A lelki kiskorúság 10 lehetséges oka

A Szentírás alapvető fontosságú témaként kezeli a lelki növekedést. Miután megtértünk, lényeges, hogy növekedni kezdjünk, és ne rekedjünk meg a lelki kiskorúság szintjén (pl. 1Kor 13:11, 14:20, Ef 4:11-16, Zsid 5:11-6:3). A lelki nagykorúság eléréséről szóló bibliai ideál és a valóság között manapság mégis szakadékot látunk. Egyrészt a népszámlálási adatok valamint saját bevallásuk szerint is sokan vannak, akik kereszténynek tartják magukat. Másrészt viszont az életmódjuk nem mutat szignifikáns különbséget a világi emberekével összehasonlítva. Amit R. C. Sproul megfogalmaz saját nemzetével kapcsolatban, az a magyar társadalomra ugyanúgy érvényes: “…a keresztyén ‘hit’ alig vagy sehogy sem hat az emberek életére, sem az amerikai kultúrára” (A keresztyén hit alapigazságai, KIA, Bp. 2002. p. 11.).

Fotó: Lisa Prins

Fotó: Lisa Prins

Sproul a megoldást abban látja, hogy ezek a jelenleg (szakállas) csecsemő korban lévő keresztények felnőjenek, és lelkileg vezető szerepre tehessenek szert a környezetükben. Így be tudnák tölteni elhívásukat, melyet Jézustól kaptak (Mt 5:13-16). Tíz pontban fogalmazza meg azokat az akadályokat, melyek a lelki növekedésünk útjába állhatnak [1]:

1. A tévesen értelmezett gyermeki hit. Jézus valóban azt tanította, hogy ha Isten uralma alatt akarunk élni, olyanoknak kell lennünk, mint a gyermekek (Mk 10:15). Gyermeki hittel kell Istent szemlélnünk, és fenntartások nélkül engedelmeskedni neki. Ez azonban nem keverendő össze a gyerekes hittel, mely elutasítja Isten mélyebb megismerését, a Biblia keményebb tanításainak való engedelmességet. Olyan ez, mint a kisgyerekek életében a dac korszak — a hívők is dacolnak Istennel, és lázadnak ellene.

2. A teológiai kételyektől való félelem. A modern (liberális gondolkodású) teológusok nagyon sok kárt okoztak már a kereszténységben. Ők voltak azok, akik kimondták, hogy “Isten halott”, és ők azok, akik a Szentírás tekintélyét is aláásták. Abraham Kuyper a munkásságukkal kapcsolatban ezt mondta: “A bibliakritikából bibliai vandalizmus lett.” A teológiai képzés pedig sok esetben csak a kételyeket ülteti el az egyébként istenfélő emberekben. Ezt a veszélyt látva egyesek igyekeznek megmaradni az egyszerűbb evangéliumi igazságok olvasgatásánál. A rossz példák miatt azonban nem helyénvaló lemondani a mélyebb teológiai igazságok megértéséről. Emlékezzünk rá, hogy Jézusnak a legtöbb konfliktusa éppen kora teológusaival volt (papok, farizeusok, szadduceusok). Ha helyesen bánnak a teológia tanulmányozásával, akkor az elmélyítheti a hitünket, és a lelki növekedés felé vezethet minket.

3. Az olcsó hit téveszméje. Vannak olyan keresztények, akik elfogadják Jézust Megváltójuknak, de Uruknak nem. Az örök életre igényt tartanak, de az engedelmesség gondolata már nem tetszik nekik. Nem haladnak előre a lelki életükben, mert nem fogadják el Jézust a maga teljességében, aki egyszerre akar Urunk és Megváltónk is lenni (Jn 13:13).

4. Kivonulás a világból. Ez alatt Sproul a teljes elzárkózást érti, mely nem azonos Jézus felhívásával, hogy ne legyünk a világból valók. Sokan egy sajátos evangéliumi szubkultúrában élnek, és csak a megszokott keresztény dolgaikkal foglalkoznak. Nincs meg a missziós területük és szolgálatuk a világban, mely lelki növekedésre, gondolkodásra késztetné őket. A világot Isten teremtette, és ha normálisan viszonyulunk hozzá, akkor még előbbre is vihet minket Isten megismerésében. Sproul szerint “a világtól való elzárkózás tudatlanságot szül — nemcsak a kultúrát és a kultúrát alakító eszméket, hanem a teológiát sem fogjuk ismerni.”

5. A vitáktól való félelem. A teológia tudományában való elmerülés vitákat generálhat. Aki pedig szeretné elkerülni a konfliktusokat, inkább úgy gondolkodik, hogy nem foglalkozik ezekkel a mélyebb témákkal. Inkább a békességre törekszik, akár még olyan áron is, hogy kiskorú marad, vagy megalkuszik bibliai alapigazságok tekintetében. Valóban vannak olyan teológiai viták, melyek több hőt gerjesztenek, mint világosságot. Azonban Jézus, az apostolok és a korábban élt próféták szolgálata a folyamatos vitázásról, hitvédelemről szólt. Az igazság megvitatása egy arra méltó partnerrel mindenképp felemelő és előbbre visz.

