Gyülekezeti fegyelmezés

Sok gyülekezet működik ma úgy, hogy a lelkipásztor valamiféle szórakoztató szerepet tölt be, hogy megtartsa a tagságot. Ilyen közösségben érthető okokból fel sem merül a gyülekezeti fegyelmezés gondolata. Nem szeretnék statisztikákat írni erről, de valószínűnek tartom, hogy nagyon sok gyülekezetben nem működik megfelelő és biblikus módon a fegyelmezés. Ez persze nem újszerű jelenség (semmi új nincs a nap alatt!), hiszen már Pál apostol is ezt rótta fel a korinthusi gyülekezetnek: “Mindenfelé az a hír járja, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő; hogy tudniillik valaki apjának feleségével él. Ti pedig felfuvalkodtatok ahelyett, hogy inkább megszomorodtatok volna, és eltávolítottátok volna közületek azt, aki ilyen dolgot cselekedett” (1Kor 5:1-2).

A Bibliában vannak konkrét igeszakaszok, melyeket érdemes lenne alaposan áttanulmányozni, hogy helyesen tudjunk élni a fegyelmezés felelősségével (ApCsel 5:1-11, 1Kor 5:9-13, Mt 18:15-20, 1Tim 1:19-20, 5:20, 1Pt 4:17, Tit 2:15, 2Thessz 3:6-15). A fegyelmezés célja mindig az, hogy a bűn bomlasztó hatását eltávolítsa a gyülekezetből (1Kor 5:6-8), megóvjon más hívőket a bűn elkövetésétől (Gal 6:1, 1Tim 5:20), megalapozza a hitet (Tit 1:13), és a bűnt elkövető keresztényt visszatérítse a helyes útra (2Kor 2:5-11).

A presbitereknek számos bibliai elvet figyelembe kell venniük a fegyelmezés során arra vonatkozóan, hogy (1) kiket kell megfegyelmezni, (2) és milyen lelkülettel. Azonban a fegyelmezés szolgálata nem korlátozódik a vezetőkre, mert a Mt 18:15-20 alapján ez a gyülekezet egészének felelőssége. A legtöbb esetben hívők egymás közötti ügyeiről van szó (pl. az egyik testvér bűnt követ el valaki ellen). Az ideális eset az lenne, ha a kiigazítás és helyreállítás a két testvér között történne meg. Az esetek túlnyomó többségének rendeződnie kell négyszemközt. Amennyiben erre nincs lehetőség, szükséges a gyülekezet fokozatos bevonása: (1) először 1-2 tanút kell magunk mellé venni, (2) majd a gyülekezet elé tárni az esetet, (3) ha pedig nem tanúsít megbánást az illető, akkor a végső lépés a közösségből való kizárása.

Ezek drasztikusan hangzanak — pláne Pál apostol egyik megjegyzése arról, hogy az ilyen embereket “át kell adni a Sátánnak” (vö. 1Kor 5:5). A célt azonban mindig szem előtt kell tartani: “…hogy lelke üdvözüljön…” Mivel nem sok tanítást kapnak a keresztények erről a témáról, számos félreértés él a fejükben a fegyelmezésről, és arról, hogyan kell viselkedni a gyülekezetben a megfegyelmezett tagokkal, vagy azokkal, akiket onnan kizártak. Hajlamosak arra, hogy “pátyolgassák a lelkét”, és “nyalogassák a sebeiket”. Ezzel azonban a lehető legrosszabbat teszik. A kizárás célja ugyanis az, hogy megnyerje azt, aki megbánás nélkül él rendetlen életet. A kizárás nem tölti be a funkcióját, ha közben a gyülekezet egyes tagjai felkeresik, és elmondják, milyen igazságtalanság érte.

Jézus a Jel 2-3. fejezeteiben az egész gyülekezetet kéri számon az ott megfigyelhető rendetlenségek miatt. Ebből is kiderül, hogy a gyülekezeti fegyelem megtartása az egész közösség felelőssége. A gyülekezetnek együtt kell meghoznia egy döntést (pl. a fegyelmezéssel vagy kizárással kapcsolatban), és együtt kell magát a döntéshez tartania. Amennyiben egyes tagok máshogy reagálnak, az egész eljárásnak nem lesz semmi haszna, mert elveszíti a bibliai erejét. Azt pedig tudjuk, hogy amelyik ház meghasonlik önmagával, az nem állhat meg (Mt 12:25).

Advertisements

1 hozzászólás

Kategória: evangéliumi

One response to “Gyülekezeti fegyelmezés

  1. Nehéz dilemma jól választani: jó statisztikai adatok a taglétszámban, vagy a gyülekezeti élet tisztasága. Isten adjon erőt , és bölcsességet mindig jól dönteni!