Egy régi zsidó áhítat

A jeruzsálemi sétához kapcsolódóan szeretnék még idézni egy régi zsidó áhítatot, mely lelkülete miatt illő folytatása az előző bejegyzésnek. A gondolatok az Imádságok zsidók számára című imakönyvből származnak, melynek anyagát Lőw Immánuel gyűjtötte, és nyomtatásban 1895-ben jelent meg (Lőwy M. E. Fia, Budapest).

Jeruzsálem

Jeruzsálem

Közel van az Úr mindazokhoz, akik őt igazsággal hívják. Megcselekszi akaratát azoknak, kik őt félik, könyörgéseiket meghallgatja és megsegíti őket.

A halandó emberben vágy ébred fölemelkedni a múlóból az örökhöz, a végesből a végtelenhez, a földi gyarlóságból a mennyei tökéletességhez. Magunkba szállunk, hogy csendes fohászban megtalálva szívünk titkait, a Teremtő előtt föltárjuk gondolatainkat, óhajainkat, vágyainkat. A jámbor kebel a kedély halk beszédét az élet zajos hullámzásában is figyelmesen hallgatja. Ha viruló kerten vezeti az élet ösvénye, hálával elmélkedik a mennyei Atyának jóságáról, az örömnek kútforrásáról. Ha aggó gond, ha bú és bánat komor napjai borulnak reánk; ha napi munkánk, feladásunk komolyodik s nehezül; ha fontos elhatározás, újból nem kezdhető lépés előtt állunk s értelmünk határozni alig tud, erőnk kezdeni csak félelkedve mer: sóvár áhítat buzgó gerjedésével alázzuk meg magunkat mennyei Atyánk előtt szenvedelmes, hév imában. Búban vigasztalást találunk, téveteg pillantásunk az elhatározás idejében bizalmat lel Ő benne, hogy induljunk, válasszunk, cselekedjünk.

Ha az élet tikkasztó munkájában üdülést keresel; ha a hivatásnak munkájában üdülést áhítasz; ha a nap hevében elfásult kebel esthajnal hűsét óhajtja: az Isten házába vezérel a vallás, hogy megadja áhítat szent érzetében a lélek üdülésének hűs harmatját. Ha elhalt benned a jobb érzés, elernyedt a kedély rugalmassága, eltompult fogékonysága s alélt a kebel, akkor a régiek tanítása szerint kebled e halottai megelevenednek, feltámadnak a harmattól, az áhítatnak harmatától. Az élet fáradalmas töredelmeiben, a mindennapiság földhöz tapadt silányságában, midőn a kenyérnek robotja dermedté, érzéketlen halottá tette lelkedet, megszáll e harmat nesztelen, észrevétlenül s újra éledsz, üdülsz, feltámad jobb érzésed s áhítat malasztjával telik el szíved. Égő homlokod kihűl, mert a vallás enyhülete szállott reá, láthatatlanul esé meg ájtatosság érzete s hűsíti, üdíti, mint a gyöngyelő harmat az illatos mezőnek tikkadó virágát. Ezért mondja a régiek bölcsessége: aki keresi a szent tan világosságát, azt életre kelti a szent tan harmatja, az ige, a vallás harmatja. S valamint harmatosul a fű, amidőn hajnal táján lecsapódik a lég párázata a harmat gyémántcseppjeiben: azonképp harmatosul a lélek szent áhítatában, az Úrnak közelsége, Istennek öröme tölti el. Midőn Ábrahám apánk teljesíteni kész volt, amit az Úr követelt tőle, a legnehezebbet, a legkeservesebbet: akkor megesküdött az Úr: az áhítatnak eme harmatát az ő ivadékaitól meg nem vonom mindvégig. Én leszek Izrael harmatja, a mennyek harmatoznak reája, s áhítat szárnyán szívébe száll enyhülés, felüdülés. A munka köréből, mely zúg örök vásári zajban, menekülsz az Úr szentélyébe, a vallás ölébe, ima révébe — fellélegzel: megszállott az áhítat harmatja.

Nem üres szavak elrebegésével imádkozunk. Elrebben az ily szó az ajakról hidegen, érzéstelen s eloszlik a légben: imádság csak az, ami a szívből mélyesmélyen fakad. Mint az életető, gyógyító forrás hév vize, ha megnyitjuk útját, mélyen föld méhéből ered s magas sugárban ég felé szökell: úgy emelkedik ég felé az áhítatszülte ima a szív mélyének rejtekéből. Ily imám szálljon fel Hozzád most is; szóban nem csupán, hanem ájtatos érzésben is: hisz ismered Te, amit emberi szó ki nem fejez: könnyeim értelmét, fohászaim, sóhajaim titkát. Legyenek kedvesek Előtted ajkaim szavai és szívem merengése, Örökkévaló, Szirtem és Szabadítóm. Ámen.

Reklámok

Egy régi zsidó áhítat bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kategória: spiritualitás

Hozzászólások lezárva.