A szeretet és igazság egyensúlya

A keresztény gyülekezetekben — sok más mellett — két fő probléma jelenhet meg. Mindkettő abból fakad, hogy egy kettős bibliai alapelv egyik oldalát túlhangsúlyozzák a másik rovására. Az alapelvet Pál így fogalmazza meg: “Mi az igazságot mondjuk, de isteni szeretettel” (Ef 4:15, EF*). Jim Petersen pedig ezt mondta: “Az igazság szeretet nélkül rombol, de a szeretet igazság nélkül félrevezet”. Ha a szeretetet kezdjük el túlhangsúlyozni, akkor a gyülekezet szentségre és igazságosságra való törekvése kárt vall. A következmény pedig a különféle bűnök és istentelen életmód legitimálása lesz. Ha azonban az igazságot hangsúlyozzuk túl a szeretet rovására, akkor a gyülekezet törvényeskedővé válik. Nem szívesen fognak a bűnösök hozzánk jönni, mert elutasítást és megvetést tapasztalnak majd tőlünk, ahelyett, hogy szeretettel befogadnánk és az Igével átformálnánk őket.

Égető probléma volt ez Pál apostol idejében is, és két levélben intette is a korinthusi gyülekezetet. Az egyik levélben azért figyelmeztette őket, mert az igazság és szentség oldalát hagyták el, a másodikban pedig azért, mert nem mutattak szeretetet egymás iránt. A probléma első részével kapcsolatban ezt írja:

“Mindenfelé az a hír járja, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő; hogy tudniillik valaki apjának feleségével él. Ti pedig felfuvalkodtatok ahelyett, hogy inkább megszomorodtatok volna, és eltávolítottátok volna közületek azt, aki ilyen dolgot cselekedett… Most tehát azt írom nektek, hogy ne éljetek közösségben azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek” (1Kor 5:1-2, 11).

A korinthusiak olyan nagyra tartották a Krisztusban kapott szabadságukat, ami már szabadossággá vált, és ürügy volt arra, hogy bármilyen bűnt elkövessenek (vö. 1Kor 6:12, Gal 5:13). A gyülekezet lelki egészségtelenségét pedig az mutatja, hogy a nyíltan bűnös életmódot folytató tagokat nem feddték meg — és amikor megbánást nem tanúsítva folytatták a bűn gyakorlását, nem közösítették ki. Pál keményen fogalmaz dorgálásában: “Takarítsátok ki a régi kovászt” (1Kor 5:7). A modern egyházban hasonló problémákat láthatunk. Egész felekezetek, gyülekezetek és egyes hívők olyan életmódot tekintenek normálisnak, mely a Biblia szerint bűnös. Ilyen lehet pl. az élettársi kapcsolat, a házasság előtti szexuális kapcsolat, az egyneműek házasságkötése vagy együtt élése, az illegális munkavégzés, az adófizetés kikerülése stb. Ezek között természetesebben vannak súlyosabbak és kevésbé súlyosak. A szexuális bűnöket a Biblia mindig kiemelten kezeli (1Kor 6:15-18), és az e téren elkövetett visszaéléseknek is különös figyelmet kell szentelni a gyülekezetben (amennyiben már a gyülekezet előtt kell rendezni, vö. Mt 18:15-20).

A korinthusiak megfogadták Pál intését, és kiközösítették a megbánást nem tanúsító bűnöst. A kiközösítés talán első hallásra drasztikus lépésnek tűnik — és még mennyivel drasztikusabb, amikor az apostol azt mondja, hogy “átadjuk az ilyet a Sátánnak, teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján” (1Kor 5:5). A kiközösítés azonban a gyülekezeti fegyelmezés része, a célja pedig az, hogy megnyerje a vétkező testvért, és bűnbánatra, megtérésre ösztönözze őt. A korinthusiak azonban e téren is hibát követtek el, hisz Pál a második levélben már ezt írja nekik:

“Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, hogy a túlságos nagy szomorúság valamiképpen meg ne eméssze az ilyet. Ezért kérlek titeket, tanúsítsatok iránta szeretetet” (2Kor 2:7-8).

A gyülekezet kiközösítette a bűnöst. A fegyelmezés pedig elérte a célját, mert az illető megszomorodott, és az apostol is arra ösztönzi őket, hogy bocsássanak meg neki és szeressék őt. Napjaink egyházában ez is súlyos probléma, és többnyire a törvénykező magatartásban nyilvánul meg. A bűnöst még akkor is az alapján ítélik meg, amit elkövetett, miután már régen megbánta, megtért és megváltozott. Philip Yancey az egyik könyvében egy prostituált anyukáról ír, akitől valaki megkérdezte, hogy miért nem kért segítséget az egyháztól. Erre ezt mondta: “Minek? Már így is elég nagy bűntudatom van!”

Ha egy közösségből kihunyt a szeretet, mást sem tud adni a bűnösöknek, csak bűntudatot. Ha azonban az igazság utáni vágy hiányzik belőle, akkor egyetlen dolgot ér el — a bűnösöket konzerválja a saját bűnükben. Az igazság indítja el a bűnöst a megszentelődés útján, és a szeretet vezeti lépésről lépésre, miközben nem hánytorgatja fel neki bűnét és tökéletlenségét újra és újra, hanem reményt ad neki, hogy egy napon megváltozhat. Már a bibliai időkben is baj volt az egyensúllyal, és az egyháztörténelemben is ugyanezt a hibát látjuk. Érdemes azonban a közösségünkben megteremteni a szeretet és az igazság (vagy szentség) helyes egyensúlyát, mert ez az, ami egészséges hívőkké formálja a megtérőket — nem pedig lelki nyomorékokká. Az igazság akkor is szól, ha tudja, hogy fájni fog, a szeretet viszont bekötözi a sebeket. Egyik a másik nélkül nem működhet. A kettő együtt alkotja Isten módszerét.

* Megj.: Az idézet a 2003-as kiadású Egyszerű fordítású Újszövetségből származik. A 2012-as kiadású teljes Bibliában már máshogy szerepel.

Advertisements

A szeretet és igazság egyensúlya bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: evangéliumi

Hozzászólások lezárva.