A démonoktól való megszállottság jelei

A karizmatikus mozgalom szélsőséges irányzataira és követőire jellemző, hogy minden nehézség és probléma mögött démonokat vélnek felfedezni. Elég velük néhány percig beszélgetni, mire már különféle démonokat akarnak kiűzni az emberből. Azonban az ő túlzó hozzáállásukkal szemben az sem jó, ha valaki egyáltalán nem foglalkozik a démonokkal — legalább annyit, amennyit a Biblia. Nem túl sok információt bocsát a rendelkezésünkre Isten velük kapcsolatban, de néhány elbeszélő részből kiindulhatunk velük kapcsolatban.

Jézus kiűzi a démonokat

Jézus kiűzi a démonokat

Gyülekezetünkben a kiscsoportos bibliaóra keretén belül Márk evangéliumának az egyik témába vágó szakaszát tanulmányoztuk (Mk 5:1-20). Ez az a történet, melyben Jézus a tenger lecsendesítése után partra száll a gadaraiak földjén, ahol egy démonoktól megszállt férfivel találkozott. A hasonló szakaszokhoz képest Márk beszámolója részletgazdag, és több szempontot is meghatároz, ami alapján felismerhető a démoni megszállottság.

Elöljáróban azonban szeretném hangsúlyozni, hogy igei látásom szerint egy újjászületett hívő embert nem képesek a démonok megszállni. Viszont befolyásolni tudják, sugallhatnak neki olyan dolgokat, melyek Isten szavával és akaratával ellentétesek. Márk evangéliuma alapján a következő jellemzőket határozhatjuk meg:

1. Kétségtelen bizonyosság 

Az evangélium írója így vezeti be a történetet: “Azután elmentek a tenger túlsó partjára, a gadaraiak földjére. Amikor kiszállt a hajóból, egyszer csak szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan lélektől megszállott ember” (Mk 5:1-2, RÚF). A szemtanúk számára nem volt kétséges, hogy pszichiátriai beteg-e az illető, esetleg epilepsziás, vagy más betegségben szenved. Véleményem szerint nem állja meg a helyét az az érv, hogy akkoriban sok betegséget démoni megszállásra fogtak — hiszen Jézus tényleg párbeszédbe elegyedett a megszálló démoni légióval, és ki is űzte őket a férfiból. A szemtanúk számára világosan felismerhető volt a megszállottság, nem kellett elgondolkodniuk, hogy mi lehet a probléma. Ezzel kapcsolatban két fontos dolgot kell megjegyeznünk:

(1) Jézus idejében Isten országa kézzel foghatóan jelen volt az emberek között. Az üdvtörténet egy jelentős szakaszához érkezett, amikor a Király jött el, hogy elvégezze a bűnös emberek megváltását. A gonosz pedig minden erejét bevetette, hogy ezt megakadályozza. Ezért érthető, hogy sokkal nagyobb démoni aktivitás volt megfigyelhető akkoriban, mint az ószövetségi időkben, vagy mint napjainkban. Ezt látszik megerősíteni Jézus megjegyzése, amikor Sátán munkásságáról így szólt: “Vagy hogyan mehetne be valaki egy erős ember házába, és hogyan rabolhatná el annak javait, ha előbb meg nem kötözi azt az erős embert?” (Mt 12:29). Ezek a szavak akkor hangoztak el, amikor Jézus démonűzési hatalmát kérdőjelezték meg a farizeusok. Jézus munkássága feltehetően — valamelyest — megkötözte a Sátánt, így korlátozottabb a hatalmuk ma, mint akkor volt (természetesen ez sem elenyésző!).

(2) Az 1Kor 12:10-ben beszél Pál apostol a “lelkek megkülönböztetésének” kegyelmi ajándékáról. Isten bennünk lakozó és munkálkodó Szentlelke képessé tesz minket arra, hogy a gonoszt és annak munkáját felismerjük, ha az utunkba akad. A karizmatikus mozgalom egyes képviselői azonban ott is vészharangot kongatnak, ahol Isten Lelkének ez az adománya nem jelez…

2. Tudatos szembefordulás Istennel 

Nem démoni megszállás az, ha valaki tudatlanságból nem hallgatja meg az evangéliumot. Azt sem démoni megszállottság okozza, ha egy keresztény a kísértések közepette elbukik (vö. Jak 1:14). Márk beszámolójában ezt olvashatjuk: “…szembejött vele…” (Mk 5:2). A valódi démoni megszállottság eredménye a tudatos szembefordulás Istennel és a tudatos ellenállás Isten munkájának (Mk 5:7-8). Érdekes, hogy az evangéliumi beszámolók szerint sokszor azok az emberek sem ismerték fel Jézust és az ő személyének jelentőségét, akikkel hosszasan beszélgetett, vagy akiket meggyógyított. Egyedül a démonok azok, akik azonnal tudták, hogy ki ő. Ezen a tényen alapult tudatos szembefordulásuk Istennel.

