Tanulságok Jézus imaéletéből

Ole Hallesby Az imádságról című klasszikus írása után ismét egy jó könyv akadt a kezembe az imádkozásról. Wolfgang Bühne Jézus imaélete — bátorítás és kihívás számunkra (Evangéliumi Kiadó, Bp. 2012) című könyve Jézus imaéletét veszi nagyító alá Lukács evangéliuma alapján. Az egyes, Jézus imádságairól szóló szakaszok után levon néhány tanulságot, ill. sok misszionárius és egyéb odaszánt keresztény történetét (pl. Spurgeon, Kirkegaard, Oswald Sanders, David Livingstone stb.) tárja az olvasó elé, hogy a minőségi imádságra bátorítsa őket. Érdemes beszerezni és elolvasni — annál is inkább, mivel én csak a fő tanulságokat emelem most ki a hét idézett és elemzett szakaszból.

Fotó: MKGY

Fotó: MKGY

1. Imádsággal kezdődött (és végződött — Lk 23:46) Jézus nyilvános szolgálata: “Történt, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedése után Jézus is megkeresztelkedett és imádkozott, megnyílt az ég, leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: ‘Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm'” (Lk 3:21-22, MBT).

  • Az Isten dicsőségére és örömére, illetve embertársaink áldására szolgáló, gyümölcsöző élet imádsággal kezdődik és imádsággal végződik — Istentől való függőségünk jeleként. Minden napot, minden megbízást életünk egészét az imádság keretébe kell foglalnunk.
  • Ahol komolyan imádkoznak, megnyílik az ég és Isten kiáll a szolgálatunk és az imádságaink mellett — néha különösen nyomatékos módon.

2. Jézus magányos imádsága: “De a híre annál jobban terjedt, és nagy sokaság gyűlt össze, hogy hallgassák, és meggyógyítsa őket betegségeikből. Ő azonban visszavonult a pusztába, és imádkozott” (Lk 5:15-16).

  • Ha sokat dolgozunk Istenért, az nem lehet ok arra, hogy lemondjunk az imádságról, vagy korlátozzuk az idejét. Éppen ellenkezőleg: minél több a feladat és a munka, annál több elcsendesedésre és imádságra van szükség.
  • Jó, ha olyan helyet és napszakot választunk, ahol és amikor zavartalanul tudunk imádkozni.
  • Ne használd arra a csendességedet, hogy kitűnj a kegyességeddel, és ne engedd, hogy emiatt büszkeség ébredjen benned!
  • Lehetőség szerint keress vagy teremts egy olyan helyet, ahol rendszeresen imádkozhatsz!

3. A kitartó imádság alap az Isten szolgálatában való részvételhez: “Történt azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát. Amikor megvirradt, odahívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett…” (Lk 6:12-13).

  • Fontos döntések előtt vonuljunk vissza, és csendesedjünk el, hogy kitartó imádságban felismerhessük Isten akaratát!
  • Imádságban töltött éjszakák — csak a Bibliából és régi könyvekből ismerősek?
  • Komoly imádság nélkül nincs meg a szolgálathoz szükséges szellemi erő és hatalom.
  • Ahogyan az Úr is kitartott az imádságban egész éjjel, nekünk is gyakorolnunk kell magunkat abban, hogy kitartóan és állhatatosan imádkozzunk.

4. Az imádság a szellemi ismeret előfeltétele: “Történt, hogy amikor egyszer magában imádkozott, és csak a tanítványok voltak vele, megkérdezte tőlük: ‘Kinek mond engem a sokaság?’ Ők így válaszoltak: ‘Keresztelő Jánosnak, de némelyek Illésnek; némelyek pedig azt mondják, hogy a régiek közül támadt fel valamelyik próféta’. Ő ekkor így szólt hozzájuk: ‘Hát ti kinek mondotok engem?’ Péter így felelt: ‘Az Isten Krisztusának'” (Lk 9:18-20).

  • Ha megvan az a jó szokásunk, hogy rendszeresen és természetes módon imádkozunk “magunkban” — különleges események előtt is, az nem marad rejtve közvetlen környezetünk előtt sem.
  • Szellemi ismeretet nem lehet racionális úton tovább adni. Arra van szükségünk, hogy a Szentlélek megvilágítson bennünket, ill. a hallgatóinkat, és ezt a megvilágosodást imádságainkban állandóan kérnünk kellene.

5. Az imádság mindenekelőtt az imádkozót formálja át: “E beszédek elhangzása után mintegy nyolc nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jánost és Jakabot, és felment a hegyre imádkozni. Imádkozás közben arca elváltozott, és ruhája fehéren tündöklött… Pétert és társait pedig elnyomta az álom. Amikor azonban felébredtek, látták az ő dicsőségét, és azt a két férfit, akik ott álltak vele” (Lk 9:28-29, 32).

  • Az imádság megváltoztatja az imádkozót.
  • Lehet, hogy túl fáradtak vagyunk imádkozni, és imádság közben is fáradtságot érzünk — de van kiút ebből a dilemmából.
  • Az ördög az imádkozókra különösen odafigyel.

6. A jó példa átformáló ereje: “Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa: ‘Uram, taníts minket imádkozni, mint ahogy János is tanította a tanítványait'” (Lk 11:1).

  • Az imádkozó élet vágyat ébreszt másokban is az odaszánt imádság iránt.

7. A jó szokásokból fakadó áldás: “Ezután eltávozott onnan, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Követték a tanítványai is. Mikor pedig odaért arra a helyre, így szólt hozzájuk: ‘Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.’ Azután eltávolodott tőlük, mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: ‘Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied'” (Lk 22:39-42).

  • Jézusnak voltak bevett szokásai.
  • A tanítványság elképzelhetetlen fegyelem nélkül.

A könyvben természetesen igékkel magyarázza, különféle történetekkel illusztrálja a tanulságokat, és kézzel foghatóvá teszi annak örömét és áldását, ha utánozzuk Jézust az imádságban. A könyv végén példaként állít elénk néhány bibliai személyt (Dániel, Dávid, Péter) és másokat az egyháztörténelemből (John Welch, John Wesley, George Whitefild, Müller György, Robert C. Chapman), a függelékben pedig egy imádsággal kapcsolatos felmérés eredményeit elemzi ki.

Van mit tanulnunk az imádságról, és kitől mástól tennénk ezt, mint a Mestertől?! Megéri fokozott figyelmet szentelni ennek a témának életünkben, mert “senki sem nagyobb a saját imaéleténél”.

Advertisements

Tanulságok Jézus imaéletéből bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: evangéliumi, könyvajánló

Hozzászólások lezárva.