Adventi várakozás

Túl vagyunk advent első vasárnapján, és ezzel megkezdődött a karácsonyi időszak. Egyre több ismerősömnél látható adventi koszorú, de abban már kevésbé vagyok biztos, hogy mindenki tisztában van vele, mi is a célja az adventi készülődésnek. Az persze természetes, hogy a karácsonyt várjuk, amikor a keresztények Jézus születését ünneplik — vagyis azt, hogy a világ Világossága egy sötét éjszakán e világba jött, hogy megváltsa a bűnös embereket. Az advent, mint eljövetel várása azonban nem csak az első, hanem Jézus második eljövetelére is vonatkozik. Arra várakozunk, hogy a Mester visszajöjjön tanítványaihoz, a Király alattvalóihoz, a Vőlegény menyasszonyához. És nem csak az adventi időszakban, hanem minden nap ezt a visszajövetelt várva kellene élnünk.

Miskolc, fotó: Némedi Gabó

Miskolc, fotó: Némedi Gabó

A 4. században élt Szír Efrém így fogalmazott a várakozásunkkal kapcsolatban: “Titokban tartja [eljövetelének időpontját], hogy éberek legyünk, és mindegyikünk azt higgye, hogy az ő életében következik be… Az éberséget az Úr az ember mindkét részének előírja: a testnek, hogy az aluszékonyságtól, a léleknek, hogy a tétlenségtől és a félénkségtől óvja.”

Ez a fajta várakozás keresztényként nem szabadon választható elfoglaltságunk, hanem bibliai parancsolat; ugyanakkor nem tétlenséget és passzivitást, hanem aktív munkálkodást és Istenre figyelést jelent (vö. Hab 2:1). A bibliai parancsok mellett (Mt 24:42, 25:1-12, Mk 13:32-37) számos példát láthatunk Isten hű emberei részéről a várakozásra:

  • “Bemerítő János a börtönben hallott a Messiás tetteiről, ezért elküldte hozzá néhány tanítványát, hogy kérdezzék meg tőle: ‘Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy mást várjunk?'” (Mt 11:2-3, EFO).
  • “…az Arimátiából való József bátran Pilátushoz ment, és elkérte tőle Jézus holttestét. Ez a József a Főtanács tagja volt, és az emberek nagyon tisztelték. Ő is várta Isten Királyságának eljövetelét” (Mk 15:43).
  • “Élt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember, aki kitartóan várta azt az időt, amikor Isten felkarolja Izráel népét. A Szent Szellem állandóan Simeonon nyugodott…” (Lk 2:25).
  • “Abban az órában Anna is odalépett hozzájuk, hálát adott Istennek, azután mindazoknak beszélt Jézusról, akik Jeruzsálem megváltását várták” (Lk 2:38).
  • “Ugyanakkor ez meg fog felelni annak a határozott várakozásomnak és kívánságomnak is, hogy nem fogok szégyent vallani semmiben. Sőt, bátran meg fog mutatkozni bennem — akár életben maradok, akár meg kell halnom –, hogy Krisztus mindenkinél hatalmasabb. Igen, azt várom, hogy ez a mostani helyzetemben is így lesz, mint ahogy eddig is mindig így volt” (Fil 1:20).

Pál apostol szerint az a dolgunk, hogy várakozzunk: “Mivel azonban olyan valamit remélünk, amit még nem látunk, várjunk rá türelmesen!” (Róm 8:25). Ez a várakozás azonban nem tétlenség — akkor ugyanis, ha helyénvaló lelkülettel és a sürgősség érzetével tudunk várni, képesek vagyunk sürgetni azt az időt, melyre várunk: “Várva várjátok, sőt siettessétek Isten Napjának eljövetelét!” (2Pt 3:12). Ferenc pápa a Nyitott ész, hívő szív című könyvében, melyet még bíborosként írt, ezt mondja a várakozásunkról: “Áhítani Isten megjelenését azt jelenti, hogy elébe megyünk az ő atyai vágyakozásának. Képesnek kell lennünk az epekedő és türelmes, figyelmes és hűséges virrasztásra, melynek az imádság és a napi lelkiismeret-vizsgálat az eszköze.”

Számomra az adventi időszak szépségét az adja, hogy egyszerre várhatom Krisztus születésének ünnepét, valamint előre tekinthetek második eljövetelére is. Eközben pedig igyekszem nem tétlenül ülni, hanem hűséges sáfárként elvégezni mindazt a munkát, melyet ő rám bízott, és melyet készen szeretne látni, hogy amikor visszajön, ne elmarasztalnia kelljen, hanem jutalmat adhasson. A legnagyobb jutalom pedig nem más, mint önmaga, a vele való találkozás.

Reklámok

Adventi várakozás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: evangéliumi, spiritualitás

Hozzászólások lezárva.