Evangéliumi identitásunk alapjai

Akkor, amikor elveszettnek érezzük magunkat az egyháztörténelem harcai és lábjegyzetei között, illetve nem találjuk a helyünket az egyes felekezetek hitvallásai között, hasznos segítség lehet a J. I. Packer által megfogalmazott hat szempont. Packer anglikán teológus, és a The Evangelical Anglican Indentity Problem: An Analysis (Latimer House, Oxford, 1978) című könyvében írta le azt a hat ismertetőjegyet, melyet véleményem szerint minden magát evangéliumi kereszténynek valló ember igaznak fogadhat el. Ugyanakkor segítségünkre is lehetnek, hogy tudjuk, melyek azok a fontos hitigazságok, melyekhez életünk és kegyességünk fundamentumaként kell ragaszkodnunk, és melyek azok a másodlagos kérdések, melyekben lehetünk megengedők a testvériség és az egység fenntartása érdekében.

J. I. Packer

J. I. Packer

1. A Szentírás legfőbb tekintélye

Az evangéliumi keresztényeket az jellemzi, hogy életük alapvető tekintélyének Isten kijelentését fogadják el, mely a Szentírásban van rögzítve. Bár jó, ha nem folytatunk struccpolitikát, és élünk a józan paraszti eszünkkel, figyelünk a tudomány és a társadalom fejlődésére, de mégsem azokat fogadjuk el életünk is hitünk alapjának. Isten, ember, világ, bűn, megváltás, boldogulás — ezekben a kérdésekben a végső szó Istent illeti meg. “Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet” (Péld 3:5-6, RÚF).

2. Jézus Krisztus felséges volta 

Ahogyan a legfontosabb igazságok, melyeket megérthetünk és elsajátíthatunk Isten igazságai, úgy a legfontosabb személy, akivel kapcsolatba kerülhetünk, Jézus Krisztus. Sok ember él ma a világban, aki harcolunk a figyelmünkért, a pénzünkért, az elismerésünkért, a csodálatunkért — azért, hogy kövessük őket, idomuljunk hozzájuk, engedjük nekik, hogy formálják a gondolatainkat. Ám a legfontosabb személy nem közülük kerül ki. Kétezer évvel ezelőtt Jézus egyszerű és rövid élete volt az a legnagyobb horderejű élet, mely emberek millióira gyakorolt olyan hatást, mely gondolataikat és tetteiket egyszer s mindenkorra megváltoztatta. “…nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk” (ApCsel 4:12, RÚF).

3. A Szentlélek uralma

Az evangéliumi keresztények elismerik, hogy megtérésüktől kezdődően Isten uralma alatt élnek, melyet a Szentlélek által valósít meg. A Lélek ugyanis lakozást vesz az emberben, és elkezdi átformálni a jellemét, gyümölcsét termi meg az életében, és elkezdi őt Jézus Krisztus képére formálni. A Szentlélek az a személy, aki akarata szerint ajándékokat oszt ki az egyházban mindenki épülésére, őrködik a hívők egysége fölött és munkálja azt, valamint hatékonnyá teszi megvilágosító munkája által a bizonyságtételt is. Megérteti velünk, hogy keresztény életet nem a saját elgondolásunk, hanem csak Isten akarata szerint lehet élni. “A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek” (Jn 14:26, RÚF).

4. A megtérés szükségessége 

Az evangéliumi hívők nem természetes születésükkel, hanem megtérésükkel és újjászületésükkel kerülnek bele Isten családjába (vö. Jn 1:12-13, 3:1-21). Világszerte majdnem két milliárd személy vallja magát kereszténynek – esetükben azonban a kereszténység csupán annyit jelent, hogy csecsemőként megkeresztelték őket. De nem járnak gyülekezetbe, nem imádkoznak, nem olvassák a Bibliát, nincs kapcsolatuk Istennel, Jézust nem tekintik személyes megváltójuknak, a Szentlélek nem terem gyümölcsöt az életükben. Velük szemben az evangéliumi keresztények a hitélet szempontjából alapvető fontosságúnak tartják az egyén megtérését, hiszen minden ezzel kezdődik. Felismerik, hogy Jézus szolgálatában milyen fontos volt a megtérésre hívás. Az előfutára, Keresztelő János kezdettől fogva ezt hirdette: “Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa” (Mt 3:2, RÚF).

5. Az evangelizáció elsődlegessége

Az előző pontból, azaz a megtérés fontosságából következik az a tény, hogy az evangéliumi keresztények elhívásuknak és kötelességüknek tartják az evangélium hirdetését. Tisztában vannak azzal, hogy nekik is hirdette valaki az evangéliumot, és felelősek azért, hogy ez a folyamat náluk ne rekedjen meg. A kereszténység mindig csupán egyetlen generációra volt attól, hogy kihaljon. Ha nem érezte volna az utolsó generáció a felelősségét abban, hogy hirdesse az evangéliumot, ma már mi sem ismernénk Jézust. E felelősségünk elfogadásában segíthet az, ha elmélkedünk Jézus utolsó, tanítványaihoz intézett szavain, mely a bizonyságtételre és a tanítványképzésre hív minket: “Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28:18-20, RÚF).

6. A közösség fontossága

Az evangéliumi keresztények nem magányos farkasok, hanem bárányok, akik nyájban élnek — a Jó Pásztor vezetése alatt (Zsolt 23, Jn 10). Az apostolok cselekedeteiről szóló bibliai könyvben azt látjuk, hogy már pünkösd előtt is közösségben voltak egymással a tanítványok, együtt imádkoztak, és vártak Istenre. Pünkösd ünnepe után a közösségük még jobban megerősödött, mert a Szentlélek lakozást vett bennük, és még inkább elkezdte őket egymáshoz vonzani. Így jött létre az egyház, a gyülekezet, az eklézsia (gr. ekklészia), azaz a világból kihívottak, Istenhez elhívottak csoportja. Az ApCsel 2 leírja, hogyan is jött létre ez a közösség, és milyen szoros kapcsolat alakult ki a hívők között: együtt élték meg az imádságot, az úrvacsorai közösséget, az Ige meghallgatását. A könyv további részeiben pedig refrénként köszön vissza újra és újra egy kifejezés: “egy szívvel és egy lélekkel” — ilyen kapcsolatban voltak ugyanis egymással a tanítványok. “Ügyeljünk arra, hogy egymást szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást annál is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap” (Zsid 10:24-25, RÚF)

Reklámok

Evangéliumi identitásunk alapjai bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: evangéliumi

Hozzászólások lezárva.