A modern bibliakritika és az ősi hit szabálya

Az Újszövetség arra emlékeztet minket, hogy a hit, mellyel az egyház újabb és újabb generációi, ill. az egyes hívők rendelkeznek, nem saját találmányuk, és nem saját bibliatanulmányozásuk eredménye. A hit olyasvalami, amit lelki őseinktől, Krisztustól, az apostoloktól, az egyházatyáktól, a nagy teológusoktól és hitvédőktől örököltünk. Örökség, nem pedig saját tulajdon. Ennek megfelelően kell bánnunk vele. Ennek fényében kell megvizsgálnunk azt a modern bibliakritika fényében, szükség esetén pedig megvédenünk.

Fotó: evangelical hipster

Fotó: evangelical hipster

1. A hit örökségünk

A hit a keresztény egyháznak nem tulajdona, nem saját felfedezésének eredménye, hanem öröksége. Olyan örökség, melyet a korábbi generációk tovább hagyományoztak, és amely a Szentírásban gyökerezik, abból táplálkozik. Júdás erre hivatkozik a levelében, amikor így ír: “…tusakodjatok a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szenteknek adatott” (Júd 3, RKB). Amikor Pál apostol az evangélium alapjáról ír a korinthusi gyülekezetnek, hasonló módon hivatkozik a hit öröklődő voltára: “Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot… Mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is úgy kaptam” (1Kor 15:1-3, RKB).

Pál apostol egyrészt arról beszél, hogy “egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség” (Ef 4:5, RKB), másrészt pedig megemlíti a hit szabályát is, mely szolgálatunkat és lelki életünket befolyásolja: “Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: ha prófétálás adatott, akkor a hit szabálya szerint prófétáljunk” (Róm 12:6, MBT, vö. Gal 6:14). A hit szabálya (gr. kanón tész piszteósz, lat. regula fidei) nem más, mint az apostoli tanítás tiszta tartalma és helyes értelmezése, mely az első századtól kezdve folytonosságot mutat (apostolica successio) egészen modern korunkig. Azt, hogy helyesen hogyan lehet gondolkodni a keresztény hitről és teológiáról, a hit szabálya határozta és határozza meg. Így valódi folytonosság követhető nyomon az apostoli gyülekezettől kezdve az évszázadok egyházi életén át egészen modern korunkig.

Az egyházatyák és minden kor teológusai a hit szabálya szerint határozták meg azt, hogy mi az ortodox tanítás, és mi számít eretnekségnek. A hit szabálya és annak tudata tehát, hogy hitünket és a keresztény egyház tanítását örököltük, nem pedig feltaláltuk, megvéd a káros elhajlásoktól a hit útjától, és segít felismerni minden, rossz irányba mutató irányzatot, felekezetet, hitrendszert.

2. A bibliakritika kihívása

C. S. Lewis — az ateistából keresztény hitre tért hitvédő és irodalmár — A modern teológia és a bibliakritika című esszéjében találóan fogalmazza meg azt a kihívást, melyet a mára oly elterjedt bibliakritika intéz a hit szabálya ellen: “A régi igaz hit aláásása nagyrészt az újszövetségi bibliakritikával foglalkozó teológusok műve volt. E tudományág művelőinek tekintélye az a tekintély, amely iránti tiszteletből föl kellene adnunk rengeteg olyan nézetünket, amely az őskeresztyén egyház, az egyházatyák, a középkor, a reformátorok, sőt a XIX. század közös hite volt.”

A liberális bibliakritika káros hatásai sajnálatos módon megjelentek a teológusképzésben is, és beszivárognak a bibliafordítások lábjegyzeteibe, a kommentárokba és egyéb teológiai tárgyú írásokba is. Ez a fajta értelmezési módszer azt tartja üdvösnek, ha elvetve a zsidóság és kereszténység közös hitét, évezredek egyházi hagyományát, a modern elméleteket tekintjük mérvadónak a Biblia keletkezésére, az ember és Isten kapcsolatára, a megváltásra és a Megváltó személyére, a teremtésre és egyéb teológiai kérdésekre vonatkozólag.

3. Helyes viszonyulás a bibliakritikához

Fontos tisztázni, hogy nem minden kritika rossz. Teológiai területen is sokat köszönhetünk a kritikus, elemző gondolkodásnak. Pl. a szövegkritika eredménye az, hogy a kezünkben tartott Biblia szövegének hitelességében és pontosságában teljesen biztosak lehetünk. A szövegkritikusok ugyanis megvizsgálták az összes kéziratot, kategorizálták őket, kézirat-családokat és szövegtípusokat határoztak meg, mely által az eltérő olvasatok közül ki tudták választani azt, amely az eredeti szerző gondolata lehetett.

Hibás hozzáállás lenne — épp ezért — a részünkről, ha mindent elvetnénk, ami a bibliakritikával kapcsolatos lehet. A tudomány ugyanis megállásra és gondolkodásra késztet bennünket, hogy hitünket mérlegeljük, vizsgáljuk meg, és tudjuk azt megvédeni. Azonban egyszer minden kereszténynek döntést kell hoznia, hogy hitéletét mire alapozza. Alapozhatja a liberális bibliakritika olyan elveire, melyeket konzervatív bibliatudósok már megcáfoltak, vagy alapozhatja a hit szabályára, mely egészen az apostoli korig, sőt Krisztusig visszavezethető, és amely két évezred alatt mindig kiállta a vizsgálódás próbáját.

Liberális, az ortodoxtól eltérő nézetek az egyháztörténelemben gyakran felbukkantak. Kihívást intéztek a kor teológusai és egyszerű hívői elé, hogy eldöntsék, melyik irányt kívánják követni. Mára azonban ezek az elhajlások jelentéktelenné váltak, vagy teljesen eltűntek. Az ortodox tanítás, a hit szabálya azonban továbbra is fennmaradt, és virágzik. Modern időnkben a mi feladatunk az, hogy korunk kihívásaival szembe nézzünk, és megfeleljünk rájuk. Ezzel őrizve meg azt az örökséget, amelyet majd gyermekeinknek és unokáinknak tovább adhatunk.

Tágabb értelemben is igazak C. S. Lewis szavai, melyeket A zsoltárokról szóló elmélkedései között jegyzett le a vallásról — értelmezhetjük azokat a hit megőrzésére és fennmaradására is: “Tudjuk, hogy sokan ‘elbuktak’, de megdöbbentő az, hogy a vallás nem omlott össze. Legjobb képviselőiben tisztábbá, erősebbé és mélyebbé vált.”

Reklámok

A modern bibliakritika és az ősi hit szabálya bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: teológia

Hozzászólások lezárva.