Pál apostol Krisztus-portréja

A következő nagy blokkot, mellyel a helyes Krisztus-kép megismerése érdekében foglalkoznunk kell, Pál apostol levelei (Corpus Paulinum) adják. Egyik levelében így ad hangot félelmének a keresztényekben kialakuló hamis istenképpel kapcsolatban: “Félek azonban, hogy amint a kígyó ravaszságával megcsalta Évát, úgy a ti gondolataitok is eltávolodnak a Krisztus iránti őszinteségtől. Mert ha valaki jön, és más Jézust hirdet, akit nem hirdettünk, vagy más lelket kapnátok, amelyet nem kaptatok, vagy más evangéliumot, nem azt, amelyet befogadtatok, igencsak eltűrnétek” (2Kor 11:3-4, RKB). Mivel Pálnak — aki a már feltámadt és megdicsőült Jézussal találkozott — kiforrott és átfogó krisztológiája (Krisztusról szóló tanítása) volt, ezért érdemes megnézni, hogy az egyes leveleiben miként jelenik meg a Messiás.

Forrás: Google

Forrás: Google

Krisztus-portréja természetesen sokkal összetettebb, mint amit egy ilyen bejegyzés keretei között meg lehet írni. Az egyes leveleiben is sokféle módon jelenik meg Jézus. Most viszont igyekeztem a legjellemzőbb, legmarkánsabb sajátosságokat kiemelni Pál levelezéséből.

római levélben Jézust úgy látjuk, mint a békesség megteremtőjét: “Mivel tehát hit által igazultunk meg, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm 5:1, RKB). Jézus az a személy, aki kibékített bennünket Istennel, rendezte a vele való rendezetlen kapcsolatunkat, és megteremtette annak alapját, hogy a Teremtőt lélekben és igazságban imádhassunk (Jn 4:23-24).

korinthusi levelekben többféle pillanatképet is megmutat az apostol, hogy Jézus személyének és munkájának átfogó jellegét megláttassa olvasóival:

  • Jézus a dicsőség Ura, akit követve mi magunk is otthonra lelhetünk Isten örök dicsőségében: “Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte meg, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát” (1Kor 2:8, RKB).
  • Jézus a biztos alap, az egyetlen, melyre életünket felépítve nem fogunk romlásba dőlni: “Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely Jézus Krisztus” (1Kor 3:11, RKB).
  • Jézus az áldozati bárány, aki önkéntes áldozatként ajánlotta fel magát a mi bűneinkért, hogy tiszta életet éljünk: “Takarítsátok ki azért a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert Krisztus, a mi húsvéti bárányunk már megáldoztatott” (1Kor 5:7, RKB).
  • Jézus győztes a halál fölött — ha nem akarjuk, hogy jelen életünkkel mindennek vége legyen, rá kell bíznunk magunkat: “Azután jön a vég, amikor átadja az országot az Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt. Mert addig kell uralkodnia, amíg minden ellenségét lába alá nem veti. Utolsó ellenségként a halált törli el” (1Kor 15:24-26, RKB).
  • Jézus Isten képmása, ikonja, földi életünk célja pedig az, hogy napról napra hasonlóbbá váljunk hozzá: “…hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki Isten képe” (2Kor 4:4, RKB, vö. 3:17).

Galata levélben Jézus a felszabadító, aki kimentett minket a bűn rabszolgaságából és megajándékozott az Isten előtti szabadsággal: “Ezért álljatok meg abban a szabadságban, amelyre Krisztus megszabadított minket, és ne engedjétek magatokat újból a szolgaság igájába fogni” (Gal 5:1, RKB). Fontos az apostol figyelmeztetése — ha Jézus, a felszabadító levette lábunkról a rabszolgaság bilincsét, önként ne tegyük azokat vissza, továbbra is a bűnnek szolgálva.

