Egymással közösségben

“Szeretni annyit jelent, mint kimondani: jó, hogy te — Te vagy. Igen, jó. Miért? … [Az ember] mielőtt elkezdett szeretni, nem volt ‘saját maga’. Csak éppen ‘volt’, azok szerint a szerepek szerint, amelyeket játszania kellett a világ és saját maga előtt. Amióta azonban szeret, azóta van. Szeret, és ezért van. És a másik személy ugyanezt tapasztalja vele kapcsolatban. Ő is azóta ‘ő maga’, teljes biztonságban, amióta egymást szeretik. Felbecsülhetetlen ennek jelentősége: az egyik megkapja magát a másiktól, kölcsönös ajándékként. Mindketten annyiban ‘vannak’, amennyiben ‘egymással’, a ‘Mi’ létközösségében vannak. Létük neve ‘együtt-lét’, ‘egymással-lét’.

Szeretetről tehát csak akkor van szó, amikor két személy létszerűen kimondja: ‘mi’. Ebben a ‘mi’-ben végleges elkötelezettség jut kifejezésre: én ‘veled’ akarok lenni és azt szeretném, hogy te is ‘velem’ légy. Ettől a pillanattól hozzád tartozom és ‘rendelkezésedre’ állok. Mostantól kezdve soha nem leszel egyedül; ha távoli terek választanak is el egymástól, ha akár a halál szakít is széjjel, én ‘veled’ maradok. Rendelkezz mindennel, ami az enyém, és ami vagyok. És én is tudom, hogy mindig benned maradok, és személyem kezedben biztosabb helyen van, mint a sajátomban.”

— Boros László SJ: A köztünk élő Isten, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Budapest, 2014. pp. 22-23.

Advertisements

Egymással közösségben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: idézetek, spiritualitás

Hozzászólások lezárva.