Barnabás evangéliuma

Bár nem új felfedezésről van szó, az internetes média ismét szenzációként közli Barnabás evangéliumának előkerülését. Az irat jelentősége abban áll, hogy ellent mond a kánoni evangéliumoknak Jézus istenségét, messiási mivoltát és kereszthalálát illetően, valamint próféciát tartalmaz az eljövendő igazi Messiásra, Mohamedre vonatkozóan. Ezért az Iszlám hit számára nagy jelentőséggel bír, hiszen a Korán tanításait támasztja alá. Érdemes azonban szemügyre venni az iratot és annak tartalmát, hogy ne a szenzáció szele sodorjon magával minket, hanem az igazságot ismerjük meg:

„…többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel…” (Ef 4:14-15). [1]

Barnabás evangéliuma

Barnabás evangéliuma

Mit tudunk Barnabás evangéliumáról?

A török kormány először 1986-ban adott hírt Barnabás evangéliumának felfedezéséről, így nem új dokumentummal van dolgunk. A teológusoknak volt lehetőségük átgondolni az irat jelentőségét, és kritikával illetni a vele kapcsolatos szenzációhajhász állításokat. Maga az irat egy bőr kódex – pergamenre arany tintával írt dokumentum, mely terjedelmét tekintve kb. olyan hosszú, mint a négy bibliai evangélium együttvéve. A török szakértők által elvégzett C14-es kormeghatározás alapján a Kr. u. 500 körüli időkre datálták. A keresztény teológia tekintetében legfontosabb problémák, melyeket felvet, a következők:

  1. Jézus nem a Messiás, sem nem Isten vagy Isten Fia.
  2. Nem Jézust, hanem Júdást feszítették keresztre.
  3. Megjövendöli az eljövendő Messiást, akit Mohamednek hívnak.

Sok más kérdéssel is foglalkozhatnánk még, pl. a szerzőség kérdésével vagy az irat eredeti korával. (Kéziratok tekintetében nem a C14-es kormeghatározás a legpontosabb eljárás – a kutatók magából a szövegből szoktak kiindulni, és megvizsgálják a stílusát, hogy megállapítsák korát. E tekintetben Barnabás evangéliuma a 9-10. században keletkezett kódexekkel mutat hasonlóságot a benne található képek és az aranybetűs írás alapján.) Most azonban koncentráljunk e három területre, hogy megvizsgáljuk az iratot – összevetve a Bibliával, a Biblián kívüli korai történelmi forrásokkal (melyek nagyon korán keletkeztek az Újszövetségben feljegyzett eseményekhez képest) és a Koránnal.

Az összehasonlítás alapja

Történelmi szempontból az evangéliumok megbízható forrásai Jézus életének és az első követői róla alkotott elképzeléseinek. [2] A keresztény egyház nem teológiai megfontolások alapján válogatta ki a neki tetsző iratokat és vetette el azokat, melyekkel nem értett egyet. Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy megállapítsák, egy irat isteni ihletettséggel szól-e, apostoli tekintéllyel rendelkezik-e, ill. összhangban van-e az egyetemes keresztény hagyománnyal, melyet az egyház egésze képviselt. A későbbi évszázadok zsinatai nem összeállították a kánoni iratok listáját, hanem elismerték, hogy a gyülekezetek istentiszteleti gyakorlatában és lelki életében mely iratok voltak azok, melyek az első századtól kezdve kiemelt jelentőséggel bírtak. Nem azért kerültek be az egyes könyvek a bibliai kánonba, mert a zsinat elismerte azokat. Épp fordítva történt: mivel mindig is a kánon részét alkották, ezért ismerte fel az egyház egésze, majd mondta ki a zsinat, hogy mi tartozik a Szentíráshoz, és mi nem. [3]

Jézus a Messiás? Isten Fia? Isten?

Barnabás evangéliuma azt állítja, hogy Jézus nem a Messiás, nem Isten Fia, és nem Isten:

  • “Jézus megvallotta, és elmondta az igazságot: ‘Nem én vagyok a Messiás‘” (42:2). “Akkor megkérdezte a pap: ’’ogy fogják nevezni a Messiást?’ [Jézus így válaszolt:] ’Mohamed lesz az áldott neve'” (97).
  • “Felemelve a fejét, így szólt: ‘Átkozott legyen mindenki, aki tanításaim közé azt illeszti be, hogy én Isten vagyok‘” (53:6, lásd még: 69:6, 70:1, 94:1, 97:1).

