliumi az, aki nem hivatkozik az evangéliumra, csak a levelekre, hisz ott az egész cikkben egyszer sem hivatkozott Jézus szavaira :)

    Egyébként Luther idején az evangélikus tényleg azt jelentette, ami most kb. az evangéliumi, csak közben változtak az idők. Nagyon tetszett, hogy az evangéliumit az újszövetségire vezeted vissza. Mindazonáltal az a gondom, ill. minden protestáns teológiával, hogy hát persze magát az újszövetséget is az egyházatyák állították össze, tehát a hagyomány az, ami létrehozta. Először Pál levelei, aztán az evangélumok. Tehát ami elsődleges az az uralkodó keresztény (ortodox) világnézet kellene, hogy legyen, ami az I. században ahhoz vezetett, hogy ezek az iratok, a későbbi szentírás létrejött. Szerintem nem maga a szentírás az, amihez vissza kell nyúlni, hanem ez a korai szentírás nélküli eredeti kereszténység.

    Ami nekem a katolikus és evangélikus hitvallásban tetszik, az az, hogy az úrvacsorában Krisztus valóságosan_is_jelen_van. Ami pedig a karizmatikusban tetszik, hogy a szentlélek_van_erősen_jelen. Ha van Isten, akkor rá lehet hagyatkozni szentírás nélkül is, ahogy a korai pogány keresztények tették. Ezzel el lehet kerülni azt, hogy hibás irányzékkal egy anakronisztikus ókori életvitelt kényszerítsenek az evangelikál emberekre. Ugyanúgy, ahogy a pogányoknak sem kellett a zsidó életvitelt követni (lásd akár Róm, akár Gall.). Hiszen nem a cselekedetek (az ókori életvitel), hanem a morális helytállás dönt Jézus mellett Szerintem… :)

  3. Hogyan látod megvalósíthatónak Yuki a korai Szentírás nélküli eredeti kereszténységhez való visszanyúlást?