Nyílt levél a Magyarországi Református Egyházhoz

Kedves Testvéreim,

Születésem után a református keresztségben részesültem. Fiatal éveimben kerestem Istent, szerettem volna őt megismerni, szerettem volna, ha az életem része lenne. Családi okokból arra nem volt lehetőségem, hogy templomba járjak, de iskolás éveimben rendszeresen jártam hittan órára. Hálás szívvel gondolok vissza hitoktatómra, aki gyermeki értelmemhez mérten a szívembe csöpögtette Isten szeretetét.

Gyülekezeti névjegyzék, New Hampshire, 1765

Gyülekezeti névjegyzék, New Hampshire, 1765

Hosszabb kihagyás után kapcsolatba kerültem Jehova Tanúival, akik rendszerezett módon elkezdtek tanítani nekem valamit, amit akkor tiszta bibliai teológiának gondoltam. Korábban ilyenben nem volt részem — ez természetesen nem a hitoktató vagy az egyház hibája volt. A Tanúk meggyőztek, és mivel nem volt viszonyítási alapom, mindent elhittem, amit elém tártak.

Némi tanulmányozás után úgy döntöttem, hogy csatlakozom az ő vallásukhoz. Ennek feltétele az volt, hogy egy levélben nyilatkozzak arról, hogy a továbbiakban nem kívánok korábbi felekezetem tagja lenni, és kérem nevem törlését a tagnyilvántartásból (ha van ilyen). Szerettem volna alapos lenni, így tizennégy évesen személyesen mentem el abba a templomba, ahol megkereszteltek. Egy kézzel megírt levelet adtam át a lelkésznek, és szóban is elmondtam, miért keresem.

Visszagondolva ma is megdöbbenek a válaszán. Nem próbált a lelkemre beszélni. Nem tanúsított az irányomba lelkipásztori törődést. Nem kérdezte meg, hogy miért épp Jehova Tanúit választottam. Nem figyelmeztetett a veszélyekre, melyek Jehova Tanúi között érhetnek. Egyszerűen ennyit mondott: “Emiatt nem lett volna szükséges, hogy ide gyere. Kívánom, hogy találd meg Istent Jehova Tanúi között.” Illendően elköszöntünk egymástól, majd távoztam.

Talán túl fiatal voltam ahhoz, hogy komolyan vegyen? Talán nem ismerte Jehova Tanúi tévtanításait? Talán nem tudta, milyen veszélyek leselkednek rám egy ilyen vallásban? Talán nem akart foglalkozni egy tévelygő báránnyal? De Jézus pont ezért állította szolgálatba. A jó pásztor véleményem szerint ilyen: “Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell” (Ez 34:16, MBT).

Manapság, amikor egyre csökken a gyülekezetbe járók száma, és egyre többen csalódnak “az egyházban”, ne mondjatok le ilyen könnyen senkiről! Küzdjetek értük, mert ha ti nem teszitek, megteszik Jehova Tanúi, az Utolsó Napok Szentjei, a szcientológusok, a krisna-tudatú hívők. De a keresőknek Jézusra van szüksége, amit az előbb felsorolt csoportok és társaik nem tudnak nekik megadni. Legyen értékes számotokra az az egy, aki épp eltévedt, és menjetek utána, keressétek meg.

Nincs bennem sem harag, sem neheztelés az irányotokba. Megtanultam egy leckét a történtekből — arról, hogy lelkipásztorként hogyan viszonyuljak azokhoz, akik rossz útra tévedtek. Visszatekintve hálás vagyok ezért a tanulságért, ám azt is el kell mondanom, hogy a lelkipásztori törődés talán segített volna egy tízéves kitérőt megspórolnom az életemben.

Isten áldja meg szolgálatotokat, miközben Krisztust hirdetitek!

Testvéri szeretettel,
Tóth-Simon Károly (alias Infaustus)

Reklámok

Nyílt levél a Magyarországi Református Egyházhoz bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: gondolatok

Hozzászólások lezárva.