Változhatatlan igazságok egy változó világban

Változó világban élünk, ahol a társadalmi változások sok esetben hatással vannak az egyház tanítására és a gyülekezetek működésére is. Nehezen beszélhetünk egységes keresztény egyházról, mert bizonyos változásokra az egyház egyik része nyitottan reagál, és “halad a korral”, más felekezetek pedig kitartanak addigi álláspontjuk mellett. Talán a legjelentősebb változásnak azt nevezhetjük, ahogyan az egyház egy részének véleménye változik az olyan kérdések tekintetében, mint az evolúció összhangba hozatala a Szentírással, vagy a homoszexuális párok házasságának elismerése, megáldása. Míg egyes felekezetek és közösségek nyitottak a változásra, mások ragaszkodnak korábbi, konzervatív nézeteikhez.

Kép forrása: grlc.org.au

Kép forrása: grlc.org.au

Anélkül, hogy e kérdésekben most állást foglalnánk, érdemes néhány olyan tényt leszögezni, melyeknek soha nem lenne szabad változnia — nem csak az egyház egyes részeiben, hanem egészében. Ezek a tanítások ugyanis hitünk alapjait képezik, ezek alkotják a fundamentumot az egyház felépítménye számára.

1. A Biblia Isten szava 

Miközben Istent imádjuk, a vele való fizikai közösség megélése lehetetlen — hiszen ő Lélek, és imádói nem a fizikai valójában, hanem lélekben és igazságban tudják őt imádni (Jn 4:24). E világban akkor tudunk tájékozódni, és akkor tudjuk megtalálni a helyünket, ha figyelünk Isten üzenetére. Jó, ha el tudjuk azt ismerni, hogy tökéletlenek vagyunk, és vezetésre szorulunk. Isten pedig, jó szülőként meg is adja a szükséges vezetést ahhoz, hogy az életben boldogulni tudjunk. Ezt a vezetést pedig ma elsősorban nem álmokon, nem prófétákon, és nem is a napi horoszkópunkon keresztül adja meg nekünk, hanem ihletett Igéjén, a Szentíráson keresztül.

Így vall erről Pál apostol, amikor fiatal munkatársát, Timóteust a szolgálatban való kitartásra buzdítja: “Te azonban, Timóteus, tarts ki amellett, amit tanultál, és amiről meggyőződtél, hogy igaz! Hiszen jól ismered azokat, akiktől ezeket tanultad. Már gyermekkorod óta ismered a szent Írásokat is, amelyekből megértheted, hogy az üdvösség a Krisztus Jézusba vetett hit által érhető el. Istentől származik az egész Írás, amely hatékonyan használható a tanításra. Alkalmas arra, hogy meggyőzően rávilágítson a bűneinkre, hogy helyreigazítson és helyreállítson bennünket, hogy engedelmességre neveljen, és megmutassa, hogyan éljünk Isten tetszése szerint. Mindez pedig azt a célt szolgálja, hogy az Isten embere tökéletes legyen: minden tekintetben felkészült és alkalmas mindenféle jó munkára” (1Tim 3:14-17, EFO).

2. Az evangélium életeket változtat meg

Napjainkban az evangéliumot egyre több támadás éri. Az emberek nem hallják szívesen, ha a bűnről beszélünk. A keresztényeket a tolerancia hiányával bélyegzik meg, ha ragaszkodnak a Biblia tanításához azzal kapcsolatban, amilyen állapotban az ember van — távol Istentől, távol a hittől, távol bűnei megbocsátásától. Erre az állapotra sem az egészségügy, sem a politika, sem az oktatás, sem a szociális munka nem tud valós megoldást hozni, mert az emberek szívével van a baj — pontosabban azzal a szívvel, mely nem zárja magába Teremtője megismerését és szeretetét.

Az a kereszténység, mely üzenete nem tartalmazza az evangélium biblikus kifejtését, nem releváns, és nem szolgál valódi megoldással. A világnak ugyanis — akár beismeri, akár nem — az evangéliumra van szüksége. Ezért mert Pál is olyan bátran kiállni mellette: “Mert nem szégyellem senki előtt az örömhírt, hiszen Istennek hatalma az, amellyel üdvösségre juttatja mindazokat, akik hisznek benne, elsőként a zsidóknak, azután a többi népnek is. Az örömhír mutatja meg, hogyan teszi Isten a maga számára elfogadhatóvá az embert. Ez pedig kezdettől mindvégig az Istenben való hit által történik. Ahogyan az Írás mondja: ‘Akit a hite alapján Isten elfogad, az örökké élni fog'” (Róm 1:16-17, EFO, vö. Hab 2:4). Kétezer éve az evangélium volt az, ami változást hozott az emberek életébe és Istennel való kapcsolatába. Bárhogyan is változik a világ, és változnak a gyülekezeti trendek, az evangélium ugyanaz a hatékony erő marad, mellyel Isten célját munkálja az életünkben.

