Akkor mi a kereszténység?

Nem gondoltam volna, hogy az előző blogbejegyzés, mely arról szólt, hogy mi nem a kereszténység, ilyen érdeklődésre tarthat számot. A statisztikák szerint pontosan tízszer többen olvasták el az elmúlt idők átlagát nézve. Ezért arra gondoltam, hogy érdemes lenne arról is írni, hogy ha mindez nem a kereszténység, akkor mi is az valójában, miről is szól. Ezt a kérdést természetesen sok oldalról meg lehet közelíteni: a spiritualitás felől, a tiszta teológia irányából, a gyülekezeti gyakorlat részéről stb. Én most egyszerűen így fogalmaznék: a kereszténység nem más, mint folyamatos növekedés Krisztusban. Hadd fejtsem ezt ki jobban.

Kép: Paula Zayco Aberasturi

Kép: Paula Zayco Aberasturi

Pál apostol az efezusi levelében így ír a növekedésről: “…hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus, akiből az egész test egybeilleszkedik és összekapcsolódik a különféle ízületek segítségével úgy, hogy minden egyes tagja erejéhez mérten közösen munkálja a test növekedését, hogy épüljön szeretetben” (Ef 4:12-16, RÚF).

Micsoda gondolatok ezek! Pál az egészséges növekedést állítja elénk, mert ami él, ami megfelelően funkcionál, az növekszik is. Így kereszténynek lenni nem más, mint növekedni a Jézussal való kapcsolat megélésében, Isten jobb megismerésében és megtapasztalásában a mindennapokban, és a megtéréshez illő gyümölcsök megtermésében. Mindez pedig nem emberi szabályok szerint, egy vallás keretei között történik — mint arra kitértünk az előző cikkben –, hanem egy bensőséges kapcsolatban, melyben Isten közel jön hozzánk, találkozik velünk éppen ott, ahol tartunk, és mellénk szegődik, hogy előre, az ő irányába vezessen minket. Ez a fejlődés. Ez a növekedés. Ez a Krisztusban való ki- és beteljesedés. Ez a kereszténység. A kereszténység tehát nem egy állandó, konstans állapot fenntartása, hanem a fejlődés útján való előrehaladás.

Ki munkálja a lelki növekedést? 

A lelki növekedés munkájában részt vesz(nek) Isten, az adott hívő ember, az egész gyülekezet és a helyi gyülekezet vezetői is:

  1. Isten: “…mert Isten az, aki munkálja bennetek…” (Fil 2:13)
  2. A hívő ember maga: “…félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket…” (Fil 2:12)
  3. A gyülekezet: “…egymást… buzdítsuk…, bátorítsuk egymást…” (Zsid 10:24-25)
  4. A vezetők: “Bízzatok vezetőitekben…, mert ők vigyáznak lelketekre…” (Zsid 13:17)

Milyen lehetőségeink vannak a lelki növekedésre? 

Ha elfogadjuk, hogy kereszténynek lenni azt jelenti, hogy…

…megtéréshez illő gyümölcsöket termünk,
…folyamatosan növekszünk,
…kiteljesedünk Jézus követésében és megismerésében,

akkor fel kell tennünk magunknak azt a kérdést, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy növekedjünk?

Az előzőekben láttuk, hogy lelki növekedésünk együttes munka: a miénk, Istené, a gyülekezeté, melynek tagjai vagyunk és a vezetőké, akik ott szolgálnak. Isten a maga részét megteszi. Mi is arra törekszünk, hogy munkáljuk növekedésünket (erre mindjárt visszatérünk). Azonban fontos, hogy olyan gyülekezetet és vezetőket válasszunk, akik segítségünkre vannak a növekedésben. Az egyházon belül látunk olyan rendellenességeket, mint a hívők kiskorúságban tartása, visszaélés a hatalommal, vagy a gyülekezeti közösség felhígulása, mely nem a növekedést, hanem az elsorvadást eredményezi. Ezért nagyon fontos, hogy igyekezzünk olyan élő közösséghez tartozni, amelyben segítséget kapunk a növekedéshez. Ezzel nem biztatok senkit a gyülekezeti turizmusra, sem arra, hogy menjünk el egy gyülekezetből, ha valamilyen sérelem ér minket, vagy meglátjuk, hogy az a gyülekezet tökéletlen (mi más is lenne?!). Csupán azt mondom, hogy a lelki egészségünk megőrzése nagyon fontos!

Isten gondoskodott olyan eszközökről, melyek által növekedhetünk. Most tudatosan nem szeretnék mindent felsorolni, csupán néhány dolgot kiemelni, melyeket eddig is ismertünk. Ám szeretném újból hangsúlyozni ezek fontosságát, és néhány olyan szempontot megragadni velük kapcsolatban, mely a növekedésünkhöz lényeges lehet.

