Velünk az Isten!

Az Újszövetség egy nagyszerű ígérettel kezdődik, mely Jézus Krisztus elnevezéséhez kapcsolódik: “Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: ‘József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.’ Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: ‘Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuélnek neveznek’ — ami azt jelenti: Velünk az Isten” (Mt 1:20-23, MBT, vö. Ézs 7:14). A Bibliában többszöri megerősítést is találunk arra vonatkozóan, hogy Isten valóban velünk van. A velünk lakozásnak pedig a különböző helyek különféle megnyilvánulásait és alappilléreit tárják elénk.

The Ray of Light, photo credit: Toni Verdú Carbó

The Ray of Light, photo credit: Toni Verdú Carbó

1. Tisztaság

“Ne tegyétek tisztátalanná azt a földet, ahol laktok, és ahol én is lakozom, mert én, az Úr, Izráel fiai között lakozom” (4Móz 35:34, MBT). Isten ígérete már az Ószövetségben is megjelent, miszerint népével és népe között fog lakni. Az ígéret mellett azonban elvárását is közölte az Úr: a népe legyen tiszta, és ne fertőztesse meg azt a földet, ahol együtt lakik velük. Ez az elvárása ugyanúgy érvényes ránk, keresztényekre nézve is, és a gyülekezetre, melyben imádjuk őt. A tisztaság azt jelenti, hogy tartjuk magunkat azokhoz a parancsolatokhoz, melyeket ő közölt velünk — a zsidókkal az Ó-, a keresztényekkel pedig az Újszövetségben. Akkor vagyunk tiszták, ha az Igéje és Szentlelke kifejti ránk hatását, és megszabadít a bűntől, a gőgtől, a makacsságtól, a megalkuvástól, a kettős élettől és sok más jellemhibától és bűntől, amelyek lehetetlenné tennék az Istennel való közösség megélését.

2. Imádat 

“Pedig te szent vagy, a ki Izráel dícséretei között lakozol” (Zsolt 22:4, KÁR). Isten nem csupán népe között lakik, hanem népe dicséretei között. Istennek fontos a mi imádatunk, hiszen ezért teremtett minket. Az ötlet a fejében már a világ teremtése előtt megszületett, hogy azért alkosson meg minket, hogy “szentek és feddhetetlenek legyünk”, és “magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában” (Ef 1:4, 6, MBT). Isten nem egyszerűen egy nép között akar lakni, akik tudomást sem vesznek róla; azt szeretné, hogy népe imádattal, hódolattal és tiszteletadással állítson maga között trónt a számára. Ezért hát Isten köztünk való lakozása akkor tud megvalósulni, amikor megfelelő hozzáállással viseltetünk iránta, és szívünkben alázat és imádó szándék húzódik meg vele kapcsolatban.

3. Egység és közösség

“Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük” (Mt 18:20, MBT). Isten akkor tud népe között jelen lenni, ha ők egységben és közösségben vannak egymással. Elég csak megnéznünk az ApCselt, hogy lássuk ennek igaz voltát. Isten jelekkel és csodákkal mutatta meg, hogy népe között lakik, és hitelesítette szolgálatukat, bizonyságtételüket. Ennek alapja azonban az volt, hogy kezdettől fogva “egy szívvel és egy lélekkel” élték meg közösségüket és egységüket (ApCsel 1:14, 2:46, 4:24, 8:6, Róm 15:6, Fil 1:27). Az egység nem uniformázálódást jelent, hanem a közösségnek egy magasabb rendű megélését. Arról szól, hogy a saját érdekeinket másodlagosnak tudjuk tekinteni a közösség érdekei pedig elsőbbséget élveznek. Egységben és közösségben nem akkor vagyunk egymással, amikor fizikailag egy helyen tartózkodunk, ám szívünk távol van egymástól. Az igazi közösség akkor valósul meg, ha egy irányba nézünk, és ugyanannak az Úrnak a nevében gyülekezünk össze, rá tekintő és benne bízó szívvel.

4. Bizonyságtevő élet 

“A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte, pedig kétségek fogták el őket. Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: ‘Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig'” (Mt 28:16-20, MBT). Jézus utolsó szavai ezek, melyeket a földről tanítványaihoz intézett. Ígéretének elhangzása előtt, miszerint mindig velük lesz, több fontos motívumot is érdemes megemlíteni:

  1. Jézus Galileába hívja őket, a tanítványok pedig engedelmeskednek.
  2. A tanítványok imádják őt.
  3. Jézus bizonyságtételre és a tanítványok képzésére rendeli őket.

Az engedelmesség és az imádat szorosan kapcsolódik egymáshoz. Nem mondhatjuk azt, hogy teljes szívből imádjuk Istent, miközben nem engedelmeskedünk a parancsainak. Velünk lakozása még azzal is összefüggésben van, hogy bizonyságtevő életet élünk. Ez nem mindig a tudatos evangelizálást jelenti, hanem az olyan élet megélését, mely szavak nélkül is jó bizonyság mások előtt — ez pedig az engedelmességben és az imádatban gyökerezik.

Kiváltság, hogy Isten közösséget akar vállalni velünk, és keresi a társaságunkat. Amikor egy fontos vendéget fogadunk, felkészítjük rá a szívünket és az otthonunkat egyaránt. Ugyanígy lényeges, hogy Isten jelenlétét is úgy éljük meg, hogy szívünk, lelkünk, testünk, a keresztény testvérekkel való közösségünk, kegyességünk stb. mind alkalmas legyen az ő fogadására, és arra, hogy trónját köztünk állíthassa fel. Bár ez nehéz munkának tűnik, mégis biztosra vehető, hogy eléri célját, és egy napon valósággá válik, amit most még várunk: “Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: ‘Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak'” (Jel 21:4, MBT).

Reklámok

Velünk az Isten! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: spiritualitás

Hozzászólások lezárva.