Mit várunk Isten országától? (3. rész)

Az előző részben láttuk, hogy Isten országa új eget és új földet fog hozni. Ez részben arra utal, hogy a társadalom és az uralkodó réteg is megváltozik és megújul. A változás azonban nem fog megállni a társadalom és a politika szintjén — ki fog terjedni a vallás, a hit és az Istennel való kapcsolat területére is. Ézsaiás így folytatja bátorító üzenetét: “Örüljetek és ujjongjatok hát annak, amit teremtek, mert Jeruzsálemet örömre teremtem, és népét vigadozásra. Örülni fogok Jeruzsálemnek, és gyönyörködök népemben, nem fog benne senki sírni többé, sem fájdalmában kiáltani!” (Ézs 65:18-19, EFO).

Kép: lionshare.org

Kép: lionshare.org

Isten véleménye az ember vallásosságáról

E szavak jelentőségét akkor értjük meg, ha összehasonlítjuk őket olyan igeversekkel, melyek jelen világunkban az ember vallási törekvéseit bírálják: “Gyűlölöm, megvetem ünnepeiteket, ünnepségeiteket ki nem állhatom! Ha égőáldozatot mutattok be nekem, vagy ételáldozatot, nem gyönyörködöm bennük. Rá se tekintek a békeáldozatra, melyet hízlalt állatokból mutattok be! Távozzatok előlem hangos éneklésetekkel, hallani sem akarom lantpengetésteket! Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak! Véresáldozatot és ételáldozatot úgy hoztatok-e nekem a pusztában negyven éven át, Izráel háza, hogy közben hordoztátok királyotokat, Szikkútot, és Kijjúnt, csillagistenetek képmását, amelyeket ti készítettetek?! Ezért fogságba küldelek titeket Damaszkuszon túlra — mondja az ÚR, akinek Seregek Istene a neve” (Ám 5:21-27, MBT).

Szomorú állapot, amikor Isten eljut odáig, hogy meggyűlöli az emberek vallási cselekedeteit. Amikor vallásuk már nem az Istennel való kapcsolatról, hanem a képmutatásról szól, akkor valahol, valamikor, valahogyan elvétették a célt, szem elől tévesztették a lényeget. Ebbe az állapotba belekerült Isten saját népe, a zsidó nemzet, és az évezredes történelme folyamán a keresztény egyház is.

A történelem ismétli önmagát

Az Ószövetség olyan, mint egy szövevényes szerelmi történet, amelyben Jahve időről időre próbálja visszahódítani az oly sokszor hűtlenné vált feleségét: “Azért most én csábítom őt: elvezetem a pusztába, és szívére beszélek” (Hós 2:16, MBT). Isten részéről lenyűgöz ez a kitartás és szenvedélyes szeretet, amivel a népéhez viszonyul. És teszi ezt annak ellenére, hogy az hűtlenül viselkedik — bálványokat imád, pogány vallási szokásokkal szennyezi be Jahve imádatát, elnyomja a szegényeket, árvákat, özvegyeket, érvénytelenné teszi az igazságot. Röviden megfogalmazva: semmibe veszi Istene törvényét (vö. Ám 2:6-8). Ennek ellenére a nép identitása a Jahvéval való szövetséges kapcsolatból fakadt, és többnyire tartották magukat a törvény valamilyen lealacsonyított, külsőséges, rítusszerű megtartásához — de mindezt valódi szívbeli engedelmesség nélkül.

Ez persze Istennek is feltűnik, és ezért jut el odáig, hogy meggyűlöli a népe vallási szertartásait, noha ő maga rendelte el azokat. A nép rutinból végezte őket, de nem fejezték ki igazából az istenfélelmüket, szentségre való törekvésüket, engedelmességüket. A maguk módján “imádták” Istent, amiről neki ez volt a véleménye: “…így gyalázták meg szent nevemet” (Ám 2:7, MBT). Ézsaiás pedig ezt mondta, amit a későbbiekben Jézus is idézett: “Ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat” (Ézs 29:13, MBT, vö. Mt 15:8-9).

Ugyanebbe a hibába az egyház is beleeshet, sőt bele is esett. Rutinból végeznek vallási szertartásokat, a “hívek” egy jelentős része a nagy ünnepekkor elmegy a templomba, de oda magukkal viszik gondolatban a saját bálványaikat: pénz, karrier, munka, erkölcstelenség, irigység, magamutogatás stb. Azonban az, hogy úrvacsorázunk, dicsőítéseket éneklünk, igehirdetéseket hallgatunk (vagy épp mondunk el), adakozunk — még senkit nem tesznek kereszténnyé.

A megoldás

Az emberiség történelmében mindig is jelen volt a vallási képmutatás. Az ember szívének és értelmének kell megváltoznia ahhoz, hogy valódi hitéleti fejlődést tapasztalhassunk meg. Isten országa éppen erről a megoldásról fog gondoskodni: “Akkor majd egy szívet adok nektek, és új szellemet adok belétek, eltávolítom belőletek a kőszívet, és a helyébe valódi hús-szívet adok. (…) Új szívet adok nektek, új szellemet öntök belétek, kőszívetek helyére hús-szívet helyezek” (Ez 11:19, 32:26, EFO).

Isten uralma szívbeli és elmebeli megújulást, regenerálódást hoz az emberiség számára. Ennek eredményeként nem a képmutató vallásoskodás köntösét öltjük majd magunkra, hanem szívből akarunk majd engedelmeskedni Istennek. Nem kell azonban addig várnunk, míg eljön Isten királyi uralma. Már most is tehetünk annak érdekében, hogy uralma alatt élve valódi hittel közeledjünk hozzá, teljes szívünkből-lelkünkből imádjuk őt, és szolgáljunk neki. Szentlelke által már ma is munkálkodik bennünk, hogy olyan hitet formáljon ki bennünk, mely nem gyűlöletet vált ki belőle, hanem örömet szerez neki. “Örülni fogok Jeruzsálemnek, és gyönyörködök népemben, nem fog benne senki sírni többé, sem fájdalmában kiáltani!” (Ézs 65:19, EFO).

Reklámok

Mit várunk Isten országától? (3. rész) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: teológia

Hozzászólások lezárva.