VI. Pál gondolatai az egyházról

Épp Ferenc pápa Nyitott ész, hívő szív című könyvét (Új Ember, Bp. 2013) olvasom, melyet még Buenos Aires püspökeként írt. A könyv valójában nem is egy könyv, hanem lelkigyakorlatok sora, melyek a különböző témák ellenére mégis egy egészt alkotnak. A könyv erőssége, hogy biblikus alapokon nyugszik, és rengeteg igehely fölötti megállásra és elmélkedésre hívja az olvasót. Az egyik fejezetben, mely a Hivatásunk címet viseli, ezt írja Bergoglio az elhívásunkról, életcélunkról: “Az egyházban gyökeret vert és benne alapra talált embereknek lenni: ilyeneknek akar minket Jézus” (p. 42). Az egyházban való meggyökerezés gondolatához néhány szempontot vázol fel…

VI. Pál pápa

VI. Pál pápa

…melyeket VI. Pál pápától kölcsönöz. Az Evangelii nuntiandi — az evangélium hirdetése — kezdetű apostoli buzdítás az evangelizációról a mai világban a Szent István Társulat kiadásában jelent meg magyarul (Bp. 2012). Ennek egy részében az úgynevezett bázisközösségekről ír, de gondolatait felfoghatjuk a biblikus és egészséges gyülekezet alapjaiként is. Véleménye szerint olyan embereknek kell lennünk, akik:

  • “Isten szavában keresik az eligazítást” — Igazi közösség akkor alakulhat ki, ha annak tagjai alapként a Szentírásra tekintenek, nem pedig valamilyen politikai vagy társadalmi eszmére, vagy valamilyen épp népszerű divatáramlatra. Ez felelősséget ró a közösség tagjaira, hogy megfogadják Isten Igéjének a kijelentéseit, de a vezetőkre is, hogy Isten kijelentéséből se el ne vegyenek, se hozzá ne tegyenek semmit. A közösség alapja egyszerűen csak az Ige legyen, és az, ahogyan együttesen próbáljuk megélni.
  • “Elkerülik az állandó kísértést, hogy rendre tiltakozzanak” — Jézus és az apostolok életét szemlélve nem egy olyan társasággal találkozunk, akik mindig és minden ellen tiltakoztak. Fogalmaztak meg kritikát a fennálló renddel szemben, de ettől sokkal többet tettek: dolgoztak az emberek javáért, lelki gyógyulásáért, felemelkedéséért és növekedéséért. Csupán a tiltakozás és a kritika nem célravezető, mert nem tesz mást, mint lerombol valamit, ami felépíttetett az emberek életében. De nem épít helyette semmit, ami megalapozná a biztonságukat. A valódi keresztény közösségnek ezért alapja az, hogy nem a tiltakozás, a tüntetés, a sztrájkolás és a félreállás lelkülete vezérli, hanem az együttműködés a közös jó és Isten megdicsőülése érdekében.
  • “Hűségesen ragaszkodnak a helyi egyházukhoz, amelyhez tartoznak, és az egyetemes egyházhoz” — Az egyetemes egyház látható, helyi gyülekezetek képében közelíthető meg. Az egyházhoz való tartozás nehezen elképzelhető más keresztényekkel való közösségvállalás nélkül. Újra kellene azonban gondolni azt, amit a gyülekezetről képzelünk, hisz ahol ketten vagy hárman együtt vagyunk, Jézus ott van közöttünk — függetlenül a formától és a liturgiától. A gyülekezethez való ragaszkodás olyan, mint amikor családtagjainkhoz ragaszkodunk, akiket szeretünk, és akik életét szeretnénk jobbá tenni.
  • “Megőrzik az őszinte közösséget püspökeikkel, akiket az Úr állított egyháza élére” — E szemponttal kapcsolatban két fontos dolog jutott eszembe, amikor először olvastam: (1) Meggyőződéssel tudjuk-e elmondani vezetőként, hogy Isten hívott el minket erre a munkára? Ez életünk gyümölcseiből, szívünk vágyódásából, a másokkal való kapcsolatunkból és a gyülekezet visszajelzéseiből is lemérhető. (2) Olyan módon látjuk-e el pásztori munkánkat, hogy mások látják annak biblikus alapjait, és ezért meg akarják velünk őrizni közösségüket és egységüket? Nem szabad ujjal mutogatni az egyházból távozókra, ha azért mennek el, mert őszinte  lelkiismerettel nem tudnak közösséget vállalni azzal a jelenséggel, melyet ma sokfelé “gyülekezetvezetésnek” neveznek.
  • “Tudatában vannak, hogy az egyház sokkal nagyobb és sokkal változatosabb, és sok egyéb módon is testet ölthet, mint éppen az ő közösségükön belül” — Fontos tanulság, hogy az egyház és a keresztény életmód nem az, ahogyan én értelmezem, hanem az, amit Jézus mintául hagyott hátra. Vannak kérdések, melyekben szabadságunk van (pl. milyen gyakran úrvacsorázunk stb.), és ebben közösségeink gyakorlata eltérhet egymástól. Nem szabad azonban csak azt normálisnak tartani, ami nálunk van; meg kell hagyni másoknak a szabadságot, hogy másként legyenek ugyanolyan keresztények, mint mi. VI. Pál pápa így fogalmaz velük kapcsolatban: “Nem tekintik magukat… az evangélium egyetlen birtokosának.”
  • “Egyre inkább növekszik felelősségtudatuk, buzgóságuk, elkötelezettségük és missziós szellemük” — Az élő gyülekezet nem stagnál, hanem halad, fejlődik, növekszik. Nem saját maga körül forgolódik, hanem a világot hiteles módon eléri az evangélium üzenetével.
  • “Minden vonatkozásban egyetemesek, és nem szektásan beszűkültek” — Nem a felekezetünk iránt vagyunk elkötelezettek, hanem Jézus iránt. Mivel ő a test Feje, ezért a test tagjaiként egymással közösségben kell lennünk. Amikor a világ ezt az egységünket és egymás iránt táplált szeretetünket látja, akkor lesz hatékony az evangélizáció.

Érdemes a fenti szempontokat átgondolnunk egy közösség tagjaként és vezetőjeként egyaránt. Miután VI. Pált idézi, Ferenc pápa ezzel a felhívással zárja gondolatait: “Imádkozzunk és elmélkedjünk ma erről, s engedjük, hogy az Úr megvesse alapunkat, és imádkozzunk azért is, hogy mint pásztorok a ránk bízott küldetés során mi is tudjunk alapot vetni másoknak, Krisztus-hívő szívek alapjait lerakva” (p. 43.).

Reklámok

VI. Pál gondolatai az egyházról bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: evangéliumi, gyülekezetvezetés

Hozzászólások lezárva.