3.  A misszióba munkások kellenek 

Könnyű úgy kereszténynek lenni, hogy hitünk gyakorlása és kegyességünk kimerül a vasárnapi istentiszteletek látogatásában. Esetleg még a hét közbeni bibliaórán is részt veszünk, de ezzel aztán nem csak eleget tettünk, hanem még túl is teljesítettük a tervet. Isten elképzelése azonban egészen más. Ő nem csak az örök élet öröméért és élményéért üdvözített minket, hanem azért, hogy eztán az ő munkásai legyünk, és vigyük el az evangéliumot minden emberhez. A következő igeversek a missziós megbízatásunkról szólnak, és a missziós lelkületet hivatottak erősíteni bennünk:

  • “Mennyei Atyám minden hatalmat nekem adott a Mennyben és a Földön. Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér” (Mt 28:18-20, EFO).
  • “Látjátok, milyen sok az aratnivaló, és milyen kevés az aratómunkás! Imádkozzatok hát, és kérjétek az Aratás Urát, hogy küldjön még több aratót, hogy a gabonáját learassák” (Lk 10:2, EFO).
  • “A vetés idején azt szoktátok mondani: ‘Még négy hónap, és aratni fogunk.’ Én pedig azt mondom nektek: nyissátok ki a szemeteket, és lássátok meg, hogy a gabona már megérett az aratásra! Aki learatja, meg is kapja érte a bérét, mert az örök életre gyűjti össze a termést. Ezért együtt örül a vető és az arató. A közmondás ráillik erre: ‘Az egyik vet, a másik meg arat.’ Én azért küldtelek el titeket, hogy learassátok, amit mások vetettek. Mert valóban mások dolgoztak vele, ti pedig folytatjátok, amit ők elkezdtek: learatjátok a munkájuk gyümölcsét” (Jn 4:35-38, EFO).
  • “Ellenben, amikor a Szent Szellem leszáll rátok, erőt kaptok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt szerte a világon mindenhol” (ApCsel 1:8, EFO).

Az evangélium és az ApCsel Istene (az Atya, aki az aratás Ura, a Fiú, aki kiküld az evangéliummal és a Szentlélek, aki erőt és kenetet ad a bizonyságtételhez) a mi Istenünk. Az ő terve továbbra is az, hogy népe ne csupán egybegyűlve imádja őt, hanem szétszéledve vigye el hírét és az evangélium örömét az elveszetteknek. A misszió kiterjed a föld végső határáig, és a szomszédunkban kezdődik el.

4. A kiscsoportok képezik az egyház motorját

Ahogy az előző pontban már említettük, sokaknak nagyon könnyű kereszténynek lenni vasárnaponként az istentiszteleten. Könnyű elveszni egy olyan tömegben, ahol — a gyülekezet méretétől függően — lehet, hogy nem is ismerem a mellettem ülő személyt. A kiscsoportok és a nagy gyülekezet kérdésében John Stott az Élő gyülekezet című könyvében (KIA, Bp. 2009.) a következő megjegyzéseket teszi: “Az ősegyházban megvolt mindkettő, és nekünk is mindkettőre szükségünk van. Bármilyen méretű legyen a gyülekezet, kis csoportokra kell oszlania” (p. 24.). “A nagy gyülekezeteket tehát fel kell osztani olyan kisebb csoportokra, amilyenek az Újszövetség korának házi gyülekezetei lehettek” (p. 69.). “Nem túlzás azt állítani, hogy a kiscsoportok, a keresztyén család vagy a közösségi csoportok nélkülözhetetlenek lelki felnőtté válásunk folyamatában” (p. 70.). “A nagy mozgalmak ilyen kis, szerény csoportokban indultak, hogy aztán továbbterjedjenek” (p. 70.).

A kiscsoportok ereje a figyelemben keresendő. Egy nagy létszámú istentiszteleten bárki könnyen meg tud bújni, nem kerül a figyelem középpontjába, nem bontják ki lelki szükségleteit, és nem elégítik ki azokat, melyek rejtve, a mélyben meglapulnak. Egy kiscsoport azonban — bizonyos esetekben pedig egy négyszemközti lelkigondozás vagy tanítványképző beszélgetés — sokkal hatékonyabb lehet a lelki fejlődés tekintetében. Az istentisztelet az egyházi gyakorlatban kisebb nagyobb eltérésekkel ugyan, de a frontális előadásról szól, melybe megpróbál a gyülekezet bekapcsolódni. Véleményem szerint ennek is helye van hitgyakorlatunkban. A kiscsoport viszont a kommunikációról, a párbeszédről, a szükségletek megbeszéléséről és az együtt való imádkozásról szól. Ezért van ereje, mely képes életeket megváltoztatni, helyrehozni.

Emellett pedig látnunk kell azt, hogy az újszövetségi időkben működtek ezek a kiscsoportok vagy házi gyülekezetek: “Köszöntsétek Priszkát és Akvilát, akik munkatársaim Krisztus Jézusban… Köszöntsétek a gyülekezetet, amely a házuknál szokott összejönni” (Róm 16:3, 5, EFO). “Üdvözöljük Appiát, nővérünket, Arkhipposzt, a harcostársunkat, és az egész helyi gyülekezetet, amely Filemon házában szokott összejönni” (Filem 2, EFO).