A leginkább jóindulatú megközelítéssel is azt kell mondjuk, hogy ezek a szavak egy olyan könyvből származnak, mely Jézus életét követően az ötödik évszázadban keletkezett. Ezzel szemben figyeljük meg azt, hogy a kortársak által feljegyzett újszövetségi iratok mit állítanak Jézus személyéről, és arról, hogy kinek tartotta ő magát:

  • Jézus egyértelműen azt állította magáról, hogy ő a Messiás: „Az asszony így felelt: ’Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent.’ Jézus ezt mondta neki: ’Én vagyok az, aki veled beszélek’” (Jn 4:25-26). Amikor Keresztelő János a börtönből elküldi tanítványait Jézushoz, hogy megkérdezzék, ő-e a Messiás, Jézus válaszában az Ézs 35:5-6 verseket idézi, melyeket a Messiás eljövetelére értelmeztek a zsidók. Válasza tulajdonképpen így hangzik: „Igen, én vagyok a Messiás” (vö. Mt 11:1-6). Kivégzése előtt, amikor a zsidó nagytanács kihallgatta, ez a párbeszéd zajlott le a főpap és Jézus között: „Ismét megkérdezte őt a főpap, és így szólt hozzá: ’Te vagy a Krisztus [héb. Messiás], az Áldottnak Fia?’ Jézus ezt mondta: ’Én vagyok, és meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőiben’” (Mk 14:61-62).
  • Jézust egyértelműen Istennek nevezi az Újszövetség: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige… Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt” (Jn 1:1, 18). „Tamás pedig így felelt: ’Én Uram, és én Istenem’” (Jn 20:28). „…akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenekfelett: áldott legyen mindörökké. Ámen” (Róm 9:5). „…mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel…” (Fil 2:6). „Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg” (Kol 2:9). „…mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését” (Tit 2:13). „Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, mindazoknak, akik velünk együtt ugyanabban a drága hitben részesültek Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus igazsága által” (2Pt 1:1). „De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet” (1Jn 5:20). Jézus istensége azonban nem csupán az újszövetségi kereszténység tanítása, hanem visszavezethető az Ószövetségre is, ahol a Messiással kapcsolatos prófécia így szól: „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézs 9:5).

Jézus követői is azt állították, hogy ő a Messiás, vagyis görögül a Krisztus, a megváltó. Olyannyira igaz ez, hogy a Názáreti Jézusra úgy utaltak, mint Jézus Krisztusra, vagyis messiási, krisztusi mivolta személynevének részévé vált (vö. ApCsel 2:36, 1Kor 1:30, Gal 3:16).

Itt áll tehát egy olyan irat, melynek tartalma ellent mond Jézus önértelmezésének – hiszen kimondta, hogy ő a Messiás. Ellentétben áll azzal is, ahogyan az Újszövetség az istenségéről beszél. Barnabás evangéliumában tagadja, míg a bibliai evangéliumokban nyíltan hirdeti. El kell döntenünk, hogy a kánoni evangéliumok szemtanú beszámolóit fogadjuk el, melyek Jézus élete után egy emberöltőn belül már le is lettek írva, vagy egy olyan iratot, melynek korát majd 500 évvel későbbre datálják.

Ez teológiai kérdés, és eddig az Újszövetség és Barnabás evangéliuma tanítását állítottuk szembe egymással Jézus személyére vonatkozóan. Láthatjuk, hogy kibékíthetetlen az ellentét a kettő között. A történelmi vonatkozásait azonban Biblián kívüli forrásokban is ellenőrizni tudjuk, így objektív döntést hozhatunk vele kapcsolatban.

Keresztre feszítették Jézust?