3. A gonosz jelenléte utáni vágyódás 

Márk ezt írja a megszállottról: “…szembejött vele a sírboltok közül…, mindig a sírboltokban és a hegyek között lakozott” (Mk 5:2, 5). A démontól megszállott ember azokat a helyeket kereste, ahol a halál és a gonosz jelenléte kézzel fogható. Vágyott a gonosz jelenlétére. A legtöbb esetben nem kell démoni megszállottságot keresnünk azon tizenévesek esetében, akik feketében járnak, és olyan szimbólumokhoz vonzódnak, mely a halálhoz, az alvilághoz, a gonoszhoz köthető. Egyszerű divatról van szó, amelyet remélhetőleg előbb-utóbb ki fognak nőni. A valódi megszállottság ettől mélyebben gyökerező vágyódást eredményez a gonosz jelenléte és az egyedüllét, elhagyatottság felé.

4. Természetfeletti fizikai erő

A beszámoló szerint a megszállott férfi természetfeletti fizikai erővel rendelkezett — olyannal, amit sem láncokkal, sem kötelekkel, sem más módon nem tudtak a hétköznapi egyszerű emberek megfékezni és kordában tartani: “…már láncokkal sem tudott megkötözni senki, mert már sokszor meg volt kötözve bilincsekkel és láncokkal, de szétszaggatta a láncokat, a bilincseket pedig összetörte, úgyhogy senki sem tudta megfékezni” (Mk 5:3-4). Talán többen emlékeznek még néhány évvel ezelőtt arra a “démontól megszállt” kisfiúra, aki “ekszöszájzbúúúk” (exercise book, azaz munkafüzet) felkiáltással jelezte, hogy megszállott. A körülötte lévő felnőttek azonban könnyen le tudták fogni, és hamar megnyugodott, amikor az áhított biciklit megígérték neki. Ezzel, és sok hasonló esettel szemben emberi erővel nem lehetett féken tartani a valódi megszállottat, és csak Jézusnak engedelmeskedett.

5. Önpusztító hajlam

A Sátán szembe jöhet velünk alattomos, csábító kígyó (1Móz 3:1, Jel 12:9) vagy ordító oroszlán (1Pt 5:8) képében. A célja azonban ugyanaz: elpusztítani minket. Tudja, hogy kevés ideje van már hátra a ténykedésre (Jn 12:12), ezért minél több embert akar magával ragadni. Célját pedig az által tudja elérni, hogy a megszállott emberekben önpusztító, deviáns, antiszociális, szuicid hajlamot és viselkedést alakít ki: “Éjjel-nappal mindig a sírokban és a hegyek között kiáltozott, és kővel vagdosta magát” (Mk 5:5).

6. Félelem Istentől

A Sátán és démonai nem egyenrangú ellenfelei Istennek. A mennyben nem is Isten harcol ellenük a Jelenések könyve beszámolója szerint, hanem Mihály arkangyal (Jel 12:7-8). Ezért a gonosz fél Istentől, retteg Jézustól, mert tudja, hogy milyen büntetés vár rá “az alvilág sötét mélységben” (2Pt 2:4, gt. tartarosz). “Amikor távolról meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte, és hangosan felkiáltott: Mi közöm hozzád, Jézus, a Magasságos Isten Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj engem” (Mk 5:6-7).

A démonokkal szemben gyengék és védtelenek lennénk, Krisztusban azonban nem kell rettegnünk. Nem kell félelmünkben átugrani azokat az igehelyeket, ahol szó esik róluk, de annyit érdemes foglalkozni velük, amennyit a Biblia ír róluk. A védelem velük szemben nem a kereszt, a fokhagyma, a szentelt víz vagy bármi hasonló emberi praktika, hanem az Istennek engedelmes élet: “Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek” (Jak 4:7).

Advertisements

A démonoktól való megszállottság jelei bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: teológia

Hozzászólások lezárva.