1. A Biblia olvasása. Ezzel valóban nem mondtam újat. Biztos vagyok benne, hogy Olvasóim többsége rendszeresen, naponta olvassa a Bibliát, tanulmányozza azt, hallgatja az igehirdetésben, elmélkedik rajta, és esetleg még memorizál is részleteket belőle. Azonban a figyelmet szeretném felhívni Jézus és Jakab tanítására, akik az Ige hallásával (olvasásával) kapcsolatban a figyelmet az alkalmazásra irányították (vö. Mt 7:24-27, Jak 1:22-25). Örülök neki, ha olvassuk a Bibliát. De emlékszünk is arra, hogy mit olvastunk három nappal ezelőtt? Sikerült valamit megvalósítani belőle, vagy dolgozunk rajta? A gyülekezetünkben mindig arra biztatok mindenkit, hogy határozzon meg a Biblia olvasása után gyakorlati alkalmazásokat. Ezek legyenek konkrétak, mérhetőek. Így nem csak általános igazságokra bukkanunk, hanem a hétköznapok egyszerű élethelyzeteiben alkalmazható cselekvési modellekre. A lelki növekedés alapvető feltétele, hogy nem csak olvassuk a Bibliát, hanem megtartjuk mindazt, amit abban olvastunk. 

2. A Szentlélek. Jézus megígérte, hogy távozása után elküldi a Szentlelket, hogy folytassa a hívők életében kifejtett munkáját (Jn 14:12-17, 25, 16:4b-15). A Szentlélek ajándékokkal lát el minket a szolgálathoz, és gyümölcsöt terem az életünkben (Gal 5:22-23). Rendkívül fontos a lelki növekedésünk és a Jézussal való járásunk tekintetében az a munka, melyet Isten Lelke kifejt az életünkben. Pál apostol viszont egy fontos tényre hívja fel a figyelmünket: “Ne részegedjetek meg bortól, amelyben pusztulás van, hanem teljetek meg Lélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet az Úrnak, és adjatok hálát Istennek…” (Ef 5:18-19). A Szentírás arra int, hogy ne engedjük semmi másnak — se a bornak, se a divatnak, se a világ erkölcsének stb. –, hogy irányítson minket, hogy a belső mozgatórugónk legyen. Csak és kizárólag a Szentlélek legyen az, aki belső motorként hajt minket. Ennek pedig lesznek külső megnyilvánulásai is: az imádat és a hálaadás. Amikor a kritizálás és a rossz dolgokra való fókuszálás helyett tudatosan az imádás és hálaadás légkörét teremtjük meg magunk körül, akkor lehetőséget adunk a Szentléleknek, hogy a lelki növekedés útján vezessen minket. Ezt a légkört pedig úgy tudjuk megteremteni, ha a figyelmünket nem a rosszra irányítjuk, hanem Isten dolgaival kötjük le. Mit olvasol? Miről beszélgetsz? Mit veszel észre a gyülekezetedben? Mit osztasz meg a testvéreiddel? Mindez mutatja életed és haladásod irányát!

3. A gyülekezet. A gyülekezet nem a hely, nem a terem, a templom, a művelődési ház, az imaház. A gyülekezet az emberek közössége. Az Első keresztények szívükben és lelkükben egyek voltak és nem csak egy helyre jártak. Az ApCsel 1:14 és néhány további hely ezt az alapelvet hangsúlyozza. Az “egy szívvel és lélekkel” megfogalmazás a görög homothümadon fordítása, mely az egy akaratra, a teljes egyetértésre utal, kifejezve, hogy milyen közösségben és egységben voltak az első hívők. Fontos, hogy ne csak járjunk gyülekezetbe, hanem legyünk a gyülekezet. Amilyen közel megyünk a közösséghez, annyira szolgáltatjuk ki magunkat annak, hogy a testvérek segítségünkre legyenek a lelki fejlődésben. A tapasztalat mutatja, hogy akik közösséget vállalnak a hívőkkel, ők együtt tudnak növekedni, akik viszont megtartják a három lépés távolságot, és csak eljárnak az alkalmakra, nem a lelki fejlődés lehetőségét, csak a hibákat veszik észre a gyülekezetben. Ne csak az alkalmakra járjunk, hanem váljunk részévé a közösségnek, hogy olyan testvéri kapcsolatokat élhessünk meg, amelyek a lelki növekedésünket szolgálják.

A felsorolást még folytathatnánk. De a lényeg már kiderül belőle: sok dolog adott számunkra, hogy növekedjünk. Ám nem mindegy, hogyan élünk velük. Hűvös távolságtartással, tétlenséggel semmire nem megyünk. Isten teljes odaadásunkat és extravagáns imádatunkat várja. Nem tévesztendő össze a tökéletességgel — csupán a készségünk kell neki. Ezzel tud mit kezdeni. És ezzel akar is valamit kezdeni, melynek a vége egy gyönyörű kép a Jelenések könyvében. Amikor ezen az úton járunk, elképzelhetjük magunkat az egyház részeként Krisztus szeplőtelen menyasszonyaként, akire büszke, és akivel együtt tölti az örökkévalóságot. Az addig vezető út pedig a lelki fejlődés útja.

Reklámok

Akkor mi a kereszténység? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: evangéliumi

Hozzászólások lezárva.