Barnabás evangéliuma azt állítja, hogy Jézust nem feszítették keresztre, hanem helyette az áruló Júdás halt meg, ezzel pedig a Korán tanítását követi, mely a következőket írja ezzel kapcsolatban: „…és [mivel] azt mondták: ’Megöltük Jézust, a Messiást, Mária fiát, Allah küldöttét’ – holott [valójában] nem ölték meg őt és nem feszítették keresztre, hanem [valaki más] tétetett nekik [Jézushoz] hasonlóvá [és azt ölték meg]. Akik [Jézust] illetően összekülönböztek, azok kétségben vannak felőle. Nincs tudomásuk róla, csupán vélekedésüket követik. Bizonyosan nem ölték meg őt, ellenkezőleg, Allah magához emelte” (Korán, A nők [4. szúra], 157-158). [4]

Barnabás evangéliumával és a Koránnal ellentétben az Újszövetség egyértelműen tanítja Jézus halálát, és annak teológiai jelentőséget tulajdonít: „Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem elhamarkodottan lettetek hívőkké. Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és – ugyancsak az Írások szerint – feltámadt a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek” (1Kor 15:1-5, vö.: Mt 27:31-50, Mk 15:20-47, Lk 23:32-56, Jn 19:16-42). Az Újszövetség külön említést tesz Júdás haláláról is, akit nem keresztre feszítettek, hanem felakasztotta magát, majd a teste lezuhant és szétroncsolódott (Mt 27:3-10, ApCsel 1:16-19).

Itt ismét két beszámoló egymásnak ellentmondó részleteivel találkozunk. Az Újszövetség történelmi szempontból már bizonyosságot nyert, és megbízhatónak minősül. A Korán és Barnabás evangéliumának alternatív leírása a Szentíráson kívüli, független történelmi forrásoknak is ellent mond, melyek beszámolnak Jézus haláláról:

  • „Christust, akitől nevük ered, Poncius Pilátus, Júdea prokurátora Tibérius uralkodása idején kivégeztette” (Cornelius Tacitus, kb. Kr. u. 55-120, Annales, XV. 44).
  • „A keresztények, tudod, máig egy embert imádnak: azt a kiváló személyt, aki újszerű szertartásaikat megalkotta, és akit emiatt keresztre feszítettek” (Samosatai Lucián, Kr. u. 2. sz. második fele, Peregrinus halála, 11-13).
  • „Szókratész azonban nem halt meg örökre; tovább élt Platón tanításában. Püthagorasz nem halt meg örökre; tovább élt Héra szobrában. A bölcs Király [Jézus] sem halt meg örökre; tovább élt tanításában” (Mara Bar-Serapion, Kr. u. 70 után).
  • „Mivel azonban semmit sem hoztak fel az érdekében, húsvét előestéjén felakasztották [Jézust]” (Talmud, Szanhedrin 43a, lásd még: t. Szanh. 10:11, j. Szanh. 7:12, Tg. Eszter 7:9).
  • „A zsidók és a pogányok közül egyaránt sokakat magához vonzott. Ő volt a Krisztus; és amikor Pilátus az elöljáróink javaslatára kereszthalálra ítélte, akkor azok, akik kezdettől fogva szerették, nem hagyták el őt” (Josephus Flavius: A zsidók története, XVIII, 33).

A független történelmi források szerint, melyek az események után nem sokkal keletkeztek, Jézus valóban meghalt. Nem tesznek említést arról, hogy csak azt gondolták, hogy Jézus az, de valójában másvalaki volt a kereszten. Ha erről nem tudnak a korabeli történelmi források, sem az eseményekkel szinte egy időben keletkezett újszövetségi írások, vajon miért a több száz évvel későbbre datált Barnabás evangéliuma és a Korán tartalmazná az igazságot?

További problémák Barnabás evangéliumával

Az Újszövetséget sokan támadták, azonban történelmi szempontból már bebizonyosodott, hogy megbízható forrás. A földrajzi és történelmi utalásai a régészet tükrében megállják a helyüket. Ugyanez nem mondható el Barnabás evangéliumáról, mely számos pontatlanságot tartalmaz: [5]

