Miért épp juhok?

Isten a Szentírásban következetesen úgy utal magára, mint aki a Jó Pásztor (Zsolt 23:1-2, Ez 34:23-24, Jn 10:11-18). Ebből következik, hogy mi pedig, az ő népe, Krisztus egyháza pedig a juhai vagyunk, akik a nyáját alkotják. De vajon miért döntött úgy Isten, hogy minket a juhokhoz hasonlít? A legkézenfekvőbb válasz az lenne, hogy azért, mert akkoriban ezt az állatot ismerték a leginkább a Közel-Keleten. Ettől azonban komolyabb tényezőknek kell meghúzódnia a nyáj képe mögött.

Ha nem lenne több jelentősége a juhok kiválasztásának, mint az ismertség és elterjedtség, akkor bátran kalandozhatnánk Adrian Plass-szel együtt. Ő az Irány a gumivár! című könyvében a rá jellemző stílusban körüljárja a témát, és alternatívákat keres Jézus “Én vagyok a jó pásztor” mondatára. Ilyeneket talált ki: “Én vagyok a jó teknőcgondozó. Az én teknőceim ismerik a hangom, és hozzám jönnek — nagyon-nagyon lassan…” Vagy: “Én vagyok a jó tarajossül-tartó. Az én tarajos süljeim, bár lehet, hogy hallják a hangomat, de láthatóan semmi a világon nem érdekli őket az önvédelmen kívül, és nagyon nehéz közel férkőzni hozzájuk” (pp. 201-206.).

Mit tanulhatunk hát abból, hogy Isten az ő juhaihoz hasonlít minket? Először is a juhok többnyire vándorló életmódot folytatnak. Legelőről legelőre járnak, ahogyan a pásztor vezeti őket, ill. az akol és az itatóhely között is mozognak. Ez emlékeztet bennünket arra, hogy mi is vándorok vagyunk, akik átutazóban laknak a földön, és nem ez az igazi otthonunk (Zsid 11:1316, 13:14).

Ezen kívül a juhoknak szüksége van egy pásztorra. Nélküle létezni sem tudnak, mert a pásztor az, aki az ivóhelyhez és a legelőre vezeti őket, és vigyáz rájuk a vadállatokkal szemben. Ugyanígy szükségünk van nekünk is Istenre, hogy a szükségleteink ki legyenek elégítve — még akkor is, ha egyelőre fel se fedeztük magunkban ezeket a szükségleteket.

A juhok a mózesi törvény értelmében tiszta állatok, és áldozati célokra is felhasználták őket (Róm 8:36, 1Pt 2:20-25). Hozzájuk hasonlóan mi is tiszták vagyunk, de nem magunknak köszönhetően, hanem Jézus áldozata miatt. Miután pedig Isten nyájának része lettünk, áldozati bárányokká is váltunk, akik naponta felajánlják saját magukat élő áldozatként Pásztoruknak (Róm 12:1). A juhok nem csak áldozatként voltak hasznosak, hanem felhasználták a húsukat, tejüket, gyapjukat. Keresztényekként mi is hasznosak lehetünk Istennek, ha szolgáljuk őt, és a jó cselekedeteket visszük véghez, melyekre ő megteremtett minket (Ef 2:10).

A juhok társas lények, és nagyon ritkán látni őket egyedül — többnyire csak akkor, ha elkószálnak a nyájtól (Lk 15:1-7). Olyannyira összetartozik a juhok és a nyáj fogalma, hogy a kettőre az angol nyelvben csupán egyetlen szót használnak: sheep. Isten a népéről ugyanilyen szoros kötelékben gondolkodik: egy test részei vagyunk, egy nyáj tagjai, egy család gyermekei. És ami igazán kijózanító: az Istennel való kapcsolatunk minőségét az mutatja meg, hogy milyen kapcsolatban vagyunk más keresztényekkel. (Ilyet magamtól nem mernék mondani, de benne van a Bibliában: 1Jn 4:20).

A végére pedig csak egyetlen kérdés marad: Illik rám az a kép, amit Isten a juhnyáj példájával ki akar fejezni?

Reklámok

2 hozzászólás

Kategória: evangéliumi

2 responses to “Miért épp juhok?

  1. Joó Sándor

    – az elkóborolt juh nem képes magától visszatalálni a nyájhoz: Ézs 53:6, Zsolt. 119:176
    – a bárány nagyon szelíd állat, ritkán tiltakozik hallhatóan: Ézs. 53:7, Jer. 11:19
    – a keresztyénüldözés és a mártír feladat is karnyújtásnyira lehet tőlünk, keresztyénektől: Zsolt. 44:22 (Róma 8:36)

  2. Én nagyon örülök, hogy juh lehetek, az Ő juha. Néha elég birka :) süket juh.
    Ki tudja, hol olvashattam az alábbi a történetet, mert jó lenne, ha pontosabban meglenne? Kérlek segítsetek! Szóval valahogy így olvastam: Egy pásztornak ellopták a nyáját. Bement a rendőrségre, jelenteni az esetet. Megkérdezték, hogy hány juha volt? Ő mondott egy számot. (136?) Nemsokára elfogtak egy tolvajt, de sokkal több juh volt ott, mint a bejelentett 136 db. Akkor megkérdezték a pásztort, hogy itt vannak-e az ő juhai, mire ő hívta az övéit, és sokan mentek is utána. A rend őrei akkor képedtek csak el igazán, amikor a pásztort követő juhok éppen annyian voltak, mint amennyit a pásztor lejelentett a rendőrségen. Ezek után ezt elégséges bizonyítékként könyvelték el az igazság őrei, így a pásztor visszakapta a juhait. A maradéknak sajnos hiába keresték a gazdáit, senki nem jelentkezett, így a gazdátlanok kényszervágásra kerültek.