5. Az imádság a legnagyobb fegyver

Ma az egyháznak számos szolgálata van, mellyel a társadalmi felelősségvállalásukat tudják megmutatni és gyakorolni. Ételt és ruhát osztanak a szegényeknek, népkonyhát üzemeltetnek, közösségi tereket biztosítanak az építő jellegű kikapcsolódáshoz, segélyszervezeteket és segítő szolgálatokat hoznak létre. De a misszió tekintetében is aktívak: konferenciákat tartanak, képzéseket szerveznek, mellyel megpróbálják hatékonyabbá tenni a munkájukat. Röviden megfogalmazva: próbálnak relevánssá válni. Alapvetően ez dicséretes tendencia.

A legnagyobb fegyver azonban, mely az egyház kezében van, nem a felsoroltak között keresendő — még akkor sem, ha értéküket nem szeretnénk kisebbíteni. A leghatásosabb fegyver, mely által az egyház betöltheti a világban a küldetését, nem más, mint az imádság. Az ApCselben van egy történet, mely ennek hatékonyságát mutatja meg. Jánost és Pétert kihallgatják a főtanács előtt, majd rájuk parancsolnak, hogy többé ne tanítsanak Jézus nevében. Amikor elengedték őket, az első dolguk az volt, hogy összegyűltek testvéreikkel, és együtt imádkoztak:

“Akkor szabadon engedték Pétert és Jánost, akik visszamentek a tanítványok csoportjához, és elbeszélték mindazt, amit a főpapok és a nép vezetői mondtak. 24 A tanítványok, miután meghallgatták őket, egy szívvel-lélekkel kiáltottak Istenhez, és így imádkoztak… Amikor befejezték az imádkozást, megremegett a föld, ahol összegyűltek, és betöltötte őket a Szent Szellem. Ezután továbbra is bátran hirdették mindenkinek Isten üzenetét” (ApCsel 4:23-24, 31, EFO). Az imádságra válaszolt Isten, és Szentlelke által erővel töltötte meg a bizonyságtételüket. (Érdemes felfigyelni egy fontos tényre, ami a szélsőségesen karizmatikus megnyilvánulásokat más színben tünteti fel: a Szentlélekkel való betöltekezés jele nem a hanyatt esés vagy az öntudatlan, emberhez nem illő viselkedés volt, hanem az aktív bizonyságtétel.)

6. Isten az Úr

Isten országában nem adtak fel álláshirdetést a világmindenség és az egyház ügyeinek kormányzására. Ez a pozíció nem ürült meg, és nem is fog. Sok ember úgy él, hogy bizonyságát adja: ő saját élete ura. Amikor világiakról, nem hívőkről van szó, ezen nem is kell meglepődnünk, hiszen ez eredendő bűnük, az Istentől való távolságuk, és ezért van szükségük megtérésre. Azonban ugyanezt — nem ilyen nyíltan kimondva ugyan, de — láthatjuk az egyházban is. Sokan megpróbálják megmondani, hogyan működjön a gyülekezet, hogyan prédikáljanak a lelkészek, mit hirdessenek a keresztények evangéliumként, miről szóljon és hogyan épüljön fel egy gyülekezeti alkalom. Olyan kérdéseket feszegetnek, melyek alapjait Isten már lefektette. Ő az, aki a vérével fizetett, és ezért neki van joga meghatározni, hogy mik legyenek egyháza fundamentumai. A mi dolgunk pedig az, hogy alázatosak legyünk, és azt a helyet foglaljuk el országában, melyet nekünk szánt: nem a trónon ülve, hanem előtte térdelve imádatban és hódolattal.

A világ változik. És változik az egyház is. Vannak olyan változások, melyek elkerülhetetlenek és üdvösek, ám vannak olyanok is, melyek nem fejlődést hoznak, hanem elhajlást az igaz, ortodox keresztény hittől. A fenti hat pont csak a felszín volt, melyhez evangéliumi keresztényeknek ragaszkodniuk kell. De sok más jellemvonással is ki lehetne még egészíteni, melyekben nem szabad kompromisszumot kötnünk és a világgal tartanunk a változás útján. Ahol Isten változást szeretne, ott kimunkálja azt — az ő módszere azonban nem a testvérek közötti meghasonlásban mutatkozik meg bizonyos kérdések teológiai boncolgatásában (pl. evolúció, homoszexualitás, emberi bűn és felelősség kérdése stb.), hanem egységben, mely a fejtől indul, és az egész testen (a Testen) végighalad (vö. Zsolt 133).

A változás és az igazságban való kitartás témájával kapcsolatban ajánlom Szabados Ádámnak, a veszprémi Evangéliumi Keresztény Gyülekezet lelkipásztorának cikkét: Tizenhat év ellenszélben.

Reklámok

Változhatatlan igazságok egy változó világban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: evangéliumi

Hozzászólások lezárva.