  • Azt állítja, hogy Jézus hajóval utazott el Názáretbe a Galileai-tavon. Názáret azonban a szárazföld belsejében fekszik, így hajóval nem lehet megközelíteni (20-21. fej.).
  • Azt állítja, hogy Jézus Poncius Pilátus idejében született, aki azonban csak Kr. u. 26 után lett helytartó.
  • Barnabás evangéliuma nem veszi észre, hogy a görög Krisztus és a héber Messiás szinonim fogalmak. Jézusra a Jézus Krisztus névvel utal, máshol azonban tagadja, hogy ő lenne a Messiás.
  • A 82. fejezet azt állítja, hogy a jubileum évét minden 100. esztendőben tartották meg, míg a 3Móz 25 szerint minden 50. évben.
  • A 40. fejezet szerint Ádám és Éva almát evett az Édenben, ez azonban az Ószövetség latin nyelvű fordításának félreértéséből származik, mely a gonoszra és az almára egyaránt a malum kifejezést használja.
  • A 152. fejezet azt állítja, hogy a bort fa hordókban tartották. Ez azonban inkább Olaszországra volt jellemző. Izraelben kőből készült hordókat használtak a bor tárolására, és a Római Birodalom többi területén a fa hordók csupán 300 után jelentek meg.
  • Ahol Barnabás evangéliuma ószövetségi idézeteket tartalmaz, azok nagyobb hasonlóságot mutatnak a Vulgatával, mint a Septuagintával vagy a héber maszoréta szöveggel. A Vulgata azonban egy jóval későbbi, a katolikus egyház által készíttetett fordítás volt, míg az Újszövetség írói mindig magát a héber szöveget, vagy annak korai görög fordítását, a Septuagintát idézték.

Következtetések

Barnabás evangéliuma – összehasonlítva az Újszövetséggel és történelmi forrásokkal – nem állja meg a helyét. Teológiai szempontból ellentétben áll azzal a képpel, melyet az Újszövetség Jézus Krisztusról fest. Utóbbi úgy mutatja be Jézust, mint a megígért Messiást, aki maga is Isten. Barnabás evangéliuma azonban tagadja mindkettőt. Azt is állítja, hogy Jézust nem feszítették keresztre, mely ellentétes az evangéliumi és történelmi beszámolókkal. Ezen kívül elgondolkodtató még az a néhány pontatlanság is, mely arra utal, hogy az eseményekhez képest jóval később keletkezett. E pontatlanságokkal szemben az evangéliumok az apró részletekig pontosan tükrözik a kor szokásait és földrajzát, melyet régészeti leletek is alátámasztanak.

Jogosan merül fel a kérdés: Miért kellene inkább egy ilyen vitatott korú és hitelességű, a további forrásoknak ellent mondó iratra alapozni az eddigi, Jézussal kapcsolatos hitünket? Tamás evangéliuma, Júdás evangéliuma és a többi hasonló irat között Barnabás evangéliuma is csupán egy olyan dokumentum, melyről a tárgyilagos olvasó könnyen megállapíthatja, hogy a tartalma nem megbízható, és az a Jézus, aki benne látható, nem a történelem Jézusa.

Bár nagy szenzáció a lelet a szkeptikusok és ateisták számára, tudományos vizsgálata alapján nem meggyőző, és nem ássa alá a kétezer éve létező tanítást Jézus Krisztus személyével kapcsolatban.

Jegyzetek

1. A bibliai idézetek forrása az Új fordítás (Magyar Bibliatársulat, Budapest, 1990).
2. Az evangéliumok megbízhatóságával kapcsolatban lásd: F. F. Bruce: Az Újszövetség megbízhatósága (Evangéliumi, Budapest, 1993), Lee Strobel: A Jézus-dosszié (Harmat, Budapest, 2006), Josh McDowell: Bizonyítékok a keresztyén hit mellett (KIA, Budapest, 2004).
3. A kanonizációval kapcsolatban lásd: Vankó Zsuzsa, Reisinger János: Bevezetés a Biblia tanulmányozásához (Bibliaiskolák Közössége, Budapest, 1993), Charles C. Ryrie: Teológiai alapismeretek, pp. 134-140 (KIA, Budapest, 1996), Pecsuk Ottó (ed.): Bibliaismereti kézikönyv, pp. 430-433 (Kálvin, Budapest, 2004).
4. Az idézet forrása: Korán, az 1923. évi kairói kiadás szövegéből fordította Simon Róbert, Helikon, Budapest, 2001.
5. Gospel of Barnabas, http://en.wikipedia.org/wiki/Gospel_of_Barnabas
Ajánlott irodalom: Dr. Szalai András: Az ún. “Barnabás evangélium”, apologia.hu

Advertisements

Barnabás evangéliuma bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: apológia

Hozzászólások lezárva.