“Egyedül nem megy”

Az első században, amikor az első gyülekezetek létrejöttek, nem voltak közösség nélkül élő keresztények. Ha valaki megtért, azonnal csatlakozott a tanítványok csoportjához, és velük együtt élte meg hitét, velük együtt járt az úton. Kénytelen vagyok elismerni — bármilyen szomorú felismerés ez –, hogy a mai gyülekezetek sok esetben köszönő viszonyban sincsenek az első keresztények minőségileg megélt közösségével (persze ezt sem szeretném idealizálni). Mégis azt gondolom, hogy valódi hitéletet nem lehet elkötelezett gyülekezeti közösség nélkül éléni. Mire alapozom?

Fotó: MKGY

Fotó: MKGY

Gondoljuk először végig, hogy mitől keresztény egy keresztény! A keresztényekre általában jellemző az, hogy kapcsolatban vannak Istennel (megtértek), imádják őt, imádkoznak, Bibliát olvasnak, lelkileg fejlődnek, szolgálnak, bizonyságot tesznek a hitükről és visszavárják Jézust. E felsorolás se nem teljes, se nem pontos definíciója annak, hogy ki a keresztény, de abban talán egyet értünk, hogy mindezek jellemeznek bennünket.

A következő igeversek segítségével arra szeretném a figyelmet felhívni, hogy e területeken milyen fontos jelentősége van a közösségnek, mely közege az egyéni hitéletünknek is:

  1. A keresztények kapcsolatban vannak Istennel. “Aki azt mondja: ‘szeretem Istent’, a testvérét viszont gyűlöli, az hazudik, hiszen hogyan szerethetné Istent, akit sohasem látott, ha nem szereti a testvérét, akit lát?” (1Jn 4:20, EFO). Az Istennel való kapcsolatunk valódisága attól függ, hogy mennyire éljük meg szeretetkapcsolatunkat a testvéreinkkel.
  2. A keresztények imádkoznak. “Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…” (Mt 6:9, MBT). Egy alkalommal látjuk azt, hogy Jézus imádkozni tanítja a követőit. Akkor pedig egy közösségbe helyezi őket egymással, hiszen mindannyiuk Atyjáról (“Mi Atyánk”) van szó, nem pedig egymástól független egyének Atyjáról (“Én Atyám”).
  3. A keresztények Bibliát olvasnak. Lapozz az Újszövetség tartalomjegyzékéhez. Az iratok többsége egyes gyülekezeteknek vagy gyülekezeti munkásoknak szól. Lehetetlen megérteni a Bibliát, ha elvonatkoztatunk attól a ténytől, hogy írói, szereplői és címzettjei egymással kapcsolatban lévő hívők, akik gyülekezeti közösségben élték meg hitüket.
  4. A keresztények lelkileg fejlődnek. Fontos igazságra világít rá Adrian Plass, amikor ezt írja: “Nagyon jó keresztény lennék, ha időnként mások nem zavarnák össze az életem.” A jellem akkor tud fejlődni, ha vannak mások, akik összezavarnak. Ahogyan a régi példabeszéd mondja: “Az acélpengét acéllal élesítik, csakúgy, mint a barátok egymást csiszolják” (Péld 27:17, EFO).
  5. A keresztények szolgálnak. Ehhez talán igevers sem lenne szükség, elég a józan paraszti ész. Ha saját magunkat “szolgáljuk”, az nem szolgálat annak bibliai értelmében, hanem egoizmus. Ezért kell egy közösség, akit szolgálhatunk lelki ajándékainkkal. Pál apostol így nyilatkozik a szolgálatról: “Testvéreim! Isten benneteket szabadságra hívott el! Csakhogy ezt a szabadságot ne a régi emberi természet kívánságainak kiélésére használjátok, hanem inkább szeretettel szolgáljatok egymásnak!” (Gal 5:13, EFO).
  6. A keresztények bizonyságot tesznek a hitükről. Fontos igazság, hogy evangelizációnk hatékonysága és hitelessége az egymással megélt közösségünk minőségétől függ. Ezt bátran merem állítani, mert Jézus szavai támasztják alá: “Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Ahogyan én szerettelek titeket, nektek is úgy kell szeretnetek egymást! Arról ismeri majd fel mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást” (Jn 13:34-35, EFO). Később pedig ezt mondta főpapi imádságában: “Ők is így éljenek mibennünk, teljes egységben, hogy a világ elhiggye, és meggyőződjön róla, hogy valóban te küldtél engem!” (Jn 17:21, EFO).
  7. A keresztények vissza várják Jézust. “Figyeljünk oda egymásra is! Biztassuk egymást az isteni szeretetre és a helyes tettekre! Ne hanyagoljuk el a közösség összegyülekezéseit — mint egyesek teszik –, hanem bátorítsuk egymást! Annál is inkább, mivel látjuk, hogy közeledik az a bizonyos Nap!” (Zsid 10:24-25, EFO). Miközben látjuk Jézus napját közeledni, az életünknek nem az egymástól való elszigetelődésről, hanem az összegyülekezésről és egymás kölcsönös bátorításáról kell szólnia.

E versek olyan dolgokról szólnak, melyeket keresztényként naponta gyakorlunk. Mégsem az egyéni életünkre helyezik a hangsúlyt, hanem az imádságnak, a bibliaolvasásnak, a szolgálatnak, a bizonyságtételnek, de még az úrvacsorának is (“Ezt cselekedjétek…”) közösségi hátteret adnak. Ahogyan lehetetlen és értelmetlen otthon egyedül úrvacsorázni, úgy nem működik hitéletünk sem, ha a testvéreink közösségétől függetlenül próbálunk élni.

Reklámok

“Egyedül nem megy” bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: evangéliumi, gyülekezetvezetés

Hozzászólások lezárva.