Karácsony üzenete: ki dönti el?

A frissen megjelent Magyarázatos Bibliából kezdtem újra a Szentírás olvasását Mózes első könyvétől. Épp annál a résznél tartok, mely körülbelül így hangzik: “Készítsenek egy két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles és másfél könyök magas ládát akácfából. Borítsd be azt tiszta arannyal, belül is, kívül is borítsd be, és készíts rá körben arany szegélyt. Önts hozzá aranyból négy karikát, és illeszd azokat a négy sarkára, egyik oldalára is két karikát, a másik oldalára szintúgy. Csinálj rudakat is akácfából, és borítsd be arannyal” (2Móz 25:10-13, RKB). Ha valaki eddig még nem adta fel a bejegyzés olvasását, elmondom, hogy szerintem hogyan kapcsolódik ez a karácsony üzenetéhez.

Áldott karácsonyt minden Olvasónak!

Áldott karácsonyt minden Olvasónak!

Először is egy vallomással tartozom. Amikor elkezdtem olvasni a Bibliát, ezek a részek nem tartoztak a kedvenceim közé. Nehezen tudtam túltenni magam azokon a fejezeteken, melyek hosszasan sorolták a szent sátor berendezéseit, esetleg kimondhatatlan nevek hosszú sorát közölték az olvasóval. Idővel azonban elkezdtem más színben látni ezeket a részleteket is — hiszen nem véletlen, hogy Isten fontosnak tartotta, hogy Igéje részévé legyenek. “Mindaz, amit az Írásokban régebben megírtak, most a mi tanításunkat szolgálja. Azért írták le, hogy az Írások által felbátorodjunk, képesek legyünk a türelmes kitartásra, és erősen belekapaszkodjunk a reménységbe” (Róm 15:4, EFO).

A kiindulópont: Isten vagy az ember?

Hosszasan lehetne boncolgatni ezen részek üzenetét és mondanivalóját, illetve kereshetnénk a beteljesedésüket Jézus Krisztus életében. A reggeli csendességem alatt azonban bennem egy kérdés fogalmazódott meg, melyre ezek a 2Mózesből származó fejezetek válaszolnak, és karácsony közeledtével új értelmet nyernek: Ki dönti el, hogyan imádjuk Istent? Kinek van joga meghatározni, milyen legyen az imádatunk, istentiszteletünk, odaszántságunk?

Amikor mi, emberek határozzuk meg, hogyan imádjuk Istent — saját magunkból, a saját igényeinkből, személyiségünkből, elvárásainkból, szimpátiánkból stb. kiindulva, akkor nem teszünk mást, mint éppen megszegjük a parancsolatot: “Én, az ÚR vagyok a te Istened… Ne legyen más Istened rajtam kívül! Ne csinálj magadnak faragott képet…” (2Móz 20:2-4, RKB). Beleeshetünk abba a hibába, hogy bálványt kreálunk magunknak, és az “istent” a saját képünkre és hasonlatosságunkra formáljuk. Pedig ennek épp az ellenkezője igaz; Isten formált minkat a maga képmására, azért, hogy őt imádni tudjuk és vele kapcsolatban lehessünk.

Milyen alapon?

Ebben a kapcsolatban pedig nem egyenlő felek szövetségéről van szó (mint ahogyan már az Ábrahámmal kötött szövetségben is csak Isten vállalta a szövetség feltételeit, vö. 1Móz 15). És itt nyer jelentőséget a karácsony. Szent Ágoston fogalmazta meg talán a legszebben: Isten Fia emberré lett, hogy mi “átistenülhessünk”; vagy C. S. Lewis szerint: az Isten Fia emberré lett, hogy az emberek Isten fiaivá válhassanak. Isten fizette meg annak árát, hogy mi vele kapcsolatban lehessünk. A jog pedig őt illeti meg, hogy meghatározza ennek feltételeit és módját. Számomra erről szól a templomnak, a papi ruhának, a szertartásoknak és áldozatoknak részletes leírása és bemutatása — Isten elkezdi a feltételeket diktálni.

Neki fontos annyira a mi imádatunk, hogy elmondja, milyen módon tudja azt elfogadni. A kérdés az, hogy nekünk fontos-e annyira a vele való kapcsolatunk, hogy kilépjünk a saját sablonjainkból, és elkezdjük őt Lélekben és igazságban, az ő személyének és a valóságnak megfelelően imádni (vö. Jn 4:23-24). “Hiszen megmondta neked, ember, mit tekint az Örökkévaló jónak, megmutatta, mit kíván tőled: hogy igazságosan cselekedj, őrizd meg a hűséges szeretetet, és alázatosan élj Istened előtt” (Mik 6:8, EFO).

Reklámok

Karácsony üzenete: ki dönti el? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: evangéliumi

Hozzászólások lezárva.