10 éves az MKGY!

2013. április 14-én tartottunk (kicsit később) gyülekezetünk tizedik születésnapja alkalmából egy ünnepi istentiszteletet. Bár közel sem járunk a történelmi egyházak sok száz éves múltjához, sem a nagy közösségek több ezres tagságához, mégis a kétezer éves evangéliumi kereszténység fő sodrához tartozónak valljuk magunkat. Épp ezért az ünnepségre meghívtunk más, miskolci gyülekezeteket is, akik velünk együtt örültek.

Nem magunkat ünnepeltük, hanem Jézust. Az egyház ugyanis nem emberi találmány, hanem Isten ötlete volt, és Jézus az, aki a láthatatlan egyházat és a helyi gyülekezeteket is építi: “Én… építem fel egyházamat” (Mt 16:18). Mikor a gyülekezeti munka elkezdődött 2003-ban, a Jer 29:11 adott bátorítást. Egy évtized alatt bebizonyosodott, hogy Istennek valóban terve van velünk, és reményt tartogatott a jövőre nézve. Mostanra pedig eljutottunk oda, hogy alapküldetésünknek az 1Kor 1:23-at tekintjük: “Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük.” Az alkalmon elhangzott, hogy mindazokat a gyülekezeteket testvéreinknek tekintjük, akik ugyanezen a hitvalláson állnak.

Hálás vagyok azért, amiért a gyülekezettel szemben támasztott újszövetségi alapok jellemzőek ránk. Három lábon áll közösségünk, melyeket a Szentírásból értettünk meg és alkalmaztunk magunkra: (1) Mivel az ember arra lett megteremtve, hogy Istent imádja, belefektetjük életünket az imádatba (Ef 1:4, 6). (2) Az Istentől kapott talentumainkat használva szolgálunk egymásnak, és ezzel fejezzük ki az Isten felé érzett szeretetünket (1Pt 4:10, 1Jn 4:20). (3) Küldetésünknek tekintjük, hogy a föld sója és a világ világossága legyünk, és az evangélium üzenetét képviseljük a hitetlenek között (Mt 5:13-16, 28:20-28).

Közben pedig azt tapasztaljuk, hogy Isten szeret minket, és megáldja a munkánkat. Emberek térnek meg, életek változnak meg, lelki ajándékok, elhívások teljesednek ki a szolgálatban. Bár kevesen vagyunk, nem vagyunk államilag elismert egyház (és nem is vágyunk erre), mégis mindig megkaptunk minden anyagi támogatást Istentől, melyet tovább tudtunk adni a rászorulóknak.

Akit érdekel, hogy milyen is a Miskolci Keresztény Gyülekezet (azon kívül, hogy szeretettel várunk bárkit az alkalmunkra), annak ajánlom ezt a rövid emlékkönyvet (borító). Egyik legnagyobb értéke, hogy a gyülekezet tagjainak és külsős vendégeknek is megtaláljátok benne a véleményét a közösségünkről. Ez pedig többet ér, mint bármilyen hitvallás vagy egyéb beszámoló. Az ünnepi alkalomról készült fényképek elérhetők gyülekezetünk honlapján. Az emlékkönyv egyik első gondolatát teljesen komolyan gondoljuk:

“Köszönjük, Jézus! Nélküled nem sikerült volna ez a tíz év…”

Reklámok

2 hozzászólás

Kategória: mkgy

2 responses to “10 éves az MKGY!

  1. Isten éltessen Benneteket sokáig,-sok jóban-,boldog születésnapot !

    Mi változott a gyakorlatban a gyülekezet életében
    az új egyházügyi törvény után?

    (¯`´•.¸(¯`´•.¸ ¸.•´´¯)¸.•´´¯)
    •.¸(¯`´•.¸ ¸.•´´¯)¸.•´´¯)
    .¸(¯`´•.¸HAPPY¸.•´´¯)¸.•´´¯)
    (¯`´•.¸(¯`´•.¸BIRTH-(¯`´•.¸¸.•
    ¸.•´´¯)(¯`´•.¸DAY¸.•´´¯)¸.•´´¯)
    (¯`´•.¸(¯`´•.¸¸.•´´¯)¸.•´´¯)
    ´´¯)(¯`´•.¸¸.•´´¯)(¯`´•.¸(¯`´

  2. infaustus

    Köszönjük, Zsotza!

    A mi gyülekezetünkben semmi nem változott: eddig se voltunk államilag elismertek, és most sem vagyunk azok. Ezért nem is _mindig_ értem meg azokat, akik a most elvesztett státusz miatt aggodalmaskodnak. Ha Isten munkáját végzik, ahhoz ugyanis nem kell állami elismertség. A munkánk viszont megy tovább.