6. A kor irracionális szelleme. Sproul szerint napjainkra leginkább az anti-intellektualizmus jellemző, társadalmunk szembe fordult az értelemmel. A gondolkodással szemben előtérbe kerülnek az érzelmek, melyek életünk alapját képezik — sőt, sokszor még a hitünkét is. A hitről úgy gondolkodnak, mint egy érzelmi, misztikus dologról, melynek nem sok köze van az értelmünkkel felfogható tényekhez. Valójában azonban az értelmünkkel kell megértenünk Isten dolgait ahhoz, hogy utána az érzelmeinkben is megjelenhessen az iránta érzett szeretetünk.

7. A világiasság csábítása. A világ olyan dolgokkal kecsegtet minket, mint a pénz, hírnév, erkölcstelenség, hedonizmus, “élj a mának” szemléletmód. Ezek pedig gátolhatnak minket abban, hogy nagykorúvá váljunk. A világias gondolkodás egy másik eleme a relativista szemlélet, mely kimondja: minden igazság viszonylagos; igaz, ha igaznak érezzük. Isten Szava azonban nem relatív, hanem igenis objektív, minden korban és mindenkire nézve kötelező érvényű. Nem lehet alóla felmentést kapni, és nem képezi egyedi elbírálás tárgyát. Aki mégis a saját szabadságát hangoztatja bizonyos bibliai parancsokkal szemben, az valójában nem érti az Igét, és bár szakálla van, mégis csecsemő még.

8. Az Ige tanulmányozása helyett pietista áhítat. Azok a keresztények, akik naponta 10-15 percet olvassák a Bibliát, és esetleg egyéb áhítatos forrásokból merítenek még hozzá (napi kommentárok), ne várják, hogy lelki növekedést tapasztaljanak. Kemény munkával jár az, ha valóban meg akarjuk érteni Isten Szavát (vö. Péld 2:1-5). Aki viszont elkezdi a Bibliát tanulmányozni, olyan kincsekre bukkan majd, melyek megerősítik a hitét. Nem becsülöm le az áhítatos bibliaolvasást, azonban — egyet értve Sproul és C. S. Lewis [2] gondolatával — az nem helyettesíti az elmélyült tanulmányozást.

9. A lustaság. Karl Barth szerint a bukott emberre jellemző három legsúlyosabb bűn a büszkeség, a becstelenség és a lustaság. A keresztény élet és a lelki növekedés kemény munkával jár (Fil 2:12-13); ha lusták vagyunk, akkor Isten megismerése nem fog elmélyülni az életünkben. Sproul megjegyzi: “A lusta keresztyének azért maradnak kiskorúak, mert nem szánják oda magukat Isten Igéjének szorgalmas tanulmányozására.”

10. Engedetlenség. Ez az ok az összes többi alapját képezi. Bár tudjuk, hogy Istennek egyértelmű parancsa az, hogy növekedjünk, és ő ehhez minden szükséges feltételt a rendelkezésünkre bocsát, mégis kiskorúak maradunk, mert nem engedelmeskedünk akaratának. Isten viszont így gondolkodik erről: “Olyan az engedetlenség, mint a varázslás vétke, és az ellenszegülés, mint a bálványimádás” (1Sám 15:23).

A sok akadályozó tényezővel szemben érdemes megemlíteni még két okot, hogy miért is tanulmányozzuk a teológiát, miért próbáljunk elmerülni Isten mélyebb igazságainak megismerésében:

  1. A teológia a lélek tápláléka. Ha azt akarjuk, hogy lelkünk Istenért izzon, az értelmünkkel meg kell őt ismernünk. “Semmi sem lehet a szívben, ha először nincs az elmében” — summázza Sproul.
  2. Isten parancsa a szorgalmas kutatás. A nagykorúság eléréséhez érett ismeret kell a teológia tárgyáról, Istenről. Pontosabban fogalmazva nem róla szóló ismeretre van szükségünk, hanem az ő igazi megismerésére. Már az Ószövetségben is parancsba adta Isten, hogy tanuljanak Istentől (5Móz 6:4-9).

Sproul bevezető és befejező gondolatát idézném a végére érve. Azt mondja, hogy minden keresztény teológus, hiszen Isten kijelentéseiből (Biblia, teremtés) igyekszünk őt magát megismerni. Épp ezért a teológia nem elvont fogalmak tanulmányozása, hanem az Istennel való egészséges kapcsolat alapja.

[1] R. C. Sproul: A keresztyén hit alapigazságai, KIA, Bp. 2002, pp. 11-27.
[2] C. S. Lewis: On the Reading of Old Books, In: God in the Dock: Essays on Theology and Ethics, Grand Rapids: Eerdmans, 1970, pp. 204-205.

Reklámok

A lelki kiskorúság 10 lehetséges oka bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: teológia

Hozzászólások lezárva.