Egyszemélyes kapcsolat

Nemrégiben Ferenc pápa arról beszélt, hogy a “Jézussal való személyes kapcsolat veszélyes” lehet. Anélkül, hogy a mondottak értelmét felfogták volna, az ex-katolikusok és hitvédő protestánsok azonnal elkezdték őt támadni, és hamis prófétának, hamis tanítónak, ill. magának az Antikrisztusnak nevezték. Véleményem szerint azonban egy olyan problémára hívta fel a figyelmet, mely napjaink kereszténységében egyre nagyobb jelentőséggel bír.

Fotó: MKGY

Fotó: MKGY

Ferenc arról beszélt, hogy a keresztényeket nem egy laboratóriumban vagy lombikban gyártják, hanem a keresztény közösségben (ezt nevezhetjük egyháznak/gyülekezetnek) formálódnak. Azt mondta, hogy aki kereszténynek nevezi magát, annak utóneve ez: Krisztus Testének tagja. Ezért elképzelhetetlen, hogy valaki az egyháztól függetlenül, gyülekezeti közösség nélkül próbáljon keresztény életet élni. János apostol ezt a gondolatot így adja vissza levelében: “Aki azt mondja: ‘szeretem Istent’, a testvérét viszont gyűlöli, az hazudik, hiszen hogyan szerethetné Istent, akit sohasem látott, ha nem szereti a testvérét, akit lát?” (1Jn 4:20, EFO). A testvéri szeretet hogyan tudna megvalósulni közösségvállalás nélkül?

Én és a Bibliám

Egy elég gyakori jelenség, amit mostanában felfedezhetünk, éppen a “Me and My Bible” hozzáállás. Ez azt jelenti, hogy mindenféle keresztény közösség nélkül, csak a Bibliát olvasva próbálok Istennel kapcsolatban lenni. Ingoványos terület ez, és magam is csak nagy elővigyázatossággal beszélek róla. A Biblia ugyanis lelki életünk alapja. Azonban veszélyes lehet, ha egyedül maradok a saját bibliaértelmezésemmel, és nem engedem, hogy mások véleménye formálja az enyémet.

“Vassal formálják a vasat, és egyik ember formálja a másikat” (Péld 27:17, MBT). A keresztény közösség formál bennünket. Azok a tökéletlen testvérek kihívást intéznek felénk, hogy szeressük őket, kitartsunk mellettük, támogassuk és elfogadjuk őket. Amikor valaki a gyülekezet hibáit emlegetve nem vállal vele közösséget, az magát feljebb helyezi mindenki másnál. Olyan hozzáállás ez, mint a farizeusoké volt, akik azt mondták, hogy a nép, mely a törvényt nem ismeri, átkozott (Jn 7:49). A gyülekezet, mely a kicsinyes problémáiban és jellemhibáiban szenved, nem az a közösség, melyre sokan vágynak, és amelyért áldozatot hoznak.

Pont ez a baj — változást ugyanis csak a szeretet képes elérni. “A szeretet soha nem vall kudarcot” (1Kor 13:4, NIV). Amikor szeretek valakit, és imádkozom érte, az két emberre van hatással: rá, és rám. Engem is formál, és kellő mértékben alázatosságban tart, ha közösséget vállalok egy gyülekezettel. Mások bűneit és tökéletlenségeit látva szembesülünk a saját jellemünkkel is. Tapasztalatom szerint az “én és a Bibliám” hozzáállás inkább képez farizeusokat, a “frankót megmondó” embereket, lelki büszkeségben szenvedő hívőket, mint alázatos, Jézus kezében formálódni kész testvéreket.

Én és a gyülekezet

Elfogult vagyok-e az egyházzal? Igen. Látom-e a hibáit? Igen. Elismerem-e, hogy saját közösségem, melyhez tartozok, tökéletlen? Természetesen! Akkor miért vagyok ennyire elkötelezett a gyülekezettel? Azért, mert Jézus találmánya. Azért, mert ő az életét adta érte. Azért, mert ő szereti. Mi mást tehetnék én? Tudom, hogy egy napon befejeződik Krisztus munkája, és az egyház készen áll majd arra, hogy találkozzon a Vőlegénnyel. Addig a napig én a megtisztulásért, formálódásért imádkozom, és amire lehetőségem van, azt megteszem. És azt is érzem, hogy ez a hozzáállás nekem jó. Engem kihívott a kényelmi zónámból, szembesített olyan dolgokkal, melyeket elsőre nagyon nehéz volt elfogadni — de végül megtapasztaltam, hogy Krisztus Testében van a helyem, mert a Fő oda helyezett engem. Dicsőség ezért neki!

Reklámok

Egyszemélyes kapcsolat bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: evangéliumi

Hozzászólások lezárva.