Jefte valóban feláldozta leányát?

A Bírák könyvében (11:29-40) egy érdekes történetet olvashatunk. Jeftéről van benne szó, akit rokonai és népe először elűznek maguk közül, majd pedig visszahívnak, hogy vezesse őket a harcban. Isten sikert és győzelmet ad neki az ellenség fölött, és megszabadítja népét a fenyegetéstől és elnyomástól. A történet érdekessége azonban Jefte következő mondatában rejlik: “Ha valóban kezembe adod az ammóniakat, akkor bármi jön ki elém házam ajtaján, amikor békességgel visszatérek az ammóniaktól, az ÚRé lesz az, feláldozom égőáldozatul” (Bír 11:30-31, MBT). A 34. versből kiderül, hogy a leánya volt az, aki elsőként kiment apja köszöntésére. Felmerül hát a kérdés, hogy Jefte valóban feláldozta leányát égőáldozatként? Vajon Izrael népe körében ez lenne az első feljegyzett emberáldozat Jahvénak?

Boullogne (1649-1717): Jefte leánya

Boullogne (1649-1717): Jefte leánya

A történetet olvasva érdemes néhány szemponton elgondolkodni. Ezek — véleményem szerint — cáfolják azt az értelmezést, hogy Jefte a leányát valóban égőáldozatként mutatta volna be. Sokkal valószínűbb, hogy a lány megőrizte szüzességét, és attól fogva az Úr szolgálatára lett odaszentelve. Nézzük, mi támasztja alá ezt az értelmezést…

1. “Bármi jön ki elém” és “égőáldozat”

Jefte fogadalmában érdekes kifejezést használ (אֲשֶׁר), mely jelenthet “amit” vagy “akit” egyaránt. Az MBT így fordítja: “bármi jön ki elém” — ezzel arra utal, hogy Jefte nem emberáldozat bemutatására vállalkozott, hanem arra, hogy felajánlja Istennek azt, ami először kimegy elé, legyen az akár háziállat, szolgáló vagy családtag.

Jefte valóban égőáldozatról beszél fogadalmában. Ám vegyük figyelembe, hogy nem tudhatta, hogy éppen leánya fog elé kijönni. Fogadalmában gondolhatott egy juhra vagy kecskére is, akivel először találkozik háziállatai közül, és azt valóban égőáldozatként fogja bemutatni Istennek. A történet folytatásában nem olvasunk arról, hogy Jefte valóban elégette volna leányát, a történetíró csupán ezt közli: “Az pedig megtette vele azt, amit megfogadott” (39. vers). További szempontok segíthetnek majd tisztábban látni, hogy ez a rövidke, és nem egyértelmű mondat mire is utal.

2. Isten kedvesen fogadta Jefte felajánlását

Jefte fogadalmát és Jahve arra adott válaszát így örökíti meg az elbeszélés: “Fogadalmat tett Jefte az ÚRnak, és ezt mondta: Ha valóban kezembe adod az ammóniakat, akkor bármi jön ki elém házam ajtaján, amikor békességgel visszatérek az ammóniaktól, az ÚRé lesz az, feláldozom égőáldozatul. Fölvonult Jefte az ammóniak ellen, és megütközött velük. Az ÚR pedig a kezébe adta őket” (30-32. versek).

Azt látjuk, hogy Isten kedvesen fogadta Jefte fogadalmát, és győzelmet adott neki. Isten azonban ismeri a jövőt, és tudta, hogy ki vagy mi lesz az, akivel családjából először fog Jefte találkozni. Tudjuk, hogy Isten gyűlöli és a törvényben tiltja is az emberáldozatot (vö.: 3Móz 18:21, 20:2-5, 5Móz 12:31, 18:10). Jogosan merül fel a kérdés: Ha Isten tudta, hogy Jefte lánya lesz az első, aki kimegy elé, tényleg győzelmet adott volna neki? Isten engedte volna egy olyan győzelem learatását, mely emberáldozattal fog végződni? Valóban meghasonlott volna Jahve a saját elveivel, és kedvesen tekint Jefte fogadalmára? Ha a történetben valóban emberáldozatról van szó, a logikusnak tűnő válasz Isten részéről az lett volna, hogy nem ad győzelmet Jeftének — ezzel elkerülhette volna a tiltott emberáldozat bemutatását. De nem ezt olvassuk, melynek oka az, hogy nem is lett a leány tűzáldozatként bemutatva.

3. Emberáldozat vagy teljes odaszentelés?

Az égőáldozat sajátossága a Törvény szerint az volt, hogy egyetlen részét sem tarthatta meg az, aki feláldozta, sem a pap nem kapott belőle, hanem egészen elégették (3Móz 1:9, 13, 8:21). Az itt használt héber szó (עלָה) jelentése ez: valami, ami felmegy — teljes egészében az oltárra. Lényege nem az elégetésben keresendő, hanem abban, hogy teljesen Istennek adják. A kifejezés alapján tehát a hangsúly azon van, hogy Jefte azt, ami vagy aki kijön házából, teljesen odaszenteli Istennek — legyen az ember vagy állat.

4. Tűz vagy szüzesség?

A történet leírásában találkozunk még egy érdekes momentummal. A lány elmegy, hogy két hónapig elsirassa leányságát a barátnőivel (37. vers). Furcsa megfogalmazás egy olyan lány részéről, akit az apja éppen égőáldozatként szeretne felajánlani. Nem az életét siratja, nem közelgő halála miatt gyászol, hanem barátnőivel vonul el (akik tudták mit jelent a szüzesség, gyermektelenség, egyedülállóság), hogy feldolgozza és elfogadja örök szüzességét.

Amikor visszatért, és apja teljesítette vele fogadalmát, nem ezt olvassuk: “És apja elégette őt az ÚRnak.” Ezt írja: “A leány nem élt férfival” (39. vers). Egy tűzáldozatul odaadott leány esetében ez lenne a legfontosabb megállapítás? Valóban így fogalmazná meg a történetíró az emberáldozat bemutatását? A leírás szóhasználatából az tűnik valószínűbbnek, hogy a leányt nem égették el, hanem odaszentelték Istennek, hogy szűzként őt szolgálja. Tudjuk, hogy asszonyok is szolgáltak a Szent Sátornál (vö.: 2Móz 38:8, 1Sám 2:22), és arra is látunk példát, hogy valaki önkéntesen felajánlja ilyen szolgálatra gyermekét (1Sám 1:11).

Jefte szomorúsága nem annak tudható be, hogy égőáldozatként adta oda Jahvénak a leányát, hanem annak, hogy szüzességre és templomi szolgálatra szánta oda, ezzel neve és családja végleg kihal majd Izraelben.

Következtetés

A fentiek alapján úgy vélem, hogy a Bír 11:29-40-ben nem az első, Jahvénak bemutatott emberáldozatról olvashatunk, hanem arról, ahogyan egy apa a lányát odaszenteli Isten szolgálatára.

Reklámok

Jefte valóban feláldozta leányát? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: teológia

Hozzászólások lezárva.