Az efezusi levélben Pál úgy mutatja be Jézust, mint jellemünk formálódásának végcélját. Keresztény életünk alapja, hogy formálódjunk, hogy ne maradjunk olyanok, mint a megtérésünkkor voltunk, hogy ne egymáshoz, hanem Jézushoz hasonlítsuk magunkat. Az apostol szerint Krisztus a mérce, akihez igazodnunk kell: “…míg mindnyájan eljutunk a hitnek és az Isten Fia megismerésének az egységére, az érett férfiúságra, a Krisztus teljessége szerinti nagykorúságra” (Ef 4:13, RKB).

Filippi levélben Krisztus a jutalom, a nyeremény mindazért a lemondásért és szenvedésért, melyet ebben az életben tapasztalunk: “Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének gazdagsága miatt, akiért kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem” (Fil 3:8, RKB). Ez persze csak akkor fog működni az életünkben, ha megismerjük annyira Jézust, hogy a vele való kapcsolat igazi érték legyen számunkra, melyért készek vagyunk áldozatot hozni, és amelyet valódi kincsnek és jutalomnak tudunk tekinteni.

Kolossé levélből úgy ismerhetjük őt meg, mint aki az egyház Feje: “Ő a feje a testnek, az egyháznak…” (Kol 1:18, RKB). Máté evangéliumában arról beszélt Jézus, hogy ő építi fel a saját egyházát (Mt 16:18), az ApCselben pedig Isten saját egyházáról beszél Pál (ApCsel 20:28). Isten a tulajdonosa, Isten építi fel, és Krisztusban Isten a Feje is. Ezért nem a mi feladatunk az, hogy eldöntsük, mi és hogyan történjen, működjön az egyházban — az alapokat már lefektette az Úr, és ő igazgatja is háza népét.

Pál thesszalonikai levelezésében Jézust a visszatérő Úrként látjuk: “Mert maga az Úr fog leszállni a mennyből riadóval, főangyal szózatával és Isten harsonájával…” (1Thessz 4:16, RKB). Jézus visszajövetele sok találgatáshoz és teológiai vitához szolgált és szolgál alapul. Jobb lenne azonban, ha nem parttalan vitákat generálna, melyek elválasztják egymástól az egyes teológiai irányzatokat képviselő hívőket, hanem mindannyiunkban növelné a felelősség érzését, és felkészítene minket a vele való találkozásra.

Az 1Timóteus Jézust a maga dicsőségében láttatja úgy, mint aki “áldott és egyedül Hatalmas, a királyok Királya és az uraknak Ura” (1Tim 6:15, RKB). Ezt a dicső uralkodói képet a 2Timóteus Jézus bírói hatalmával egészíti ki: “Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus szíe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat…” (2Tim 4:1, RKB).

Titusz levelében Jézussal mint Megváltóval találkozunk: “…aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és hogy önmaga számára megtisztítsa saját népét, hogy jó cselekedetekre igyekezzen” (Tit 2:14, RKB). A megváltásunk célja nem csupán az, hogy szabadok legyünk a bűntől, hanem az is, hogy Jézusnak éljünk, őt kövessük, neki engedelmeskedjünk.

HaZsidókhoz írt levelet Pál apostolnak tulajdonítjuk, akkor a következőket emelhetjük még ki belőle (lásd még: Ki a Zsidókhoz írt levél főszereplője?):

  • Jézus az üdvösségünk fejedelme: “Mert ez volt méltó ahhoz, akiért van a mindenség, és aki által lett a mindenség, hogy üdvösségük fejedelmét, aki sok fiat vezet dicsőségre, szenvedések által tegye tökéletessé” (Zsid 2:10, RKB).
  • Jézus a Főpapunk: “Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz” (Zsid 4:14, RKB).
  • Jézus a hit szerzője és beteljesítője: “Nézzünk a hit elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve — elszenvedte a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült” (Zsid 12:2, RKB).
Advertisements

Pál apostol Krisztus-portréja bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: teológia

Hozzászólások lezárva.